[Evangelium] 2008-09-01
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Sze. 1., H, 05:10:02 CEST
2008. szeptember 1. - Hétfő
Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása
szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás
próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a
helyre talált, ahol ez volt írva: "Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem
és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a
foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az
elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje." Összetekerte az
írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem
rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: "Ma beteljesedett az írás,
amelyet az imént hallottatok." Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a
fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. "De hát nem József fia ez?" -
kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: "Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem:
"Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket - mint hallottuk -
Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!" Majd így folytatta:
"Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában.
Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az
ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az
egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a
szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában
is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai
Námán." Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak,
kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen
városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt
közöttük, és eltávozott.
Lk 4,16-30
Elmélkedés:
A názáreti zsinagógában elmondott beszéd elárulja számukra annak titkát,
hogy honnan van Jézus tanításának és cselekedeteinek ereje, amelyet oly
sokszor megtapasztalnak az emberek nyilvános működésének esztendei során.
Az Izajás próféta könyvéből felolvasott szöveget Jézus önmagára
vonatkoztatja. Ő az, akin nyugszik az Úr Lelke. Kettős megerősítés ez
számára. Egyrészt a Szentlélek erejével cselekszik. Másrészt ez a Lélek az
Úrtól, az Istentől, a mennyei Atyától jön el számára. Jézus tehát korának
tanítóival ellentétben nem saját emberi bölcsességét tanítja, hanem azt az
örömhírt hirdeti a Lélek erejével, amit az Atyától hozott el nekünk. Ha
hiszünk isteni tanításának, velünk is képes csodákat tenni.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Nagy vagy, Uram, és fenségednek nincsen mértékei Minden Te vagy! Mindent
megtehetsz! Végtelen életed teljességében nem szorulsz rá semmire, hanem
örök szabadságban nyugoszol! A Te hatalmad azonban nemcsak erő, hanem
igazság és jóság isi És a Te Fiad nemcsak valóság, hanem szent értelem is!
Te olyannyira vagy igaz, amennyire létező vagy. Olyannyira vagy jóságos,
amennyire erős vagy; és a Te valóságod, Uram, amely előtt nem állhat meg a
miénk, teljesen egy szentségeddel, ó örök Fényi így vagy ,,az Úr, az
Isten, az Egyeduralkodó, aki van, és aki volt", és ,,aki" méltó, hogy
fogadja a magasztalást, a tiszteletet és a hatalmat".
________________________________
Aktuális:
Kedves barátaim!
Szabadságon vagyok. Szeptember 12-ig nem leszek internetközelben. Utána
tudok csak válaszolni leveleitekre és kérdéseitekre.
A papi élmények sorozat is csak utána folytatódik, valamint a hegyi beszéd
képre a licitálás.
Szeretettel: István atya
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról