[Evangelium] 2008-11-01

[Evangelium minden nap]

   2008. november 1. - Szombat, Mindenszentek

   Abban az időben:
   Jézus látva a tömeget, fölment  a hegyre, leült, tanítványai pedig  köréje
   gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
   "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
   Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
   Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
   Boldogok, akik  éhezik és  szomjazzák az  igazságot, mert  ők  kielégítést
   nyernek.
   Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
   Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
   Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
   Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
   Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak  titeket és üldöznek, ha  hazudozva
   mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
   Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!"
   Mt 5,1-12a

   Elmélkedés:

   Csodálod vagy követed?
   A kis Eszterről  már régen  meséltem történetet. Valójában  most sem  róla
   szeretnék beszélni, hanem a bátyjáról,  akit Marcinak hívtak. Általában  a
   vasárnap esti misére  jöttek édesanyjukkal, az  apukájuk sajnos  ritkábban
   jött velük. A nyári  estéken a mise kezdetére  több koldus is megjelent  a
   templomkapuban, abban  a reményben,  hogy  perselybe szánt  pénzecske  egy
   részét megszerezhetik jóravaló emberektől. A mise végét már nem is szokták
   megvárni. Marci  mindig bosszankodott  miattuk,  nem tetszett  neki,  hogy
   piszkos ruhában  vannak, ápolatlanok  és pénzt  kéregetnek az  emberektől.
   Néha egy-egy gúnyos  megjegyzés is kiszaladt  a száján, persze  vigyázott,
   hogy anyja ne hallja meg. Egy baráti beszélgetésünk során szóba kerültek a
   koldusok, s rögtön észrevettem, hogy bizony nem szívleli őket.  Felidéztem
   neki  védőszentjének,   Szent  Mártonnak   a  példáját,   aki   katonaként
   megosztotta a köpenyét a téli hidegben fagyoskodó koldussal. A számára  is
   jól ismert  történet végén  megkérdeztem tőle:  "Ugye, milyen  csodálatos,
   amit Márton tett? Tudnád-e őt követni?" Mire Marci humorosan a  következőt
   válaszolta: "Én inkább maradok a csodálatnál, de követni nem fogom."

   A mai  ünnepen  a  földi  egyház  tagjaiként  a  mennyei  egyház  tagjaira
   figyelünk, azokra az emberekre, akik eljutottak az üdvösségre.  Példaképek
   ők számunkra, hiszen  ahová eljutottak,  oda szeretnénk mi  is kerülni,  a
   mennyországba. Amit a  kis Marci  viccesen mondott, azt  sok ember  sajnos
   komolyan gondolja mostanában. Sokan csodálják a szenteket, de ennél többre
   nem vágyakoznak. Úgy gondolják,  hogy a szentek életpéldája  követhetetlen
   számukra, s  gyengének érzik  magukat ehhez.  A szentek  esetében  érdemes
   megnéznünk, hogy  mi  áll  az  olykor  látványos  cselekedetek  és  hősies
   helytállások, máskor  a  csendes szemlélődés  hátterében.  És ez  a  lelki
   kincs, amely közös minden szentnél, nem más, mint a Jézus iránti  egyszerű
   szeretet.  Ez  ösztönzi  őket  arra,  hogy  egyszer  rendkívüli   jótettet
   tegyenek, máskor pedig  csendesen, alázatosan, engedelmesen  az Úr  kezébe
   tegyék életüket.  A szentek  nem a  maguk által  elképzelt boldogság  után
   szaladtak, hanem  elfogadták  azt  a boldogságot,  amit  Isten  ad.  Ezért
   vállalták a lelki szegénységet, a sírást, a nélkülözést és az üldözést. És
   ezért akartak  szelídek lenni,  békére  törekedni, ezért  akarták  tisztán
   megőrizni a szívüket.  Megtalálták az  igazi boldogságot  és elnyerték  az
   örök boldogságot is, mert legfőbb céljuk az volt, hogy szeressék Jézust.

   Ki az közülünk, aki ne tudná szeretni Jézust? Ki az, aki ne tudná  követni
   a szenteket Jézus szeretetében? Az  életszentség útja a szeretet útja.  Ki
   ne tudna közülünk ezen  az úton, a szeretet  útján járni? Mi  akadályozhat
   meg minket ebben?  Az életszentségre törekvés  azt jelenti számomra,  hogy
   egyre jobban igyekszem szeretni Istent és egyre közelebb szeretnék kerülni
   hozzá.

   És itt  jön a  nagy nehézség.  Minél jobban  engedem, hogy  Isten  magához
   vonzzon  engem,  minél  közelebb  érzem  magam  a  szent  Istenhez,  annál
   bűnösebbnek látom  magamat. Ha  nem így  van, akkor  az életszentség  útja
   helyett az  önhittség  és  beképzeltség útjára  tévedtem.  A  szent  Isten
   közelében tehát  bűnösnek  érezzük  magunkat.  Ugyanakkor  a  szent  Isten
   közelsége olyan lelki erő, amely  a bűnös embert szentté képes  alakítani.
   Ezen a pontos megérthetjük,  hogy az életszentség  nem egy olyan  állapot,
   amit könnyen  el lehet  érni. Senki  sem állíthatja  magáról, hogy  ő  már
   elérte az életszentséget. Az életszentség  vágy és törekvés marad  bennünk
   mindig, s  majd Isten  eldönti  rólunk halálunk  után, hogy  mit  sikerült
   megvalósítanunk belőle.

   Induljunk el bátran az életszentség útján! Induljunk el a szeretet útján!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Igazán szomorú dolog, hogy olyan  nagyra vagyunk egyes dolgokkal,  amiket,
   Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly
   nagy számmal volnának is!
   Boldogok azok, akik  nagy tetteket  vihetnek végbe a  Te dicsőségedre!  Ó,
   Uram! Tégy engem képessé valami jóra, ha már annyira szeretsz!
   Avilai Szent Teréz