[Evangelium] 2008-12-24

[Evangelium minden nap]

   2008. december 24. - Szerda

   Abban az időben Zakariás,  János atyja eltelt  Szentlélekkel, és ezekre  a
   prófétai szavakra nyílt az ajka:
   "Áldott az  Úr, atyáink  Istene,  mert meglátogatta  és megváltotta  az  ő
   népét;  erős   szabadítót   támasztott  minekünk   szolgájának,   Dávidnak
   családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták  ajka
   által, megszabadít  az  ellenség kezéből,  mindazoktól,  akik  gyűlölettel
   néznek minket;  atyáinkkal  irgalmat  gyakorol,  hogy  szent  szövetségére
   emlékezzék, az  esküre, amelyet  Ábrahám atyánknak  esküdött, hogy  nekünk
   váltja be, amit ígért;  hogy félelem nélkül  és megszabadulva az  ellenség
   kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban  járjunk
   előtte napról napra, amíg élünk.
   Téged pedig, gyermek, a fölséges  Isten prófétájának fognak mondani,  mert
   az Úr előtt jársz, egyengetni az  ő útját; az üdvösség ismeretére  tanítod
   nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől,
   amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon
   azoknak, akik sötétségben és halálos  homályban ülnek, lépteinket pedig  a
   béke útjára vezérelje."
   Lk 1,67-79

   Elmélkedés:

   Zakariás  imádsága   végül  is   az   eljövendő  Megváltóról   szól,   aki
   helyreállítja a kapcsolatot a bűnös ember  és az Isten között. Ez  azonban
   nem az ember valamiféle érdemének köszönhető, hanem Isten irgalmasságának.
   Ő jön el hozzánk, ő hajol le irgalmával értünk, ő közeledik hozzánk,  hogy
   megbocsássa bűneinket.  Ő  teljesíti  hűségesen  ígéretét,  bár  az  ember
   sokszor hűtlen  lett  hozzá.  A megváltó  születése  új  élet  lehetőségét
   jelenti számunkra. A  bűnös élet  homálya, sötétsége  helyett az  üdvösség
   világos útjára léphetünk.  Használjuk ki  a lehetőséget,  hogy Isten  maga
   kínálja fel nekünk a lelki újjászületést.
   (Horváth István Sándor)

   2008. december 25. - Urunk születése, Karácsony - Éjféli mise
   Azokban a  napokban  Augusztusz császár  elrendelte,  hogy írják  össze  a
   földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria
   kormányzója  Kirinusz  volt.  Mindenki   elment  a  maga  városába,   hogy
   összeírják.  Galilea  Názáret  nevű  városából  József  is  fölment  Dávid
   városába, a  judeai Betlehembe,  hogy összeírják  eljegyzett  feleségével,
   Máriával, aki  gyermeket  várt.  Amíg  ott  tartózkodtak,  beteltek  Mária
   napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát,  pólyába
   takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
   A környéken pásztorok  tanyáztak a  szabad ég alatt,  nyájukat őrizték  az
   éjszakában. Egyszerre  csak  megállt  előttük  az Úr  angyala,  és  az  Úr
   dicsősége  beragyogta  őket.  Nagyon  megrémültek.  Az  angyal  így  szólt
   hozzájuk: "Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az
   egész népnek.  Ma  megszületett  a  Megváltótok,  az  Úr  Krisztus,  Dávid
   városában. Ez  lesz nektek  a jel:  kisdedet találtok  pólyába takarva  és
   jászolba fektetve." Az  angyalt hirtelen nagy  mennyei sereg vette  körül.
   Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség
   a földön a jóakaratú embereknek!
   Lk 2,1-14

   Elmélkedés:

   Megszületett
   Az esztendő többi napjához képest  egészen szokatlan időben, éjnek  idején
   hívott minket a  harang a  templomba, s most  azok is  meghallották ezt  a
   harangszót, akik  máskor talán  elengedik  a fülük  mellett. Van  ebben  a
   harangszóban valami  varázslatos,  valami ellenállhatatlan.  A  karácsonyi
   éjféli misére hívott minket, hogy  ebben a szokatlan időben, éjnek  idején
   ünnepeljük meg Jézus Krisztus születésének napját. Egyeseket talán csak  a
   megszokás hozott  ide, másokat  a kíváncsiság,  vagy az,  hogy máskor  nem
   lehet  éjfélkor  a   templomba  menni.  Sokaknak   ilyenkor  eszükbe   jut
   gyermekkoruk szép  karácsonya,  s visszasírják  a  régi szép  időket.  Úgy
   gondolom, teljesen  szükségtelen romantikázni,  fölösleges sajnálkozni  az
   ünnep fényének elhalványulása miatt, hiszen idén is szép ünnepnek lehetünk
   a részesei,  ha  sikerült megőriznünk  magunkban  egy keveset  a  gyermeki
   lelkületből, vagy  sikerül azt  feléleszteni magunkban.  Arról a  gyermeki
   lelkületről beszélek, amelyet maga Jézus is ajánlott tanítványainak.

   Fekete István, a gyermekeknek szánt regényeiről híres magyar író  szívesen
   eleveníti fel írásaiban saját gyermekkorát. A Betlehem című elbeszélésében
   például arra emlékezik  vissza, hogy  kisgyermekként hogyan  betlehemezett
   barátaival. Kartonpapírból saját maguk készítettek kis betlehemi  házikót,
   amivel sorra járták a házakat, s persze perselyt is vittek magukkal,  mert
   a köszöntésekért  és jókívánságokért  szívesen adtak  az emberek  egy  kis
   aprópénzt. Egy  alkalommal a  gyerekek december  24-én elhatározták,  hogy
   átmennek a szomszéd  faluba betlehemezni.  Mivel estére  nagyon rossz  idő
   volt várható,  ezért  siettek volna  haza,  de az  emberek  minden  háznál
   hosszasan megnézték  a  betlehemet,  szívesen marasztalták  és  etették  a
   gyerekeket, aminek  aztán  az lett  a  következménye, hogy  mire  hazafelé
   indultak nagy hófúvás kerekedett. A viharos szél majdnem belelökte őket  a
   jeges patakba, s csak lassan jutottak előre nehéz pásztorsubáikban. Még az
   is felmerült bennük, hogy  inkább vissza kellene  fordulni, s majd  másnap
   hazamennek, de a vezető fiú azt mondta, hogy csak menjenek tovább, mert őt
   bizony "agyonverik,  ha nem  lesz  otthon az  éjféli misén".  Ezért  aztán
   vánszorogtak tovább hazafelé,  nagy félelemmel a  szívükben. Egyszer  csak
   megálltak,  mert  nem   tudták,  hogy  hol   lehetnek.  A  nagy   hidegben
   összebújtak, már azt hitték, meg fognak fagyni az éjszaka, amikor az egyik
   fiú, Péter, aki papnak  készült, ezt mondta  a többieknek: Imádkozzunk!  E
   szóra csend lett, s a csendben alig hallhatóan megérintette őket a  távoli
   harangszó. Boldogan indultak el,  mert most már tudták  az utat, a  harang
   szava megmutatta  nekik  az utat.  A  történetnek  az lett  a  vége,  hogy
   szerencsésen hazaértek és mind ott voltak az éjféli misén.

   Most mi is  mind itt vagyunk  az éjféli misén.  Követtük a harang  szavát.
   Követtük szívünk hangját.  Követtük a csillag  fényét. Halljuk az  angyali
   szót: Dicsőség a magasságban  Istennek, és békesség  a földön a  jóakaratú
   embereknek!  Az  angyali  szó  minket  is  Betlehembe  vezet.  Ha   valaki
   újdonságra,  rendkívüli  vágyott,  az  csalódni  fog.  A  történet,  Jézus
   születésének története idén  is ugyanaz,  mint minden  esztendőben. Ez  az
   egyszerű történet mégis megörvendeztet minket, s olyan boldogsággal  tölti
   el mindannyiunk szívét, amelyet az  év más napjaiban nem szoktunk  érezni.
   Lélekben  Betlehembe  érve  pontosan   azt  találjuk,  amit  az   angyalok
   hirdettek:  egy  szegényes  istállóban  a  jászol  szalmáján  fekszik  egy
   gyermek. Egy újszülött, akit  édesanyja ezen a  szegényes helyen hozott  a
   világra. Ez a gyermek az Isten Fia, a mi Megváltónk.

   Vártuk a  csodát.  Vártuk az  angyalokat.  Vártuk a  szentestét,  a  fenyő
   illatát, az ajándékozást. Vártuk a betlehemi Gyermeket. Várakozásunk  most
   teljesült. Megtörtént a csoda: az Isten emberré lett, emberként  született
   meg erre a  világra. Megjöttek  az angyalok, s  énekükkel békét,  Istentől
   jövő  békességet  hirdetnek  nekünk.   Itt  van  végre,  eljött   hozzánk,
   megszületett végre Jézus, az Isten  Fia. Mondjuk örömmel: ma  megszületett
   Jézus Betlehemben és az én szívemben is!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Jószándékú emberek
   a föld minden nemzetéből,
   jöjjetek bizalommal az Üdvözítő jászolához!
   Siessetek, hogy találkozhassatok azzal,
   aki azért jön, hogy megtanítsa nekünk
   az igazság, a béke és a szeretet útját!
   II. János Pál pápa