[Evangelium] 2009-05-24

[Evangelium minden nap]

   2009. május 24. - Urunk mennybemenetele

   Abban az  időben Jézus  megjelent a  Tizenegynek, és  így szólt  hozzájuk:
   "Menjetek el  az  egész világra,  és  hirdessétek az  evangéliumot  minden
   teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az
   elkárhozik. A híveket ezek  a jelek fogják  kísérni: A nevemben  ördögöket
   űznek ki,  új nyelveken  beszélnek,  kígyókat vehetnek  a kezükbe,  és  ha
   valami mérget isznak, nem  árt nekik. Ráteszik a  kezüket a betegekre,  és
   azok  meggyógyulnak."  Az   Úr  Jézus,  miután   ezeket  elmondta   nekik,
   felvétetett a  mennybe,  és helyet  foglalt  az Isten  jobbján.  Ők  pedig
   elmentek,  és   mindenütt  hirdették   az  evangéliumot.   Az  Úr   együtt
   munkálkodott velük,  és  az  igehirdetést  megerősítette  a  jelek  által,
   amelyek kísérték őket.
   Mk 16,15-20

   Elmélkedés:

   Sorsunk és küldetésünk
   A világirodalomban és a magyar  irodalomban nagyon sok vers és  elbeszélés
   dolgozza fel azt a témát, hogy  milyen gondolatok járnak a hazatérő  ember
   fejében. Az írók  és költők  általában személyes  élményekről vallanak  az
   ilyen művekben. A szülőfalujától messzi városban tanuló ifjú hazafelé tart
   a szülői házba, a  mesterséget kitanult legény  hazatér otthonába, vagy  a
   távoli országban harcoló katona  végre hazatérhet, s közben  gondolkoznak.
   Az út hazafelé hosszú. Akár gyalog mennek vagy lóháton, akár vonattal vagy
   repülővel, van idő  a gondolkozásra. Átgondolják,  hogy mi minden  történt
   velük azóta, hogy elhagyták szülőhelyüket, mi mindenen mentek keresztül az
   elmúlt években. Elképzelik, hogy milyen változásokon mehetett át időközben
   szülőfalujuk, s milyen lesz az első találkozás szüleikkel és  barátaikkal.
   A hazatérő embernek  sok mondanivalója van  és szeretni mindent  megtudni,
   ami távollétében odahaza történt. Talán már mindannyiunkkal történt  ilyen
   eset,  amikor  hosszabb   távollétet  követően   hazafelé  tartottunk   és
   gondolkoztunk útközben.

   A mai napon Jézus mennybemenetelének van az ünnepe. Arra emlékezünk,  hogy
   Jézus hazatér.  Vajon  milyen  gondolatok jártak  a  fejében?  A  kérdésre
   válaszolva nem  kell sokat  képzelődnünk, hiszen  a szentírásból  pontosan
   tudjuk,   hogy   mire   gondolt   Jézus   a   világból   való   távozását,
   mennybemenetelét megelőzően.  Szent János  evangélista az  utolsó  vacsora
   leírásánál hosszasan, egészen részletesen  elbeszéli, hogy miként  készült
   Jézus erre az útra. Többek között ezt mondja apostolainak: "Az Atya szeret
   titeket, mivel  ti is  szerettetek engem,  és hittétek,  hogy az  Istentől
   jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a  világot,
   és visszatérek az Atyához" (Jn 16,27-28). E szavakból világosan láthatjuk,
   hogy Jézus nem  egyszerűen arra  készül, hogy távozzon  ebből a  világból,
   hanem ez a távozás egyúttal visszatérést jelent a mennyei Atyához,  akitől
   jött. Oda  tér vissza,  ahonnan jött.  Az utolsó  vacsorán a  későbbiekben
   Jézus az Atyához fordul a következő szavakkal: "Én megdicsőítettelek téged
   a földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te
   is dicsőíts meg engem,  Atyám!" (Jn 17,4-5).  Jézus tehát annak  tudatában
   készül visszatérni a mennybe, hogy földi küldetését teljesítette. És Jézus
   dicsőségről beszél.  A  mennybemenetel számára  nem  egy  helyváltoztatás,
   eddig a földön volt, mostantól pedig a mennyben lesz, hanem  megdicsőülést
   jelent számára. A mi  Urunk visszatér abba  a mennyei dicsőségbe,  ahonnan
   eljött közénk.  A mennybemenetel  szó tulajdonképpen  egy kifejezés  arra,
   hogy az Atya megdicsőíti, felmagasztalja a Fiút, aki elfoglalja a mennyben
   az őt megillető helyet (vö.: Mk 16,19). Ezt látszik alátámasztani az, hogy
   az evangéliumokban  mondanivalóját tekintve  szorosan összetartozik  Jézus
   feltámadása és mennybemenetele, hiszen  mindkét eseménynél arról van  szó,
   hogy az Atya megdicsőíti Jézust. Érdemes arra is odafigyelnünk, hogy  mind
   az evangéliumok,  mind az  Apostolok  Cselekedeti (ApCsel  1,9-11)  nagyon
   egyszerűen  fogalmazzák  meg   a  történteket.  Jézus   az  apostolok   és
   tanítványok szemeláttára felemelkedett az égbe  és egy felhő eltakarta.  A
   szent  írók  szándéka  nem  az,  hogy  valamiféle  diadalmas,   dicsőséges
   égbeszállást  tárjanak   elénk.   A  történet   mondanivalója   egyszerűen
   megfogalmazható: miután feltámadását követően Jézus többször is  megjelent
   övéinek és találkozott velünk, most egy érzékelhető jelét adja annak, hogy
   közvetlen jelenléte a világban megszűnik, visszatér a mennybe, és ígéretet
   tesz, hogy a hamarosan elérkező Szentlélek által követőivel marad a  világ
   végéig (vö.: Mt 28,20).

   Miként egykor az  égre szegezett  tekintettel álló  apostoloknak sem  volt
   könnyű, ugyanúgy nekünk is nehéz elképzelünk, hogy hova is távozott Jézus.
   Több, e naphoz kapcsolódó liturgikus  szokás is segítette, illetve  segíti
   sok helyütt  manapság is  az  ünnep megértését.  Szokás például,  hogy  az
   evangélium felolvasását követően eloltják a húsvéti gyertyát és elviszik a
   feltámadt Jézus szobrát. Még olyanról is hallottam, hogy egy templomban  a
   feltámadt Jézus  szobrát  valamilyen  szerkezettel a  magasba  emelték,  s
   eltűnt a  templom mennyezetén  kialakított nyílásban.  A hívek  pedig  úgy
   nézték végig e felemelkedést, miként  az apostolok nézhették egykor  Jézus
   mennybemenetelét.

   Befejezésül még  két, komolyabb  dologról ejtsünk  szót legalább  röviden.
   Először is arról, hogy Jézus minket is a mennybe vár. Megmutatja nekünk az
   utat, az  üdvösség  útját, a  mennybe  vezető  utat és  azt  szeretné,  ha
   mindannyian eljutnánk  oda. Tanítványaiként  erre a  sorsra  számíthatunk.
   Másodszor pedig ne feledkezzünk  el arról a parancsról,  amit egykor a  mi
   Urunk az apostoloknak adott, s amely nekünk is szól: "Menjetek el az egész
   világra, és hirdessétek  az evangéliumot!" (Mk  16,15). Vagy ahogyan  Máté
   írásában olvashatjuk: "Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!" (Mt
   28,19). Legyünk Krisztus hűséges tanítványai  és tegyük az Ő  tanítványává
   az embereket: ez a mi küldetésünk!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Uram! Ahol te vagy, ott a mennyország, s ahol te nem vagy, ott a halál meg
   a kárhozat. Te élsz  minden vágyamban, és  azért lehetetlen, hogy  folyton
   utánad ne kiáltsak, hozzád ne fohászkodjam. Te vagy reményem,  bizodalmam,
   te vagy vigasztalóm, hozzám mindenben leghűségesebb.
   Kempis Tamás