[Evangelium] 2009-01-30

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Jan. 30., P, 04:55:01 CET


   2009. január 30. - Péntek

   Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
   "Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána  akár
   alszik, akár ébren  van, éjjel  vagy nappal,  a mag  kicsírázik és  szárba
   szökken, maga  sem  tudja hogyan.  A  föld magától  hoz  termést:  Először
   szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a  termés
   engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás."
   Majd   folytatta:   "Mihez   hasonlítsuk   az   Isten   országát?   Milyen
   példabeszéddel szemléltessük?  Olyan,  mint  a  mustármag,  amely,  amikor
   elvetik a  földbe,  kisebb  minden  más magnál  a  földön.  Mikor  azonban
   elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt,
   úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak."
   Sok hasonló  példabeszédben  hirdette  nekik  az  igét,  mert  így  tudták
   megérteni. Példabeszéd nélkül  nem szólt hozzájuk.  Mikor azonban  egyedül
   volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
   Mk 4,26-34

   Elmélkedés:

   Miként az  ember  elvégzi a  magvetés  feladatát és  Istenre  bízza,  hogy
   kikelnek-e a  magok  és munkájának  lesz-e  gyümölcse, ugyanúgy  az  Isten
   üzenetének hirdetői is  tudatában vannak annak,  hogy miután  küldetésüket
   lelkiismeretesen  elvégezték,  egyedül  Isten  kegyelmétől  függ,  hogy  a
   hirdetett tanítás milyen termést fog hozni a hallgatóság szívében.
   Az isteni kegyelem működését lelkünkben nem lehet időhöz kötni, nem  lehet
   sürgetni.  Talán  már  mindannyiunkkal   előfordult,  hogy  minden   évben
   elolvastuk ugyanazt az evangéliumi történetet, de nem volt ránk különösebb
   hatással,   mígnem   egyszer   megvilágosodott   számunkra,    megértettük
   mondanivalóját, s úgy éreztük, hogy  általa Isten személyesen nekünk  üzen
   valamit. Az  évek  során  Isten szava  titokzatosan,  csendesen  elvégezte
   feladatát. Ha  nyitott  szívvel, türelmesen  hallgatom  Istent,  meghallom
   üzenetét.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Ha  tanítás,  prédikálás  a  te  dolgod,  előbb  buzgón  tanulj,   mindent
   megtegyél: munkálkodj ügyesen  Isten szerint.  Úgy hirdesd  az igét,  hogy
   előbb te  azt megéld!  Ha nem  teszed, a  nép azt  látja! A  szavával  ezt
   hirdeti,  életében  amazt  teszi!  Szavad  bizony  gúnyt,  nevetést   kelt
   közöttük, nép fejet ráz, megvet: s igéd légbe zendült.
   Borromei Szent Károly

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves barátaim!
   Az elmúlt napok  zord időjárása  miatt áram és  internet nélkül  maradtam.
   Mostanra kezd  javulni a  helyzet. Már  nincs mindig  áramszünet, de  elég
   bizonytalan  a  rendszer.  Ilyen  technikai  hibák  sajnos  a  jövőben  is
   előfordulhatnak.
   Bocsánatot kérek a kellemetlenségért mindenkitől!
   István atya


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról