[Evangelium] 2008-12-15
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Dec. 15., H, 04:55:01 CET
2008. december 15. - Hétfő
Egy alkalommal Jézus a templomba ment, és tanított. Közben odaléptek hozzá
a főpapok meg a nép vénei, és megkérdezték: "Miféle hatalommal teszed
ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?" Jézus így válaszolt: "Én is
kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen
hatalommal teszek így. Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az
emberektől?"
Azok tanakodni kezdtek egymás között: "Ha azt mondjuk, a mennyből volt,
azt feleli: "Hát akkor miért nem hittetek neki?" Ha pedig azt mondjuk: "Az
emberektől", akkor meg félnünk kell a néptől, mert Jánost mindenki
prófétának tartja." Ezért ezt a választ adták Jézusnak: "Nem tudjuk."
"Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszek így" -
felelte Jézus.
Mt 21,23-27
Elmélkedés:
A nép vallási vezetőinek körében teljes a bizonytalanság mind János, mind
Jézus személyével kapcsolatban. Vagy talán azt is mondhatjuk, hogy
tisztában vannak azzal, hogy János az Isten prófétája és azzal is, hogy
Jézus az Isten küldötte, de nem akarják ezt önmaguknak kimondani, hiszen
akkor meg kellene változtatniuk az életüket. S ha János küldetése hozzánk
emberekhez szól, akkor ez még inkább elmondható Jézus küldetéséről. S ha
Jánosnak az volt a küldetése, hogy a bűnbánat útjára vezesse az embereket,
akkor Jézusnak még sokkal inkább az a küldetése, hogy minket a megtérésre
indítson. Az Isten küldöttének hallgatása az én számomra is életem
megújulását eredményezheti.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram, ne engedd, hogy azt higgyem: a jóság, a barátságos magatartás csak
afféle kis erény! Ellenkezőleg, igen nagy erény, mivel önuralmat,
önzetlenséget, az igazság buzgó keresését, a testvéri szeretet ragyogó
kifejezését jelenti: kegyelmeddel, ó, Jézus, az emberi és az isteni
tökéletesség találkozik bennem.
Boldog XXIII. János pápa
________________________________
Aktuális:
Kedves barátaim!
Karácsonyi CD lemezünk 2. kiadása is éppoly kelendőnek bizonyult, mint az
első. Pillanatnyilag kb. 200 db van még. A megrendeléseket kizárólag azok
beérkezése sorrendjében, ezen készlet erejéig tudjuk teljesíteni. Idén már
nincs idő újra kiadni, talán jövőre.
A visszajelzések szerint sok családban a gyerekek már kívülről tudják a
dalokat. mások annak örülnek, hogy "nem hívő" férjük napok óta
folyamatosan csak ezt hallgatja. A mamához látogatóba érkező unokák rögtön
indítják a csodálatos zenét, és mindenki engedi, hogy szívéhez érjen a
dallam, megszólítsa lelkét a szöveg. Néhányan még erősek, s megfogadták,
hogy csak karácsony napján fogják először meghallgatni. Minden elismerésem
azoknak, akik kibírják, mert én biztosan nem bírnám ki.
A szenteste, amikor meghallgatjátok, akár sokadszorra, akár első
alkalommal, gondoljunk egymásra, e nagy lelki közösségre Erdélytől
Kanadáig, mindazokra, akik ezekkel a betlehemes dalokkal ünneplik Jézus
születését.
István atya
A zalalövői plébánia kiadásában megjelent CD lemezen Takács Attila: Téren
és időn át Betlehembe című darabja:
Két számból egy-egy részlet meghallgatható innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/02reszlet.mp3
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/05reszlet.mp3
Az összes dal szövege letölthető innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.doc
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.pdf
A CD lemez megrendelésével az ifjúsági kórust lehet támogatni.
Megrendelhető a név, a pontos postacím (irányítószámmal) és a darabszám
megjelölésével tőlem a zalalovo at gmail.com (vagy a his at katolikus.hu) címen.
Ára: 2000.- Ft/db + csomagolási és postaköltség (1 példány esetén kb.
300.- Ft).
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról