[Evangelium] 2009-01-07

[Evangelium minden nap]

   2009. január 7. - Szerda

   Miután   Jézus   jóllakatott   ötezer   embert,   nyomban    felszólította
   tanítványait, hogy szálljanak a  bárkába, és keljenek  át a túlsó  partra,
   Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment
   egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt
   a  tavon,  ő  pedig  egyedül  maradt  a  parton.  Amikor  látta,  mennyire
   küszködnek az evezéssel - ellenszelük volt ugyanis -, az éjszaka  negyedik
   őrváltása idején, a vízen  járva feléjük indult.  El akarta kerülni  őket.
   Amikor meglátták, hogy a vízen  jár, azt hitték, hogy kísértet;  elkezdtek
   kiabálni, mert mindnyájan  látták őt, és  megrémültek. Ő azonban  mindjárt
   odafordult hozzájuk, és  így szólt:  "Bátorság! Én  vagyok, ne  féljetek."
   Aztán beszállt  hozzájuk  a bárkába,  mire  a szél  elállt.  Azok  egészen
   magukon   kívül   voltak   a   csodálkozástól,   mert   nem   okultak    a
   kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
   Mk 6,45-52

   Elmélkedés:

   A  tanítványok  csodálkozása   és  félelme   Jézus  vízenjárásakor   arról
   tanúskodik, hogy  ők is  csak lassan  haladnak előre  a hit  útján,  Jézus
   személye és  istensége mélyebb  megismerésének útján.  Nehezen értik  meg,
   hogy mesterük valóban Isten, aki felette áll a természet törvényeinek. Mit
   akart Jézus  e rendkívüli  tettével? Már  az ószövetségben  Jób  könyvében
   találkozunk azzal  a gondolattal,  hogy a  vízenjárás isteni  tulajdonság.
   Jézus tehát nem  csak azért  indul el  a tanítványok  felé, hogy  segítsen
   rajtuk, hanem  hogy megmutassa  nekik istenségét.  Ők persze  ezt még  nem
   fogják fel teljesen,  ezért kezdenek  el félni.  Márk evangélista  egészen
   szomorúan jegyzi meg a történet  végén, hogy már a kenyérszaporításkor  is
   érzéketlen volt a tanítványok szíve, pedig az a csoda is Jézus  istenségét
   bizonyította.
   Vajon én felismerem-e a hozzám közeledő Istent?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely  telve
   van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm  a
   munkakedvet és  hogy mozogni  tudok,  hogy találkozhatom  más  emberekkel.
   Köszönöm az egyedüllétet  és a  pihenést, a  virradatot és  az alkonyt,  a
   nyílt horizontot.  Itt állok,  kezeim telve  vannak ajándékaiddal,  segíts
   nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.