[Evangelium] 2008-11-28
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Nov. 28., P, 04:55:01 CET
2008. november 28. - Péntek
Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak:
"Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak,
tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy
mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.
Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem
történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak."
Lk 21,29-33
Elmélkedés:
Jézus szavai egészen magabiztosan hangzanak: "az én igéim el nem múlnak".
Tanítása ma is él, életeket alakít, ma is hirdethető igazság. Az elmúlt
két évezred során, amióta ajkáról először elhangzott ez a tanítás, sok más
elmélet, tan, filozófia jelent meg, s tűnt el akár néhány rövidke esztendő
múltán. Elmúltak, mert emberi szavak voltak. Emberi tanítások, amelyeket
vagy nem lehetett elhinni vagy nem lehetett életté váltani. Krisztus
tanítása viszont hihető és élhető számunkra, s ezért mondhatjuk, hogy
örökérvényű tanítás. Krisztus szava isteni szó, amely átalakítja
életünket, s amely utat mutat az örök életre. Ezt érdemes hinnünk, élnünk
és hirdetnünk.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Ó, keresztre feszített Jézus Krisztus, sajnálom, hogy megbántottalak,
szent sebeidre és szenvedéseidre is kérlek, bocsáss meg nekem, és ne hagyj
engem bűneimben meghalni, hogy kiontott, drága szent véred rajtam kárba ne
hogy vesszen!
II. János Pál pápa
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról