[Evangelium] 2009-03-10

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Már. 10., K, 04:55:02 CET


   2009. március 10. - Kedd

   Egy alkalommal  Jézus  e szavakkal  fordult  a néphez  és  tanítványaihoz:
   "Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg  és
   tartsatok meg  ezért  mindent,  amit mondanak  nektek,  de  tetteikben  ne
   kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt
   elviselhetetlen terheket kötöznek össze  és helyeznek az emberek  vállára,
   de maguk  egy ujjal  sem hajlandók  mozdítani rajta.  Amit tesznek,  azért
   teszik, hogy  lássák őket  az emberek.  Szélesre szabják  imaszíjukat,  és
   köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre
   ülni, a zsinagógában  pedig az  első székekbe. Elvárják,  hogy az  emberek
   köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek  szólítsák
   őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek,  mert egy a ti Mesteretek,  ti
   pedig mindnyájan  testvérek  vagytok.  De atyának  se  hívjatok  senkit  a
   földön, mert  egy a  ti Atyátok,  a mennyei.  És tanítónak  se  hívassátok
   magatokat, hisz egy a ti  tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb  köztetek,
   az legyen a többi  szolgája. Aki önmagát  magasztalja, azt megalázzák,  és
   aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják."
   Mt 23,1-12

   Elmélkedés:

   Nagyböjti utunkon Jézus  az alázatosságot tanácsolja  nekünk. Az  alázatos
   ember  elkerüli  az   önhittséget,  nem  próbálja   önmagát  és   értékeit
   felnagyítani, hanem mindig a szerénységre törekszik. Az alázatosság  tehát
   először is azt jelenti, hogy  más emberekkel való viszonyomban nem  akarok
   mások fölé kerekedni.
   Az alázatosságnak egy komolyabb szintje az, amikor az ember elismeri Isten
   előtti kicsinységét, beismeri, hogy mindet Istentől kap és neki köszönhet.
   Az Isten előtti alázat bűnösségünk beismerését jelenti.
   De még ennél is mélyebb értelmű Krisztus alázata, aki emberré válása által
   szerezte meg az üdvösséget, s  így vált megváltásunk alázatos  szolgájává.
   Urunk alázatosságát utánozva Isten felé fordulunk és ő is felénk  fordítja
   arcát.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Örök  Atya,  tekints  irgalmas  szemmel  a  hűséges  lelkekre,  mint  Fiad
   örökségére. Keserves kínszenvedése érdemeiért áldd  meg őket, s vedd  őket
   örök oltalmadba, hogy irántad való szeretetük soha ki ne hűljön, s a szent
   hit kincsét soha el ne veszítsék,  s hogy majdan az örökkévalóságon át  az
   angyalok és szentek karával együtt szüntelenül dicsérjék irgalmadat.

   ________________________________

   Aktuális:
   Mivel a hazai média  alig közölte a  Magyar Katolikus Püspöki  Konferencia
   múlt  heti   nyilatkozatát,   ezért  itt   is   közétesszük:   Nyilatkozat
   Aggodalommal  töltenek   el   bennünket   az   utóbbi   időben   hazánkban
   elharapódzott erőszakos cselekmények. Ezúton fejezzük ki  együttérzésünket
   az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.  Ugyancsak aggasztó az ezek  kapcsán
   jelentkező  provokáció-sorozat,  amely  a  magyarságot  rasszista  színben
   igyekszik  feltüntetni.  Ennek  érdekében   egyesek  nem  riadnak   vissza
   társadalmi  támogatottsággal   nem  rendelkező,   szélsőséges   jelképeket
   használó áldemonstrációk szervezésétől sem.  Meggyőződésünk, hogy ezek  az
   igazi problémákról terelik el a figyelmet. Ebben a kiélezett helyzetben  a
   Magyar Katolikus Püspöki Konferencia  arra szólít fel minden  döntéshozót,
   hogy  a  gerjesztett   problémák  és  médiamegoldások   helyett  a   valós
   kérdésekkel foglalkozzanak, mint a közbiztonság, a szociális biztonság,  a
   szükséges egészségügyi  ellátás,  a  családok  védelme,  a  jövő  nemzedék
   felelős oktatása és  nevelése. Társadalmunk tagjai,  különösen azok,  akik
   egy élet munkájával járultak hozzá  országunk építéséhez - mégpedig  olyan
   körülmények között, amikor munkájuk ellenértékének jelentős részét maga az
   állam tartotta vissza -, jogosan várhatják el, hogy a megszorításoknak  ne
   ők legyenek  a legfőbb  áldozatai. Egyházunk  a Jézus  Krisztustól  kapott
   küldetése szerint továbbra is  hirdeti az örömhírt,  szolgálja a békét,  a
   kiengesztelődést és a  köz javát. a  Magyar Katolikus Püspöki  Konferencia
   (2009. március 3., kedd)


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról