[Evangelium] 2009-03-09
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Már. 9., H, 04:55:01 CET
2009. március 9. - Hétfő
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: "Legyetek irgalmasok,
amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s
akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket
sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és
akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek
öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek
is."
Lk 6,36-38
Elmélkedés:
Jézus nagy-nagy szeretettel kér minket, hogy ne ítélkezzünk embertársaink
felett, hanem az isteni irgalmasságot utánozva bocsássunk meg mindenkinek.
Ennek hátterében többek között az áll, hogy az Isten ítélete mindenkor
igazságos, az emberi ítélkezés viszont igazságtalan lehet. Bár az
ítélkezés Isten joga, s a végső időkben ez be is fog következni, mégis
Jézus nem azért jön el világunkba, hogy elítéljen minket, hanem hogy
megmentsen és megváltson. Ő tehát lemond az ítélet jogáról annak
érdekében, hogy az üdvösségünk szolgája lehessen. Mindezek után még inkább
szembetűnő az ellentét Isten megváltó szándéka és az ember ítélkezése
között. Pilátus a nép igazságtalan ítéletét mondja ki igazságtalan jogi
formában Jézusról, az Istenről. Az emberekről mondott igazságtalan
ítéleteimmel mindannyiszor Jézusra mondok halálos ítéletet.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram, érezze és tudja meg mindenki, akit ma elém küldesz - legyen akár
ellenség vagy jó barát - hogy csak a javát akarom, és őszintén megbízhat
bennem. Kérlek, adj erőt, hogy a mai napom utolsó percéig mindenkivel csak
jót tehessek, hogy elviselhetőbbé, jobbá váljék a világ s körülöttem
boldogabbak legyenek az emberek.
________________________________
Aktuális:
Az elmúlt héten a következő személyek nyertek ajándék DVD-t: Almási
Gergely, Fáyné Péter Emese és Stiener Mária. Köszönöm mindenkinek, hogy
terjesztitek az e-vangéliumot!
Papi élményeim a Zala-völgyben (38.)
Többen gyanították, hogy a húsvét közeledtével ifjúsági kórusunk bizonyára
készül valamivel. Most már elárulhatom: amikor még mindenki lelkesen
hallgatta a karácsonyra megjelent betlehemi CD-t, karácsony másnapján mi
már nekiálltunk a következő önálló CD elkészítésének. Az új zenés darab a
keresztúton Jézus arcát kendőjével megtörlő Szent Veronikáról szól,
illetve az ő szemszögéből a Krisztus-eseményről. A zenés, énekes
evangelizáció kategóriájába sorolnám a művet, amely legalább annyira szól
az idősebbeknek, mint a fiataloknak. A szerző ismét Takács Attila, az
előadó a zalalövői ifjúsági kórus, a cím pedig még titok a jövő hétig.
Sok-sok próba után a héten elkészült a stúdiófelvétel, nagy örömömre a
lányok valamennyien felülmúlták karácsonyi teljesítményüket. Terveim
szerint, ha most is minden simán megy a gyártással, március 20-ra elkészül
az újabb CD, s aki idejében kéri, még húsvét előtt megkaphatja.
Köszönöm, hogy imáitokkal segítetek!
István atya
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról