[Evangelium] 2008-10-19

[Evangelium minden nap]

   2008. október 19. - Évközi 29. vasárnap, Missziós Világnap

   Abban az  időben a  farizeusok  félrevonultak és  megtanácskozták,  hogyan
   tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és
   a Heródes-pártiakat a  következő kérdéssel: "Mester!  Tudjuk, hogy  igazat
   beszélsz, és  az Isten  útját az  igazsághoz híven  tanítod, és  nem  vagy
   tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a  véleményed:
   Szabad-e  adót  fizetni  a  császárnak  vagy  nem?"  De  Jézus  felismerte
   gonoszságukat, és így  szólt hozzájuk: "Miért  kísértetek, ti  képmutatók!
   Mutassátok csak meg az adópénzt!"  Aztán megkérdezte tőlük: "Kinek a  képe
   és a  felirata ez?"  Azok azt  felelték: "A  császáré." Erre  ő így  szólt
   hozzájuk: "Akkor  hát  adjátok meg  a  császárnak,  ami a  császáré  -  az
   Istennek pedig, ami az Istené!" Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták
   őt, és elmentek.
   Mt 22,15-21

   Elmélkedés:

   Elmenvén az egész világra
   Közel húsz esztendővel ezelőtt még gimnazista diákként láttam az  1986-ban
   készült és Oscar-díjat  kapott, A  misszió című  filmet. A  film a  XVIII.
   század közepe  táján játszódik  Dél-Amerikában és  a jezsuita  szerzetesek
   hitterjesztő munkáját mutatta  be a  mai Paraguay,  Argentína és  Brazília
   határvidékén élő guarani indiánok között. Erre a vidékre az első  missziós
   jezsuita szerzetesek alig 70 évvel az amerikai kontinens felfedezése  után
   érkeztek 1560 táján azzal a szándékkal, hogy az itt élők körében hirdessék
   Jézus Krisztus tanítását. Az őslakos guarani indiánok kisebb törzsekben az
   őserdőkben éltek  ebben  az időben,  ugyanúgy,  mint  sokan ma  is.  Az  ő
   közösségeikhez csatlakoztak,  az ő  egyszerű életformájukat  vették fel  a
   missziósok, akik igencsak nehéz körülmények között végezték az  evangélium
   hirdetését. Tévedés volna azonban azt gondolnunk, hogy missziósok egyetlen
   feladatuknak  az   őslakosok  keresztény   hitre  térítését   tekintették.
   Mindemellett termelő közösségeket  hoztak létre, amelyekben  földművelésre
   és  állattenyésztésre  tanították   az  indiánokat,   akiknek  a   nyelvét
   megtanulták. Az  guaranikkal  közösen  olyan  missziós  telepeket,  kisebb
   városokat, ún.  redukciókat  építettek,  amelyek  három-négyezer  embernek
   adtak otthont,  ugyanakkor védelmet  biztosítottak a  spanyol és  portugál
   hódítókkal  szemben.  Az  európai  hódítók  ugyanis  nem  embernek,  hanem
   állatnak tartották  az indiánokat  alacsony termetük  és nomád  életmódjuk
   miatt, és vadásztak rájuk, hogy  rabszolgaként eladhassák őket. A  misszió
   című film a missziósoknak  és az indiánoknak  a hódítókkal szemben  vívott
   hősies küzdelmét is hitelesen mutatja be.

   Amikor  diákként  láttam  a  filmet,  elcsodálkoztam  azon,  hogy   néhány
   évszázaddal korábban  éltek  és  még  ma  is  élnek  olyan  emberek,  akik
   hazájukat  elhagyva   egy   távoli   országba   indulnak   az   evangélium
   terjesztésére, és az  a gondolat  ébredt bennem,  hogy szívesen  megnézném
   egyszer ezt  a vidéket.  Vajon mi  maradhatott meg  az egykori  missziósok
   lelkes munkájából?  S vajon  vannak-e olyan  emberek, akik  folytatják  az
   általuk megkezdett  munkát?  Idén  nyár végén  aztán  teljesülhetett  régi
   vágyam, és  egy tanulmányút  keretében  néhány paptársammal  eljutottam  a
   filmben látott missziós vidékekre. Az egykoron virágzó missziós telepeknek
   mostanra csak  a romjai  találhatók meg.  A templomokat  és az  épületeket
   szinte teljesen lerombolták, a köveket széthordták. De még ezek mostanra a
   világörökség részévé  nyilvánított  romok  is  árulkodnak  arról,  hogy  a
   missziós szerzetesek irányításával  az indiánok  művészi szinten  tanulták
   meg a kő-  és fafaragást, és  mesteri fokon sajátították  el az  építészet
   fortélyait. A missziósok hamar felfedezték, hogy milyen nagy hatással  van
   a zene  az  indiánokra, ezért  énekelni  és zenélni  tanították  őket,  de
   megtanították őket a hangszerkészítésre  is. Jó volt megtapasztalni,  hogy
   bár az évszázadokkal korábban emelt épületek romokban hevernek, a  vallási
   élet  virágzik,  a  hívek  aktíva  részt  vesznek  közösségük  eseményein,
   vallásosságuk belső meggyőződésből fakad.  Az őserdőben ugyanakkor még  ma
   is  élnek  olyan  indián  törzsek,  akik  alig  hallottak  egy  keveset  a
   keresztény hitről, tehát szükség volna új missziós hivatásokra. A  helyzet
   jól jellemzi, hogy  például Argentínában a  magyar származású Varga  János
   atya 27 településre jár szentmisét tartani.

   Érdekes volt látni, hogy ezek az emberek a legnagyobb szegény ellenére  is
   boldogan élnek.  Alig  van ruhájuk,  mindennap  vadászni kell  az  erdőben
   valami ennivalóért, apró  nádviskóban élnek, a  földön alszanak, de  mégis
   boldogok.  Nincs   televízió,   nincs  számítógép   és   internet,   nincs
   mobiltelefon, és egyáltalán semmiféle modern technikai eszközük sincs,  de
   mégis boldogok vagy talán éppen  azért boldogok, mert nincsenek  ilyesféle
   holmijaik. Nem  lopnak,  igaz,  nincs  is  mit,  nincs  bűnözés  és  nincs
   agresszió, a szülők például sosem emelnek kezet gyermekükre, hanem  szépen
   elbeszélgetnek velük, ha  valamit rosszul  tettek. Szabadon  élnek, és  ha
   kedvük támad  más  vidékre  költözni, könnyen  megtehetik,  hiszen  bárhol
   tudnak maguknak nádból  új házat  építeni. Ha figyelembe  veszem, hogy  az
   európai  ember  az   indiánok  földjén  talált   arany  kincsekért  és   a
   rabszolgasorba kényszerítettekért cserébe  csak háborút, viszálykodást  és
   anyagi haszonszerzésre épülő civilizációt  adott cserébe, az a  gondolatom
   támad, hogy nekik biztosan  jobb lett volna,  ha Kolombusz Kristóf  hajóit
   sosem sodorta  volna arra  a  szél, s  most  is háborítatlanul  élnének  a
   vadonban.

   Ma, a missziós vasárnapon gondoljunk azokra, akik egykor életüket áldozták
   más népek megtérítéséért, s imádkozzunk azokért a missziós  szerzetesekért
   és szerzetesnővérekért, akik családjukat és hazájukat elhagyva vállalják a
   hit terjesztését más földrészek  távoli országaiban, s Krisztus  parancsát
   teljesítve "elmenvén az egész  világra" hirdetik a szeretet  evangéliumát.
   Ők igen nehéz körülmények között tartanak fenn iskolákat, kórházakat  vagy
   más oktatási, illetve egészségügyi  intézményeket. A mai gyűjtés  alkalmat
   ad nekünk arra, hogy lehetőségeink  szerint nagylelkűen segítsük az ő  még
   inkább nagylelkű  munkájukat  és szolgálatukat.  Imádkozzunk  azért,  hogy
   legyenek új missziós hivatások, legyenek olyan fiatalok, akik  elkötelezik
   magukat  Krisztus  tanításának  hirdetésére!  Imádkozzunk  azért,  hogy  a
   missziós munka eredményes  legyen, és  eljusson az  Evangélium örömhíre  a
   világ minden népéhez.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Mária, az Egyház Anyja és az evangelizáció Csillaga! Légy velünk az  úton,
   ahogy Pünkösd  napján  is ott  álltál  a tanítványok  mellett.  Bizalommal
   fordulunk hozzád, hogy közbenjárásodra  az Úr adja  meg nekünk a  kitartás
   ajándékát a  missziós  munkában, amely  az  egész egyházi  közösség  ügye,
   mindannyiunk ügye.