[Evangelium] 2009-03-08

[Evangelium minden nap]

   2009. március 8. - Nagyböjt 2. vasárnapja

   Abban az időben:  Jézus maga  mellé vette  Pétert, Jakabot  és Jánost,  és
   egyedül velük fölment  egy magas hegyre.  Ott elváltozott előttük.  Ruhája
   olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így
   a ruhát  kifehéríteni.  Egyszerre  megjelent  nekik  Illés  és  Mózes,  és
   beszélgettek Jézussal.
   Péter ekkor ezt  mondta Jézusnak:  "Mester! Olyan jó  nekünk itt  lennünk!
   Készítsünk három sátrat: neked egyet,  Mózesnek egyet és Illésnek  egyet!"
   Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
   Ekkor felhő árnyékolta be őket, és  a felhőből szózat hallatszott: "Ez  az
   én szeretett  Fiam, őt  hallgassátok!" Mire  körülnéztek, már  senkit  sem
   láttak, csak Jézust egymagát.
   A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek,  amit
   láttak, amíg  az  Emberfia fel  nem  támad  a holtak  közül.  A  parancsot
   megtartották, de maguk  között megvitatták,  hogy mit  jelenthet az,  hogy
   feltámad a holtak közül.
   Mk 9,2-10

   Elmélkedés:

   Megállni csak odafent érdemes
   Néhány évvel ezelőtt a minisztránsokkal és a hittanos gyerekekkel  tavaszi
   kirándulásra indultunk. Úti célunk a  Somló-hegy volt. Persze nem  mentünk
   autóval  a  hegytetőre,  hanem  jócskán  kellett  gyalogolni,  de  hát   a
   kirándulás éppen  erről szól.  Már jó  néhány kilométert  hagytunk  magunk
   mögött, amikor  végre  megérkeztünk  a  hegy  lábához.  A  távolabbról  is
   magasnak tűnő hegy most,  hogy közel értünk  hozzá, még magasabbnak  tűnt.
   Mindenki érezte, hogy most következik ám csak az igazi hegyi menet.  Mivel
   többen már kissé fáradtak voltak,  egyesek azt javasolták, hogy  pihenjünk
   egy kicsit,  s ha  mindenki  kifújta magát,  friss erővel  nekiindulunk  a
   hegynek. Mások viszont rögtön tovább akartak menni, hogy mielőbb felérjünk
   a hegyre.  A  kérdést végül  történeteink  jól ismert  szereplője,  Eszter
   döntötte el,  aki  ezt  mondta: "Majd  odafent  megállunk.  Megállni  csak
   odafent érdemes." Eszter azonnal a csapat élére állt, s már indultunk is a
   meredek hegyoldalnak.  A hegytetőre  felérve és  rácsodálkozva a  gyönyörű
   tájra  mindenkinek  az  volt  a  véleménye,  hogy  érdemes  volt  mindjárt
   feljönni, mert a pihenés  itt még jobban esik  az embernek, mint  odalent.
   Megállni csak fent érdemes.

   Az elmúlt  vasárnap a  metróaluljáróban muzsikáló  hegedűművész, s  az  őt
   észre sem  vevő, mellette  elsiető emberek  példájával kapcsolatban  arról
   elmélkedünk, hogy  a nagyböjt  a megállás  ideje. Nem  rohanhatunk  tovább
   megszokott életritmusunkban,  hanem  érdemes  egy  kicsit  lassítanunk  és
   elgondolkodnunk. Ma, a második nagyböjti  vasárnapon Jézus minket is  hív,
   hogy a három  kiválasztott apostollal együtt  felmenjünk lélekben a  Tábor
   hegy tetejére  és  ott  tanúi legyünk  színeváltozásának.  Az  evangéliumi
   beszámoló  szerint  Péter,  Jakab  és   János  apostol  egy  rövid   időre
   bepillantást nyertek a  mesterükre váró isteni  dicsőségbe. Később,  Jézus
   szenvedését és kereszthalálát látva bizonyára ez az élmény segített  nekik
   megérteni azt, hogy nem a szörnyű kereszthalál az utolsó állomás.

   A  színeváltozás  eseményének  jelentőségét   jól  mutatja,  hogy   amikor
   2003-ban,  a  Rózsafüzér  Évében  II.  János  Pál  pápa  a  fájdalmas,  az
   örvendetes és  a dicsőséges  szentolvasó  mellett bevezette  a  világosság
   rózsafüzérét, annak negyedik titkának Jézus színeváltozását jelölte meg. E
   tizednél arra a Jézusra  gondolunk, aki a  Tábor hegyen megmutatta  isteni
   dicsőségét. A  színeváltozás azért  fontos  állomás Jézus  életében,  mert
   ugyanúgy, mint  megkeresztelkedésekor,  most  is  a  mennyei  Atya  hangja
   hangzik az égből: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" (Mk 9,7). Az
   Atya tanúságtétele szerint Jézus valóban az Isten Fia. Az Atya szereti őt,
   s arra  kéri,  hogy  vállalja  a  kereszthalált  az  emberiség  megváltása
   érdekében. Ha mi, Jézus tanítványai, hallgatunk rá és kitartunk mellett  a
   szenvedés  óráiban   és  halálakor,   akkor  részesülni   fogunk  majd   a
   feltámadáskor az Ő dicsőségében.

   Miként a három apostol is megtapasztalta a Tábor hegyen, hogy mennyire  jó
   az Isten  közelében lenni,  ugyanúgy nekünk  jó most  megállnunk az  Isten
   közelében. Igen,  itt  a  lelki magaslaton,  az  Isten  közelében  érdemes
   megállnunk, mint ahogyan  egy kiránduláson  is nem a  hegy lábánál,  hanem
   tetején érdemes megállni.

   Befejezésül egy  gondolat  erejéig idézzük  vissza  Jézus  megkísértésének
   történetét, amelyet minden esztendőben nagyböjt első vasárnapján  olvasunk
   fel az evangéliumból. Máté és Lukács evangélista leírása szerint az  egyik
   kísértéskor a sátán egy magas hegyre vitte fel Jézust, hogy onnan  mutassa
   meg neki "a világ összes országát és  azok dicsőségét" (vö.: Mt 4,8 és  Lk
   4,5). Jézus ezt a kísértést is visszautasította. Tehát a kísértés is és  a
   színeváltozás is egy hegyen történt. Jézus  mellett a gonosz lélek is  hív
   minket, aki a kísértés hegyére akar minket vezetni. A kísértő által kínált
   mulandó, evilági  dicsőség helyett  érdemesebb Jézus  örökké tartó  isteni
   dicsőségét szemlélnünk,  amelyben  mi  is  részesedünk  majd  halálunk  és
   feltámadásunk után.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Valahányszor rosszat tettem, a tulajdon kezeim ütötték beléd a  töviseket.
   De összes nyomorúságom  sem tudja kioltani  bennem irgalmasságodba  vetett
   bizalmamat.  Hogyan   lehetnék   bizalmatlan   ekkora   szeretet   láttán?
   Hiányozhat-e belőlem a remény, Istenem, látván, mit szenvedtél értem?