[Evangelium] 2009-03-13

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Már. 13., P, 04:55:01 CET


   2009. március 13. - Péntek

   Abban az  időben  Jézus  ezt  mondta  a  főpapoknak  és  a  nép  véneinek:
   "Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt
   telepített, bekerítette  sövénnyel,  belül pedig  taposógödröt  ásott,  és
   őrtornyot épített.  Aztán rábízta  a szőlőt  a munkásokra,  és  elutazott.
   Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a
   termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az  egyiket
   összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre  más
   szolgákat küldött, többet,  mint először, de  ezekkel is ugyanúgy  bántak.
   Végül a fiát  küldte el  hozzájuk, mondván: "A  fiamat csak  megbecsülik!"
   Amikor azonban a  szőlőmunkások meglátták a  fiút, így szóltak  egymáshoz:
   "Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!" Meg  is
   ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a  szőlőskert
   ura, ugyan mit  tesz majd  ezekkel a  szőlőmunkásokkal?" Ezt  válaszolták:
   "Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik
   idejében átadják neki a termést."
   Jézus így folytatta: "Nem olvastátok soha  az írásokban: "A kő, melyet  az
   építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben
   csodálatos ez!" Ezért mondom nektek:  Az Isten országát elveszik  tőletek,
   és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét." A főpapok és
   a farizeusok hallották a példabeszédet,  és megértették, hogy Jézus  róluk
   beszél. El akarták  fogni, de  féltek a néptől,  mert mindenki  prófétának
   tartotta.
   Mt 21,33-43.45-46

   Elmélkedés:

   A  gonosz  szőlőmunkásokról  szóló  példabeszéd  egy  lehetséges   választ
   szemléltet. Igen, szembe  lehet fordulni a  gazda szolgáival. Sőt,  szembe
   lehet fordulni a  gazdával is. Igen,  meg lehet azt  tenni, hogy az  ember
   kezébe veszi a dolgok irányítását.  De mindennek vannak következményei,  s
   talán éppen ezzel  nem számoltak  a szőlőmunkások.  A történetet  olvasván
   teljes esztelenségnek tűnik cselekedetük.  Vajon arra számítottak, hogy  a
   gazda vég  nélkül eltűri  gonoszságukat?  Vajon abban  reménykedtek,  hogy
   elmarad a felelősségre vonás? Hogyan juthattak erre az elvakultságra?
   A nagyböjti idő alkalmas számunkra arra, hogy megvizsgáljuk Istennel  való
   kapcsolatunkat. Isten a  gazda, mi vagyunk  a szolgák. Sok  esztelenségtől
   megóv minket,  ha tudjuk  a  szereposztást, s  nem akarunk  Isten  helyébe
   lépni.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Uram, rád bízom magam, és  arra kérlek, vess véget nyugtalanságomnak!  Rád
   bízom  akaratomat.  Rád  bízom  gondolataimat.  Rád  bízom  terveimet.   A
   gondjaimat és az  embereket mind  rád bízom,  Uram! Ha  félek az  ellenség
   túlerejétől, rád bízom magam. Ha rettegek saját árulásaim miatt, rád bízom
   magam.  Megoldatlan   kérdéseimet,  fáradozásaimat   önmagamért,   kínlódó
   reménységemet rád bízom,  Uram! Feladom a  harcot a zárt  ajtók ellen,  és
   várok terád. Csak te tudod kinyitni azokat.
   Jörg Zink


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról