[Evangelium] 2008-08-10

[Evangelium minden nap]

   2008. augusztus 10. - Évközi 19. vasárnap

   Amikor (a  kenyérszaporítás után)  a tömeg  befejezte az  étkezést,  Jézus
   mindjárt a csónakba  parancsolta tanítványait,  hogy amíg  ő elbocsátja  a
   tömeget,  menjenek  át  előtte  a  túlsó  partra.  Amint  elbocsátotta  az
   embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett,
   s  ő  ott  volt  egymagában.  A  csónak  pedig  már  jó  pár  stádiumnyira
   eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél  fújt.
   Éjszaka a negyedik  őrváltás idején  Jézus elindult feléjük  a víz  színén
   járva. Amikor  észrevették, azt  hitték,  hogy kísértet,  és  rémületükben
   felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: "Bátorság! Én  vagyok!
   Ne féljetek!" Erre Péter odaszólt neki:  "Uram, ha te vagy az,  parancsold
   meg, hogy hozzád menjek a vízen!" Ő azt mondta: "Jöjj!" Péter ki is szállt
   a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél  láttán
   megijedt, és  merülni  kezdett.  Felkiáltott:  "Ments  meg,  Uram!"  Jézus
   nyomban  kinyújtotta  kezét,  megfogta  őt,   és  így  szólt  hozzá:   "Te
   kicsinyhitű, miért  kételkedtél?"  Mikor  beszálltak  a  bárkába,  a  szél
   elállt. A csónakban  levők pedig  leborultak előtte, és  így szóltak:  "Te
   valóban az Isten Fia vagy!"
   Mt 14,22-33

   Elmélkedés:

   Bátorság! Én vagyok!
   Az elmúlt vasárnap evangéliuma  a csodálatos kenyérszaporításról szólt.  A
   történet azért jelentős,  mert a kenyerek  megsokasításával Jézus  mintegy
   jelezte, hogy ő  valóban Isten. Az  újszövetség örömhírének  hirdetőjeként
   megismételte az  ószövetségi  idők  manna-csodáját.  Jézus  vízen  járása,
   amelyet a mai evangéliumban hallottunk ennek az eseménynek a folytatása és
   jelentősége  is  abban  áll  elsősorban,  hogy  szintén  Jézus  istenségét
   bizonyítja. Ennek a természeti csodának ugyanis önmagában nem sok  értelme
   és haszna volna. A betegek  meggyógyításakor például a csodának  amellett,
   hogy visszaadja  valakinek  a  testi  egészséget,  hit  ébred  abban,  aki
   részesül benne, valamint a szemlélőkben is. A kenyérszaporításkor pedig az
   éhező nép élvezi a  csoda hasznát, azt, hogy  Jézus jóllakatja őket.  Vagy
   idézhetjük  még  talán  a  kánai   menyegző  csodáját  is,  a  víz   borrá
   változtatását, amikor szintén valami hiányzik az emberek öröméhez és Jézus
   megadja azt. De mi  értelme volna a vízen  járásnak önmagában? Ez a  csoda
   tehát szintén Jézus istenségét igazolja.

   Ezt támasztja alá az elbeszélés két kulcsmondata: Az egyik, amikor Jézus a
   rettegő apostolokhoz közeledve azt mondja, hogy "Én vagyok." E  kijelentés
   emlékeztet minket arra,  amikor a Mindenható  Isten megjelent Mózesnek  az
   égő csipkebokorban és a  próféta kérdésére így  nevezte magát: "Én  vagyok
   az, Aki vagyok" (Kiv 3,14). Jézus tehát osztozik az Isten dicsőségében  és
   ugyanúgy nevezi magát, mint Isten.
   A másik kulcsmondat  pedig az  elbeszélés végén hangzik  el a  tanítványok
   szájából: "Te valóban  az Isten  Fia vagy!" (Mt  14,33). Máté  evangélista
   tehát úgy zárja le a vízen járás történetét, mintha csak egyenesen az lett
   volna a szándéka a leírással, hogy a jelenlévők szájába adja a hitvallást,
   amely szerint Jézus Isten. Mind  a kenyérszaporítás csodája, mind pedig  a
   vízen járás csodája Jézus istenségéről ad bizonyságot számunkra. Ha ezt  a
   hitvallást magunkénak valljuk, mi is megtapasztalhatjuk Jézus  segítségét,
   meghallhatjuk  bátorító  szavát,  amikor  veszélyben  vagyunk  vagy  éppen
   "ellenszél" miatt nem tudunk előbbre jutni.

   Az egyik hittanos  kislány, akit  az egyszerűség  kedvéért most  nevezzünk
   Eszternek, az egyik  korábbi nyáron  Horvátországban nyaralt  családjával.
   Hazatérve lelkesen mesélte el élményeit, amelyek közül a legemlékezetesebb
   az volt számára,  amikor hajóval  utaztak át  egy szigetre.  A víz  nagyon
   nyugodt  volt,  amikor  elindultak,  s   úgy  tűnt,  hogy  igen   kellemes
   kirándulásnak néznek  elébe. Gyönyörködtek  a végtelen  tengerben,  lassan
   szinte már  eltűnt szemük  elől a  part, ahonnan  elindultak, de  még  nem
   látták úti céljukat,  a szigetet,  amikoris hirtelen feltámadt  a szél  és
   nagy tengeri viharba kerültek. A hatalmas hajó egészen kicsinek tűnt a még
   hatalmasabb hullámok között.  Az utasok félelme  egészen természetes  volt
   ebben a  helyzet, de  még a  hajó  személyzete is  megijedt, mert  ők  sem
   gyakran kerülnek ilyen  nagy viharba.  A kis  Eszter ösztönösen  imádkozni
   kezdett, mint  minden nehéz  helyzetben.  A vihar  aztán  az imának  és  a
   természet rendjének köszönhetően egy idő után csillapodni kezdett, s  mire
   megérkeztek a szigetre, már újból gyönyörű volt az idő.

   Ha tengeri viharba nem is  kerültünk még, sokszor úgy vagyunk  életünkkel,
   mint   akik   kihajózunk   az   ismeretlen   tengerre.   Ilyenkor   rögtön
   megtapasztaljuk, hogy mennyire  sebezhetőek és kiszolgáltatottak  vagyunk,
   főként akkor, ha  nem érezzük  a mi  Urunk közelségét.  Félelmeinket az  Ő
   közeledése oszlatja el. Isteni  hatalmát és nagyságát felismerve  bátorság
   tölt el minket,  hogy életünk  legnehezebb helyzeteiben  is helyt  tudjunk
   állni.  Ismerjük  fel  mindig  a  lelkünket  megmentő,  hitünket   növelő,
   bátorságot adó és nyugtalan, kereső szívünket lecsendesítő Jézust!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Jézus Krisztusom, az örök Atyának Fia, Uram és királyom! Mit hagytál te  a
   világra, tieidre, mit örökölhettünk tőled? Mit mondhattál mást a magadénak
   a szenvedésen, gyötrelmeken és szégyenen kívül, a kereszten kívül,  melyen
   kínlódva fejezted be életed?
   Ha igazi  gyermekeid akarunk  lenni, Uram,  ha örökségünkről  nem  akarunk
   lemondani, akkor  vállalnunk kell  a szenvedést  nekünk is,  s nem  szabad
   elmenekülnünk elole!
   Avilai Szent Teréz