[Evangelium] 2009-01-18

[Evangelium minden nap]

   2009. január 18. - Évközi 2. vasárnap

   Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és  mihelyt
   meglátta  Jézust,  amint  közeledett,  így  szólt:  "Nézzétek,  az   Isten
   Báránya!" Két tanítványa  hallotta, hogy  (János) ezt  mondta, és  követni
   kezdte  Jézust.   Amikor  Jézus   megfordult,  s   látta,  hogy   követik,
   megkérdezte: "Mit  kívántok?"  Azok  ezt felelték:  "Rabbi  -  ami  annyit
   jelent, hogy  Mester -  hol  laksz?" "Jöjjetek,  nézzétek meg!"  -  mondta
   nekik. Elmentek  tehát vele,  megnézték,  hogy hol  lakik, és  aznap  nála
   maradtak. Ez a tízedik óra körül  volt. A kettő közül, akik hallották  ezt
   Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére.
   Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: "Megtaláltuk a
   Messiást, vagy  más  szóval  a  Fölkentet",  és  elvitte  Jézushoz.  Jézus
   rátekintett, és így szólt hozzá: "Te  Simon vagy, János fia, de  Kéfásnak,
   azaz Péternek fognak hívni."
   Jn 1,35-42

   Elmélkedés:

   Ha keresed, megtalálod
   Karácsony másnapján, amikor  visszatértem a  szomszédos falvakban  mondott
   szentmisék  után  a  városba,  a  templomba  indultam,  hogy  visszavigyem
   könyveket és a miseruhát.  S mint ahogy a  karácsonyi napok táján  gyakran
   előfordul,  most  is  boldog  gyermekek  érkeztek  szüleikkel  megnézni  a
   betlehemet. Két család, kicsiny  gyermekekkel. Olyan kis óvodások  voltak,
   hogy ha korábban látták  is a templomi betlehemi  házikóban a kis  Jézust,
   már alig-alig emlékeztek  rá. A  tisztaszívű gyerekek  minden évben  olyan
   boldogsággal szemlélik a jászolban fekvő Jézust, mintha csak akkor  látnák
   először.  A  gyermekek  közül  az  egyik,  akit  e  történetben  nyugodtan
   kereszteljünk el  most is  Eszternek, amint  beléptek a  templomba  rögtön
   elengedte édesanyja  kezét, s  már  szaladt is  előre, hogy  megkeresse  a
   betlehemet.  Amint   megtalálta,   sugárzó  arccal   csodálkozott   rá   a
   kivilágított házikóra, s látszott rajta, hogy nagyon-nagyon tetszenek neki
   a kis figurák. A kis Eszternek  egy idő után hiába mondta édesanyja,  hogy
   haza kellene már indulni, ő bizony még maradni szeretett volna. A  kislány
   végül  a  következőképpen  egyezett  bele  az  indulásba:  "Mehetünk,   de
   visszajövünk, és elhozzuk a kistestvéremet is, hogy neki is megmutassuk  a
   kis Jézust!" Nem tudom, hogy sikerült-e a kis Eszter terve, nem figyeltem,
   hogy visszatértek-e  délután,  de  megjegyeztem  magamnak  ezt  a  jószívű
   kislányt, akiben a kis Jézussal  való találkozás felébresztette a  vágyat,
   hogy a testvérét is elvigye hozzá.

   A mai  vasárnap evangéliumában  Andrással találkoztunk,  akit az  elsőként
   meghívott apostolnak is  nevezünk. András  és egy  társa Keresztelő  János
   tanítványai  voltak,  s  amikor  mesterük  rámutatott  Jézusra,  az  Isten
   Bárányára,  akkor  rögtön  utána  indultak,  hogy  a  Mester   tanítványai
   legyenek. Érdekes  felfigyelnünk arra,  hogy a  Keresztelő egyáltalán  nem
   bánja, hogy  tanítványai  őhelyette  más mestert  választanak.  János  nem
   keseredik  el,   nem   érzi  tanítványai   távozását   hűtlenségnek   vagy
   elpártolásnak, hanem  örül, hogy  teljesíthette küldetését,  megmutathatta
   Jézust, a Messiást. Az  evangélium nem ír arról,  hogy ki lehetett  András
   társa, s nem valószínű, hogy Jézus valamelyik későbbi apostola lett volna,
   hiszen akkor  bizonyára  név  szerint  is  megemlítette  volna  ezt  János
   evangélista.   Csak   annyit   tudunk   róla,   hogy   Keresztelő    János
   tanúságtételére ő is kíváncsi lett Jézusra, s aznap Jézussal maradt,  hogy
   megismerhesse. Személye és viselkedése  két kérdést fogalmaz meg  bennünk:
   Odafigyelek-e mások  Jézusról  szóló tanúságtételére?  S  indulok-e,  hogy
   megismerjem Jézust?

   Az ismeretlen tanítvány személyénél azonban fontosabb András apostol,  aki
   hazatérve örömmel  mondja  testvérének,  Simon  Péternek:  "Megtaláltuk  a
   Messiást!" (Jn 1,41). András azonban nem elégszik meg azzal, hogy megossza
   ezt az örömteli hírt testvérével, hanem azonnal Jézushoz vitte őt (vö.: Jn
   1,42). András viselkedése arról  tanúskodik számunkra, hogy Jézussal  való
   személyes megismerkedése kezdetétől, szinte első pillanatától él benne  az
   apostoli lelkület. Mi is akkor  válunk igazán Jézus tanítványaivá, ha  nem
   állunk meg ott, hogy megismertük őt, de még ott sem, hogy szívesen időzünk
   jelenlétében, hanem nagy lelkesedéssel elindulunk követeiként. Elindulunk,
   hogy elmondjuk az embereknek, hogy Ő a világ Megváltója. Elindulunk,  hogy
   másokat is hozzá vezessünk.  Elindulunk, hogy valóban apostolokká  váljunk
   felebarátaink számára.

   Kereső és  megtaláló emberekről  szólt az  evangélium, akikben  önmagunkat
   ismerhetjük fel. Andrásról és barátjáról hallottunk, akik először Jánosnál
   keresték az igazságot, majd Jézusban találták meg az Igazságot. Mindketten
   először Jánosban keresték mesterüket, majd pedig Jézusnak, az igazi Mester
   tanítványai lettek. András kereste, várta a Messiást, mint abban a  korban
   sok más ember is,  s öröm töltöttel el,  amikor Krisztusban megtalálta  és
   felismerte a Megváltót. Mi magunk  is kereső emberek vagyunk. Keressük  az
   igazság tanítását.  Keressük  az  örök élet  felé  utat  mutató  tanítást.
   Keressük, azokat az embereket, akik tanúságtétele hiteles. Keressük azokat
   az embereket,  akik elvezetnek  minket  Jézushoz. Mert  minden  keresésünk
   mögött az áll, hogy keressük a szívünk békéjét megadó Istent. Keressük  az
   irgalmasan felénk  forduló  Istent.  Mivel Isten  is  állandóan  keresi  a
   szívünkhöz vezető utakat, ezért egészen  biztosak lehetünk abban, hogy  ha
   mi is keressük Őt, akkor meg fogjuk találni. Boldogok vagyunk, ha Jézusban
   megtaláljuk az emberszerető Istent és hozzá vezetjük embertársainkat!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Uram, te azt mondtad  tanítványaidnak: Ti vagytok  a világ világossága.  A
   fény világít, szórja sugarát és elűzi a sötétséget. Engedd, Uram, hogy  én
   is fénysugár lehessek!
   Hadd vigyem az öröm fényét  az emberek közé, hiszen  én is a te  kegyelmed
   fényességében élek!
   Hadd legyek  akaratod  szerint a  világosság  gyermeke! Világítson  az  én
   életem is,  hogy  a  téged  kereső, utánad  vágyó  lelkek  általam  hozzád
   találjanak!