[Evangelium] 2009-02-21

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Feb. 21., Szo, 04:55:02 CET


   2009. február 21. - Szombat

   Abban az időben:  Jézus maga  mellé vette  Pétert, Jakabot  és Jánost,  és
   egyedül velük ment föl egy  magas hegyre. Ott elváltozott előttük.  Ruhája
   olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így
   a  ruhát  kifehéríteni.   Akkor  megjelent  nekik   Illés  és  Mózes,   és
   beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: "Mester! Jó nekünk
   itt lennünk!  Készítsünk  három sátrat:  neked  egyet, Mózesnek  egyet  és
   Illésnek egyet!" Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.  Ekkor
   felhő árnyékolta be  őket, és  a felhőből  szózat hallatszott:  "Ez az  én
   szeretett Fiam, őt hallgassátok!" Mire körülnéztek, már senkit sem láttak,
   csak Jézust egymagát.
   A hegyről lejövet Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek,
   amit láttak, amíg az  Emberfia fel nem támad  a holtak közül. A  parancsot
   megtartották, de maguk  között megvitatták,  hogy mit  jelenthet az,  hogy
   feltámad a halottak  közül. Azután  megkérdezték tőle:  "Miért mondják  az
   írástudók, hogy előbb  el kell  jönnie Illésnek?"  Ezt válaszolta:  "Igen,
   előbb eljön  Illés  és mindent  helyreállít.  De az  is  meg van  írva  az
   Emberfiáról, hogy sokat  kell szenvednie  és megvetésben  lesz része.  Azt
   mondom nektek,  hogy Illés  már eljött,  de kényük-kedvük  szerint  bántak
   vele, ahogy előre megírták róla."
   Mk 9,2-13

   Elmélkedés:

   Az elmúlt  napok  evangéliumi szakaszaiban  elkísértük  a hit  útján  járó
   tanítványokat, amely lelki útnak a végén Péter tanúságot tett arról,  hogy
   Jézus a  Messiás. E  hitvallás szépen  kifejezi, hogy  az apostolok  és  a
   tanítványok a csodákat látva és Mesterük tanítását hallva eljutnak a Jézus
   istenségébe vetett hitre. Mindennek szerves folytatása és betetőzése Jézus
   színeváltozásának eseménye,  amely során  a  mennyei Atya  tesz  tanúságot
   arról, hogy Jézus az ő  Fia, s ez a  tanúskodás megerősíti a mi  hitünket.
   Ugyanakkor a színeváltozás eseménye  bepillantást enged nekünk a  mennybe,
   ahová  eljuthatunk   akkor,  ha   vállaljuk  a   tanítványi  élet   minden
   következményét, s  kitartunk  Jézus  mellett és  hitünkben  a  szenvedések
   idején is.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Uram,  Istenem,  én  reményem,  hallgass   meg  engem!  Ne  engedd,   hogy
   belefáradjak  keresésedbe.  Adj  erőt,  hogy  mindig  és  mindenütt  Arcod
   látására törekedjem.  Önts belém  reményt, hogy  minden lépéssel  közelebb
   kerüljek Hozzád. Te ismered erőimet és gyengeségeimet, Őrizd az egyiket  s
   gyógyítsd a másikat! Te juss eszembe mindenütt, szeretnélek megismerni  és
   szeretni!
   Szent Ágoston


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról