[Evangelium] 2009-05-12

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Május. 12., K, 04:55:01 CEST


   2009. május 12. - Kedd

   Az utolsó  vacsorán mondott  beszédében  Jézus így  szólt  tanítványaihoz:
   "Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a
   világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék  szívetek, és ne csüggedjen!  Hiszen
   hallottátok, hogy  azt  mondtam:  Elmegyek, de  visszajövök  hozzátok.  Ha
   szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy  az Atyához megyek, mert az  Atya
   nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd
   bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a  világ
   fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy
   szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem."
   Jn 14,27-31a

   Elmélkedés:

   Nyilvános működésének ideje alatt Jézus többször is beszél  tanítványainak
   arról, hogy  az  Atyától  jött. Származása  meghatározó  volt  számára,  s
   egyúttal olyan  tény, amelynek  ismerete szükséges  ahhoz, hogy  megértsük
   tanítását és  cselekedeteit.  A  mennyei  Atya  által  rábízott  igazságot
   hirdette és az  Atya által tett  mindent, sőt, tettei  az Atya  dicsőségét
   szolgálták.
   Küldetése  befejezéséhez  közeledve,  már  kevésbé  beszél  származásáról,
   inkább arról  tanít,  hogy hová  indul.  Természetesen Ahhoz  tér  vissza,
   akitől e  világra  jött.  A  mai evangélium  szerint  az  utolsó  vacsorán
   világosan kijelentette  övéinek,  hogy a  mennyei  Atyához tér  vissza.  E
   mennybe indulása örömmel tölti el azokat, akik szeretik őt, mert ez jelzi,
   hogy küldetése  beteljesedett,  s  indul,  hogy  a  mennyországban  helyet
   készítsen. Helyet mindazoknak, akik szeretik Őt. Nekem is.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Áldott legyen  a  buzgalom, mely  Isten  karjába vezet!  Áldott  legyen  a
   lemondás  erről  az   egynéhány  nyomorult  dologról,   amely  ily   magas
   méltósághoz juttat! Gondoljátok csak  meg, hogy ha  egyszer az Úr  karjain
   hordoz benneteket, mit  törődtök ti majd  akkor azzal, ha  az egész  világ
   kígyót-békát kiált reátok! Elég hatalmas Ő arra, hogy bárkivel szemben  is
   megvédelmezzen benneteket.
   Nagy Szent Teréz


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról