[Evangelium] 2008-11-21

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Nov. 21., P, 04:55:01 CET


   2008. november 21. - Péntek

   Amikor Jézus  Jeruzsálemben tartózkodott,  bement a  templomba, és  kiűzte
   onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: "Írva van: Az én házam az  imádság
   háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek."  Ott tanított azután mindennap  a
   templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De
   nem tudták eldönteni,  hogy mit tegyenek  vele, mert az  egész nép  odaadó
   figyelemmel hallgatta (tanítását).
   Lk 19,45-48

   Elmélkedés:

   A  templom  megtisztításának  esete   Jézusnak  a  templom  iránt   érzett
   tiszteletéről  tanúskodik.   A  születése   utáni  negyvenedik   napon   a
   jeruzsálemi templomba hozza  el Őt Mária,  hogy a szokásoknak  megfelelően
   bemutassa Istennek. Családjával  évről évre  ide zarándokol  Jézus, s  már
   tizenkét évesen Atyja házának  nevezi a templomot,  ahol szülei három  nap
   keresés után  megtalálják.  Felnőttként  ide  jár  imádkozni  és  a  népet
   tanítani, s csodát is tesz  itt. Mindezek után érthető, hogy  felháborodik
   azon,  hogy  egyes  kereskedők  nem  Isten  imádására,  hanem  üzletelésre
   használják a templomot. Az egykori jeruzsálemi templomhoz hasonlóan minden
   templom az imádság háza,  az Istennel való  találkozás helye. Szent  hely,
   ahol én is találkozhatok az állandóan jelen lévő Krisztussal.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Lelkem és egész bensőm, ébredj rá,  mivel tartozik egész lényem az  Úrnak.
   Valóban, Uram, azért,  mert teremtettél és  szeretetedért teljesen  adósod
   vagyok. Mert  megváltottál, teljesen  neked  tartozom. Mert  olyan  nagyot
   ígérsz  nekem,   teljesen  adósod   vagyok.  Annál   is  többel   tartozom
   szeretetedért, amennyivel  több vagy  nálam, akiért  feláldoztad s  akinek
   ígéred magadat.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról