[Evangelium] 2009-03-21

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Már. 21., Szo, 04:55:01 CET


   2009. március 21. - Szombat

   Abban az  időben az  elbizakodottaknak,  akik magukat  igaznak  tartották,
   másokat pedig megvetettek,  Jézus ezt a  példabeszédet mondta: "Két  ember
   fölment a templomba imádkozni,  az egyik farizeus volt,  a másik vámos.  A
   farizeus megállt, és  így imádkozott magában:  Istenem, hálát adok  neked,
   hogy  nem  vagyok  olyan,  mint   a  többi  ember,  rabló,   igazságtalan,
   házasságtörő, mint ez a vámos  is. Kétszer böjtölök hetenként, és  tizedet
   adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem
   merte az  égre emelni,  hanem  a mellét  verve  így szólt:  Istenem,  légy
   irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek,  hogy ez megigazultan ment  haza,
   amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák,  aki
   pedig megalázza magát, azt felmagasztalják."
   Lk 18,9-14

   Elmélkedés:

   Jézus példabeszéde arra ösztönöz minket, hogy valamelyik szereplő  helyébe
   képzeljük magunkat.  Nem kell  persze sokat  gondolkoznunk, hogy  melyiket
   válasszuk, mert Isten előtt az egyetlen helyes magatartás a bűnbánat.
   Külső cselekedetüket szemlélve mindkét személy,  tehát a farizeus is és  a
   vámos is ugyanazt teszi: Istenhez fordul. Ezt fejezi ki, hogy a  templomba
   mennek és imádkoznak. A  vámos azzal kezdi az  Isten felé fordulást,  hogy
   elfordul a  bűntől, elfordul  bűnös önmagától.  A farizeus  viszont  erről
   megfeledkezik. Nem ismeri be bűnösségét, s éppen ez akadályozza meg abban,
   hogy Istenhez fordulása kedves legyen, s elfogadást nyerjen.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Keserű szenvedésedre  és  kiontott  drága véredre  kérlek,  Jézusom,  hogy
   sebezzed meg  a szívemet,  s  bűnbánatom és  szeretetem legyen  ételem  és
   italom egész  életemen át.  Téríts egészen  magadhoz, szívem  legyen  örök
   lakóhelyed, minden szavam  tetszésedre legyen,  életem alkonya  szolgáljon
   dicséretedre, hogy elnyerhessem általad a Mennyországot.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról