[Evangelium] 2008-09-08
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Sze. 8., H, 05:10:02 CEST
2008. szeptember 8. - Hétfő, Szűz Mária születése, (Kisboldogasszony)
Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt
Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket
fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem
akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja
el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így
szólt: ,József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert
a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak
nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől." Mindez pedig azért történt,
hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: "Velünk az Isten."
Mt 1,18-23
Elmélkedés:
Mária-ünnepeink az esztendő során amellett, hogy a názáreti lányra
gondolunk, alkalmat adnak arra, hogy Krisztusra emlékezzünk. Mária egész
életében felfedezhetjük ezt a Krisztusra, a Megváltóra mutató jelleget. Az
édesanyától megtanulhatjuk, hogy a Fiút szemléljük, aki nem csak földi
anya gyermeke volt, hanem a mennyei Atyáé is. Máriától, aki az emberek
közül bizonyára a legjobban ismerte Jézust, megtanulhatjuk, hogy nekünk is
Krisztus mind jobb megismerésére kell törekednünk. Máriától, aki
szenvedéseiben is együtt volt fiával, megtanulhatjuk, hogy nekünk is
Krisztushoz érdemes kapcsolnunk szenvedéseinket. Máriától, akinek teste
hordozta Krisztus testét, megtanulhatjuk, hogy nekünk is Krisztushoz kell
hasonlókká válnunk.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Édesanyánk, vezesd gyermekeidet, hogy minden ember felismerje Krisztust, a
világ Világosságát. Mutatkozzon meg még egyszer az emberiség történelmében
Fiadnak, Jézus Krisztusnak végtelen megváltó hatalma, az Atya Irgalmas
Szeretetének hatalma! A Szentlélek alakítsa át a lelkeket! Gyógyítsa meg
emlékezetünket, és tisztítsa meg szívünket. Isten uralkodjon mindörökké
közöttünk, Ő, Aki Atya, Fiú és Szentlélek. Ámen.
________________________________
Aktuális:
Kedves barátaim!
Szabadságon vagyok. Szeptember 12-ig nem leszek internetközelben. Utána
tudok csak válaszolni leveleitekre és kérdéseitekre.
A papi élmények sorozat is csak utána folytatódik, valamint a hegyi beszéd
képre a licitálás.
Szeretettel: István atya
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról