[Evangelium] 2008-09-04
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Sze. 4., Cs, 05:10:02 CEST
2008. szeptember 4. - Csütörtök
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett
köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két
bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát
az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé
beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor
befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: "Evezz a mélyre, és vessétek ki
a hálótokat halfogásra." "Mester - válaszolta Simon -, egész éjszaka
fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót." Meg
is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a
másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok
odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt:
"Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok." A szerencsés halfogás
láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot
és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött
Simonba: "Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel." Erre partra vonták
hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11
Elmélkedés:
A csodálatos halfogás története azt bizonyítja Péternek, a többi
tanítványnak és nekünk, hogy ahol az emberi munka és fáradozás
hiábavalónak bizonyul, ott is eredményt hozhat az isteni közbeavatkozás.
Péter és társai tapasztalt halászok, most azonban nem tudnak semmit sem
fogni. Első pillanatban Jézus kérését értelmetlennek tartja, de rögtön
legyőzi magában a kételkedés kísértését és engedelmeskedik az Úrnak, ami
aztán bőségesen meghozza eredményét.
Az emberhalászat és az igehirdetés munkájára is ugyanez vonatkozik. Ahol
emberi igyekezetünk hiábavalónak tűnik, Isten kegyelme meghozza a kívánt
eredményt. Ne engedjük, hogy a pillanatnyi eredménytelenségek kedvünket
vegyék! Bízzunk abban, hogy Jézus gyümölcsözővé teszi munkánkat!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Jézus a megtestesült Ige.
Jézus az élet kenyere.
Jézus áldozati bárány -- akit bűneinkért feláldoztak a kereszten.
Jézus az áldozat, akit a szentmisén feláldoznak a világ bűneiért és saját
bűneimért.
Jézus az ige, amelyet hirdetni kell.
Jézus az igazság, amit közhírré kell tenni.
Jézus a fény, amelynek föl kell ragyognia.
Jézus az élet, amit élnünk kell.
Jézus a szeretet, amely szerint szeretnünk kell.
Jézus az öröm, amelyet szét kell osztanunk.
Jézus a béke, amelyet adnunk kell.
Boldog Kalkuttai Teréz
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról