[Evangelium] 2008-11-22
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Nov. 22., Szo, 04:55:01 CET
2008. november 22. - Szombat
Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik
azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: "Mester! Mózes
meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga
után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és
támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán
meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd
sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül
az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz
mind a hétnek felesége volt."
Jézus ezt válaszolta nekik: "A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik
pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való
feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se
halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai,
mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt
a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák
Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az
élőké, hiszen mindenki érte él." Erre néhány írástudó megjegyezte:
"Mester, helyesen válaszoltál." Nem is mertek többé tőle semmit sem
kérdezni.
Lk 20,27-40
Elmélkedés:
Isten nem a holtaké, hanem az élőké - zárja le a feltámadással kapcsolatos
kérdéskört Jézus. A kijelentést azt a gondolatot indítja el bennem, hogy
Isten azoké, akik nem időznek sokáig a lelki halál állapotában, azaz a
bűnben. Isten azoké, akik nem érzik jól magukat akkor, ha bűneik révén
eltávolodnak Istentől. Mert vagy az Isten él énbennem vagy a gonosz lélek.
Vagy Istennel élek vagy bűnben élek. Földi életünkben Istennek
köszönhetjük a lelki feltámadást, azaz a bűnbocsánatot, miként egykor majd
Istennek köszönhetjük a testi feltámadást is. És miként feltámasztásunk is
Isten ajándéka lesz, ugyanígy a bűnből való új életre támadásunkat is
Istennek köszönhetjük.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Urunk, irgalmas Isten, szentséges, hatalmas, te vagy a békesség, te vagy
az egység, te vagy a tisztaság, te vagy a jóság. Atyja és Ura vagy
mindazoknak, akik szívükben békés gondolatokat táplálnak. Adj nekünk
alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te
Lelked éltessen minket;- segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk,
mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése! Segíts, hogy a békesség
és az egyetértés fiai legyünk, és így méltók legyünk arra, hogy boldognak
nevezzen minket szent Fiad! Általa és vele legyen neked dicsőség és
hatalom, a jóságos Szentlélekkel együtt!
Jeruzsálemi Szent Cirill
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról