[Evangelium] 2008-12-13
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Dec. 13., Szo, 04:55:02 CET
2008. december 13. - Szombat
Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: "Miért mondják az
írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?" Ő így felelt: "Illés eljön
ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés
már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így
szenved majd az Emberfia is tőlük." Ekkor értették meg a tanítványok, hogy
Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Mt 17,10-13
Elmélkedés:
Keresztelő János sorsa ugyanaz lett, mint sok más prófétáé. Azok, akik nem
hallgattak szavára és személyét veszélyesnek tartották, az életére törtek.
Cselekedetük hátterében az áll, hogy nem ismerték fel benne az Isten
emberét. Valamivel később Jézusnak is ugyan ez lesz a sorsa. Miközben a
nép lelkesedik érte, buzgón hallgatja tanítását és lelkesen örvendezik
csodatételeinek, a nép vezetői lassanként szembefordulnak vele. Nem
ismerik ugyanis fel benne az Isten Fiát. Nem veszik észre, hogy az ő
személyében teljesedik be Isten egykori ígérete azzal kapcsolatban, hogy
eljön majd a Megváltó, a Messiás. Vajon a betlehemi Gyermekben fel tudom-e
ismerni a világ üdvözítőjét, az én megváltómat?
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Mária, te sohasem kételkedtél, ellenben mindig hittél, és el is nyerted
hited jutalmát. "Boldog vagy, mert hittél." Mi is boldogok vagyunk
azonban, mert hallottunk és hittünk: minden hívő lélek megfoganja és
megszüli Isten szavát és elismeri az Ő műveit.
Eszközöld ki, ó Mária, hogy bennünk legyen a te lelked, s úgy dicsőítsük
az Urat; hogy bennünk legyen a te lelked, és úgy ujjongjunk Istenben. Bár
testileg egyedül csak te vagy Krisztus anyja, a hitben mi is mindnyájan
életet adhatunk neki. Ó Mária, segíts, hogy befogadjam magamba Isten
Igéjét!
Szent Ambrus
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról