[Evangelium] 2008-07-19

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Júl. 19., Szo, 05:10:02 CEST


   2008. július 19. - Szombat

   A  félkezére  béna  ember   szombatnapon  történt  meggyógyítása  után   a
   farizeusok kivonultak a  zsinagógából, és maguk  között arról  tanakodtak,
   hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott  onnét.
   Sokan  azonban  utána  mentek,  és  ő  valamennyiüket  meggyógyította,  de
   megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás
   próféta jövendölése:
   "Ez az én szolgám, akit kiválasztottam,
   szeretett fiam, akiben kedvem telik.
   Kiárasztom rá lelkemet,
   és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
   Nem vitatkozik, és nem kiabál;
   szavát sem hallják a tereken.
   A megroppant nádszálat nem töri el,
   a pislákoló mécsbelet nem oltja ki,
   míg csak győzelemre nem viszi az igazságot.
   Az ő nevében bíznak a nemzetek."
   Mt 12,14-21

   Elmélkedés:

   A farizeusi törvények szerint a gyógyítás olyan tevékenység volt,  amelyet
   nem volt szabad szombaton, a nyugalom napján végezni, mert ez már munkának
   számított. Ezért háborodnak fel a béna meggyógyítása láttán a  farizeusok,
   s kezdenek  el tanakodni  arról, hogy  mit tehetnek  a nyugalmat  megszegő
   személy, a gyógyító Jézus ellen.
   Jézus szemszögéből viszont ugyanez az esemény, tehát a béna  meggyógyítása
   az isteni irgalmasságnak a jele Jézus tehát nem tesz mást szombaton,  mint
   szeretetet gyakorol, s  éppen ez  a pihenőnap  eredeti értelme.  Valójában
   tehát nem  megtagadja  vagy elutasítja  a  törvényt, hanem  annak  lényege
   szerint cselekszik, amikor  jót tesz a  bénával és visszaadja  egészségét.
   Felhasználom-e a felebaráti szeretet gyakorlására a vasárnapi pihenőnapot?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Istenem, Te ismered gyöngeségemet. Kegyelmed  nélkül nem tudok semmit  sem
   tenni, ne tagadd  meg hát  tőlem, ó  Istenem, és  szükség szerint  erősíts
   engem. Adj elegendő  erőt, hogy elkerüljek  minden rosszat, amit  tiltasz,
   megtegyem  mindazt  a  jót,   amit  parancsolsz,  és  minden   keresztemet
   türelemmel viseljem, amint irgalmas Gondviselésed rám küldi.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról