[Evangelium] 2008-11-09

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Nov. 9., V, 04:55:02 CET


   2008. november 9. - Vasárnap, a Lateráni bazilika felszentelése

   Abban az időben:
   Mivel  közel  volt  a  zsidók  Húsvétja,  Jézus  fölment  Jeruzsálembe.  A
   templomban  árusokat  talált,  akik  ökröt,  juhot  és  galambot  árultak,
   valamint pénzváltókat, akik  ott ültek. Ekkor  kötelekből ostort font,  és
   kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is,
   a  pénzváltók  pénzét  pedig  szétszórta.  Az  asztalokat  felforgatta,  a
   galambárusoknak meg azt mondta: "Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek  Atyám
   házát  vásárcsarnokká!"  Tanítványainak  eszébe  jutott,  hogy  írva  van:
   "Emészt a házadért való buzgóság."
   A zsidók  erre  így  szóltak:  "Miféle  csodajelet  mutatsz,  hogy  ezeket
   teszed?" Jézus  azt válaszolta:  "Romboljátok le  ezt a  templomot, és  én
   három nap alatt fölépítem!" A zsidók azt felelték: "Negyvenhat  esztendeig
   épült ez  a templom,  és te  három  nap alatt  fölépíted azt?"  Ő  azonban
   testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból,  tanítványainak
   eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
   Jn 2,13-22

   Elmélkedés:

   A templomból a mennybe
   A mai napon  a Lateráni  Szent János-bazilika  felszentelését ünnepelik  a
   keresztények szerte a világon. Ez  a bazilika a római pápa  székesegyháza,
   valamint "a város  (Róma) és  a földkerekség minden  templomának anyja  és
   feje". A bazilika  a Kr.  utáni IV.  század elején  épült Nagy  Konstantin
   császár kezdeményezésére és  I. Szilveszter pápa  szentelte fel 324-ben  a
   Legszentebb Üdvözítő tiszteletére. Később Keresztelő Szent Jánost és Szent
   János apostolt  is a  templom védőszentjévé  nyilvánították.  Jelentőségét
   tekintve napjainkban egyedül a vatikáni Szent Péter-bazilika előzi meg.  E
   bazilikát tartjuk az első nyilvános keresztény templomnak, hiszen amikor a
   császár  a  milánói  rendeletben   engedélyezte  a  kereszténység   szabad
   gyakorlását,  ebben  a   templomban  ünnepelték   először  nyilvánosan   a
   szentmisét. Korábban ugyanis a föld alatti katakombákban és  magánházaknál
   gyűltek össze a keresztények az Eucharisztia ünnepére.

   A magyar zarándokok a bazilika  mellékhajójában meg szokták tekinteni  II.
   Szilveszter pápa sírját, amely fölött egy márvány domborművön két  jelenet
   van ábrázolva:  a felső  részen a  Magyarok Nagyasszonya  előtt  hódolatát
   kifejező Szent István és  Szent László király látható,  alatta pedig az  a
   jelenet, amikor a pápa átadja a  Szent Istvánnak szánt királyi koronát  az
   Asztrik apát vezette magyar küldöttségnek.

   1985 márciusában II. János  Pál pápa hívására  körülbelül 300 ezer  fiatal
   gyűlt össze a Lateráni  bazilika előtti téren, s  ez a találkozás volt  az
   elindítója az  Ifjúsági Világtalálkozóknak.  Az első  ilyen találkozó  egy
   évvel később, 1986-ban volt Rómában, majd a világ számos nagyvárosában, az
   argentin  fővárosban,  Buenos  Airesben,  a  spanyolországi  Santiago   de
   Compostelában,  a   Czestochowai   Mária-kegyhelyen,   a   Fülöp-szigeteki
   Manilában és Torontóban voltak nagyszabású találkozók. 2005-ben Köln, idén
   pedig az ausztráliai Sydney városa  látta vendégül a fiatalokat. Ezeket  a
   rendezvényeket legalább egy évig tartó szervezés előzi meg. Egy alkalommal
   viszont a fiatalok  mindenféle előzetes rendezés  nélkül, bármiféle  hívás
   nélkül elindultak a  világ minden  részéről Rómába, és  ez akkor  történt,
   amikor II.  János Pál,  a  fiatalok pápája  2005. áprilisában  elhunyt.  A
   temetés előtti napokban a Lateráni bazilika volt a fiatalok imádságának és
   éjszakai virrasztásának a helyszíne. Nagy lelki élmény volt számomra, hogy
   ezekben a napokban az Örök Városban  lehettem és részt vehettem ezeken  az
   imádságokon. Öröm  volt  számomra  megtapasztalni  többek  között  itt,  a
   lateráni téren, hogy  az Egyház  fiatal. Fiatal  és reménnyel  néz a  jövő
   felé. Amikor  később  eljutottam  e  templomba  és  felnéztem  a  szentély
   hatalmas Krisztus mozaikjára, azt éreztem, hogy ez a remény sugárzik Jézus
   arcáról, aki a remény igazi forrása a fiatalok, az idősek, minden hívő  és
   az egész Egyház számára.

   A mai ünnepen az  evangélium arról szólt, hogy  Jézus kiűzi a  jeruzsálemi
   templomból  a  kereskedőket,   akik  az   érkezőknek  áldozati   állatokat
   árusítottak. Cselekedetét azzal indokolja, hogy  ez a hely a mennyei  Atya
   lakóhelye, s nem  engedheti, hogy  az ő Atyjának  házában ahhoz  méltatlan
   tevékenységet folytasson bárki ember. Ez  a templom ugyanis az igaz  Isten
   imádására  és  tiszteletére  való.  A   világon  minden  templom,  így   a
   településünk  temploma   is  azt   a  célt   szolgálja,  hogy   rendszeres
   összegyűljünk  az  istentiszteletre.  Ez  a  templom  is  az  Isten  háza,
   ugyanakkor a  mi házunk  is, ahol  jelen van,  köztünk van  Jézus, s  ahol
   mindannyian otthon érezhetjük magunkat.

   Egy vallomással  szeretném  befejezni  a mai  elmélkedést.  Nekem  azok  a
   templomok tetszenek  a legjobban,  amelyek  szentélyében a  mennyezeten  a
   mennyországot  ábrázolják,  erre   jó  példa  a   Lateráni  bazilika.   Ha
   feltekintünk az oltártól a mozaikképen  az angyalok között a mennyei  Atya
   kezét, a Fiú arcát és a galamb alakban megjelenő Szentlelket láthatjuk.  A
   díszes kereszt tövéből fakadnak  a hit és a  kegyelem folyói, amelyből  az
   igazságra  szomjazó  embereket  jelképező  juhok,  bárányok  és  szarvasok
   isznak. Az ilyen képek azt juttatják eszembe, hogy a templom egy kis földi
   mennyország, s  Isten  földi házából  az  Ő örök  házába,  örök  országába
   igyekszem. Törekedjünk mindannyian arra, hogy eljussunk a mennybe!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Ó Jézus,  emlékeztess,  hogy  amikor  Istent  Atyánknak  szólítjuk,  Isten
   gyermekeként viselkedjünk!  Ha nekünk  örömünk  telik Atyánkban,  neki  is
   kedvét kell találnia bennünk.
   Atyánk,  hadd   legyünk   templomod,  amelyben   az   emberek   felismerik
   jelenlétedet!
   Szent Ciprián


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról