[Evangelium] 2008-12-31

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Dec. 31., Sze, 04:55:01 CET


   2008. december 31. - Szerda

   Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő  volt
   kezdetben Istennél. Minden őáltala  lett, és nélküle  semmi sem lett,  ami
   lett. Őbenne  élet volt,  és ez  az élet  volt az  emberek világossága.  A
   világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.  Föllépett
   egy ember,  akit  Isten küldött:  János  volt  a neve.  Azért  jött,  hogy
   tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
   Nem ő  volt a  világosság, ő  csak  azért jött,  hogy tanúságot  tegyen  a
   világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
   megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett,  de
   a világ nem ismerte fel őt. A  tulajdonába jött, de övéi nem fogadták  be.
   Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
   legyenek; azoknak, akik hisznek  benne, akik nem vér  szerint, nem a  test
   kívánságából, és nem is a  férfi akaratából, hanem Istentől születtek.  És
   az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő  dicsőségét,
   mely az Atya Egyszülöttjének  dicsősége, telve kegyelemmel és  igazsággal.
   János tanúságot tett  róla, amikor  ezt hirdette: "Ő  az, akiről  mondtam,
   hogy utánam jön, de  megelőz engem, mert előbb  volt, mint én." Hiszen  mi
   mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A  törvényt
   ugyanis Mózes  által  kaptuk,  a  kegyelem és  az  igazság  azonban  Jézus
   Krisztus  által  valósult  meg.  Istent   soha  senki  nem  látta;   Isten
   Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
   Jn 1,1-18

   Elmélkedés:

   A kegyelem  és az  igazság azonban  Jézus Krisztus  által valósult  meg  -
   olvashatjuk János  evangéliumának  bevezetésében. Keresztény  életünk  azt
   jelenti, hogy egyre inkább Krisztus szerint élünk, azaz az isteni kegyelem
   és az isteni igazság szerint. Aki pedig ebben él, az a világosság  szerint
   él és Isten él  őbenne. Vajon a  mögöttünk álló esztendőt  felhasználtuk-e
   arra, hogy növekedjen  bennünk a  kegyelem és az  igazság? Tudott-e  ennek
   köszönhetően Isten növekedni  bennünk? Tudott-e  minket a  kegyelem és  az
   igazság egyre krisztusibbá  alakítani? Növekedett-e  bennem a  világosság?
   Isten fénye, a kegyelem fénye, a hit lángja, a szeretet tüze? Isten  talán
   mégsem számon kér most minket.  Majd eljön ennek is  az ideje. Most az  új
   esztendővel új lehetőséget  ad, hogy  általa, kegyelme  és igazsága  által
   éljünk.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Istenünk, mindenható  Atyánk, engedd  összes gyermekednek  megtapasztalni,
   hogy úton vannak feléd, az ember  végső célja felé, s hogy van  kísérőjük,
   aki jót  akar  nekik: Mária,  a  tiszta  szeretet képe,  akit  eleve  arra
   választottál, hogy Krisztus Anyja és az Egyház Anyja legyen. Neked, aki az
   élet Atyja, kezdet nélküli forrás, a legfőbb jó és örök világosság vagy, a
   Fiúval és a Szentlélekkel együtt legyen tisztelet és dicsőség, dicséret és
   hála mindörökkön örökké! Ámen.
   II. János Pál pápa


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról