[Evangelium] 2008-10-23

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Okt. 23., Cs, 05:10:02 CEST


   2008. október 23. - Csütörtök

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: "Azért jöttem, hogy  tüzet
   gyújtsak  a  földön.  Mi  mást   akarnék,  mint  hogy  lángra   lobbanjon!
   Keresztséggel   kell   megkereszteltetnem.   Mennyire   várom,   hogy   ez
   beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a  földre?
   Mondom nektek,  nem azt,  hanem szakadást.  Ezentúl, ha  öten lesznek  egy
   házban, megoszlanak  egymás  között: három  kettő  ellen, és  kettő  három
   ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány
   az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával."
   Lk 12,49-53

   Elmélkedés:

   Jézus arról beszél a mai evangéliumban, hogy tanítványainak körében még  a
   családtagok  között  is   viszálykodás  támadhat   amiatt,  hogy   egyesek
   elkötelezik  magukat  mellette,  míg   mások  szembefordulnak  vele.   Sok
   családban manapság is szinte mindennapi viszálykodás tárgya, hogy az egyik
   házastárs gyakorolja vallását és a gyermekeket is erre igyekszik  nevelni,
   a másik viszont nem él vallásosan. Jézus szavait nyugodtan érthetjük  úgy,
   hogy  csupán   a   családi   béke   kedvéért   nem   lehet   lemondani   a
   vallásgyakorlatról,  a   templomba  járásról   vagy  a   gyermekek   hitre
   neveléséről. Hiszen  ha valaki  ezt  tenné, házastársa  könnyen  mondhatná
   utána, hogy lám,  nem is  annyira fontos ez  a dolog.  Az imádkozás  sokat
   segíthet a helyzet feloldásában, a családi béke megtalálásában.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Istenünk, ha eljön a  végső "átmenet" pillanata,  add, hogy derűs  szívvel
   induljunk, nem  sajnálva azt,  amit  magunk mögött  hagyunk, hiszen  ha  a
   hosszú keresés után  Veled találkozhatunk, újra  megtalálunk minden  igazi
   értéket, amit itt a földön megismerhettünk.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról