[Evangelium] 2008-07-13

[Evangelium minden nap]

   2008. július 13. - Évközi 15. vasárnap

   Abban az időben:
   Jézus elment hazulról, és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt  össze,
   ezért beült  egy  csónakba,  a  tömeg  pedig  ott  állt  a  parton.  Ekkor
   példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: "Íme, kiment a magvető  vetni.
   Amint vetett, némely  szem az  útszélre esett.  Jöttek az  ég madarai,  és
   ezeket mind megették.  Némely szem kövek  közé esett, ahol  nem volt  elég
   termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem  volt mély a föld. Majd amikor  a
   nap fölkelt  és forrón  tűzött, kiégtek,  mert nem  volt gyökerük.  Voltak
   szemek, amelyek  tövisek közé  estek, és  amikor nőni  kezdtek, a  tövisek
   elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az
   egyik százszorosat, a  másik hatvanszorosat,  a harmadik  harmincszorosat.
   Akinek van füle, hallja meg!"
   Ekkor  odamentek  hozzá  tanítványai  és  megkérdezték:  "Miért   beszélsz
   hozzájuk példabeszédekben?"  Ő így  válaszolt: "Nektek  adatott meg,  hogy
   megismerjétek a mennyek országa  titkait, nekik ez  nem adatott meg.  Mert
   akinek van, annak még adnak, hogy  még több legyen neki; de akinek  nincs,
   attól  még  azt   is  elveszik,   amije  van.   Azért  beszélek   hozzájuk
   példabeszédekben, hogy  nézzenek,  de  ne lássanak,  hallgassanak,  de  ne
   halljanak, és  ne értsenek,  és így  beteljesedjék rajtuk  Izajás  próféta
   jövendölése:
   Hallván hallotok, és mégsem értetek,
   nézvén néztek, de mégsem láttok;
   megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:
   Fülükkel restül hallanak,
   szemüket behunyják,
   hogy a szemükkel ne lássanak,
   fülükkel ne halljanak,
   és a szívükkel ne értsenek,
   s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.

   De boldog a  ti szemetek, mert  lát, és  boldog a ti  fületek, mert  hall!
   Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti  láttok,
   - és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, - és nem hallotta.
   Hallgassátok meg hát a magvetőről  szóló példabeszédet! Akik hallgatják  a
   mennyek országáról  szóló tanítást,  és  nem értik  meg, azokhoz  eljön  a
   gonosz, és  elragadja mindazt,  amit a  szívükbe vetettek  Ez az,  ami  az
   útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja  ugyan
   a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret,  csak
   ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar
   eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de
   a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs  nélkül
   marad. Végül a jó földbe hullott  mag az, aki meghallgatja, megszívleli  a
   tanítást,  és  jó  termést  is   hoz:  az  egyik  százszorosat,  a   másik
   hatvanszorosai, a harmadik harmincszorosat."
   Mt 13,1-23

   Elmélkedés:

   Napfény - eső - föld
   A nagyüzemi mezőgazdaság korában, amikor a talaj-előkészítéstől egészen az
   aratásig minden  munkafolyamatot  hatalmas  gépek  végeznek,  kissé  nehéz
   számunkra elképzelni a magvetőt, akiről Jézus a mai példabeszédben szól. A
   példázat olyan  korban született,  amikor  még nem  léteztek gépek,  s  az
   emberek legfeljebb állatok segítségét  vették igénybe a földműveléshez.  A
   magvetést azonban mindig az  ember végezte. A  gazda nyakába akasztotta  a
   vetőmaggal teli  zsákot, gyalog  járta be  földjét és  kézzel hitte  el  a
   magot. E  feladatot mindenki  maga  végezte a  saját  földjén, s  a  gazda
   tisztában volt felelősségével, hiszen  a magvetésen múlt elsősorban,  hogy
   milyen lesz a termés, s lesz-e elég kenyérrevaló.

   Természetesen nem  csak az  ember munkájától  függött a  termés, hanem  az
   időjárástól is, amit  az ember nem  tud befolyásolni. Csak  akkor volt  jó
   termés várható, ha jó volt a  termőföld. A kövek és a gyomnövények  között
   nem szokott  értékes búza  nőni.  A jó  termőföldön  kívül fontos  még  az
   elegendő napfény  és az  elegendő eső  is. Jézus  ugyan csak  a  különféle
   talajokról beszél a hasonlatban, de  azért legalább ugyanennyire fontos  a
   napfény és a eső  is mag kikeléséhez és  növekedéséhez. A mi Urunk  persze
   nem mezőgazdasági szaktanácsadó, ami többek között abból is kiderül,  hogy
   beszédének lelki  értelmét  részletesen  ki  is  fejti  tanítványainak.  A
   magyarázat szerint a magvető maga Isten, a mag az Ő tanítása, a szántóföld
   pedig mi vagyunk.

   Egykori pannonhalmi bencés tanárom könyvében olvastam egy élményét, amikor
   egy alkalommal érettségi  előtt álló  diákok mentek el  hozzá a  szobájába
   beszélgetni. A tanár a beszélgetés  közben eltűnődött saját helyzetén.  Az
   egyik oldalon ott voltak a fiatal fiúk, mellette, a másik oldalon pedig  a
   hatalmas könyvespolc  évszázadok tudományával.  Az atya  pedig ott  ült  a
   kettő között. Jól tudta, hogy sosem menekülhet a könyvei közé, mert  akkor
   elszakadna az élettől, a fiataloktól,  de állandóan a fiatalok között  sem
   lehet, mert ha nem olvasna,  nem tanulna, nem képezné magát  folyamatosan,
   akkor hamarosan nem volna  mondanivalója számukra. A  kettő között volt  a
   helye.

   Ehhez hasonlóan Jézus  is az  isteni és az  emberi világ  metszéspontjában
   áll. Az egyik oldalon a mennyei Atya, akinek a küldötte, s aki az  Igazság
   tanítását bízta Fiára.  A másik oldalon  pedig az ember,  ott vagyunk  mi,
   akiknek Jézus elmondja az Igazságot, hinti számunkra az Igazság magvait. A
   mag kikeléséhez jó talaj kell. Vajon én hogyan fogadom a tanítást?  Milyen
   talajra hull a szívemben  és a lelkemben  Isten szava? Képes-e  egyáltalán
   kikelni? S ha kikelt, akkor képes-e növekedni? Miként a magok fejlődéséhez
   napfényre van szükség, ugyanígy szükség  van arra, hogy értelmem  fényénél
   Igazságnak, boldogító Igazságnak, örök  életre vezető Igazságnak  ismerjem
   fel  az  Úr  tanítását.  De  a  napfény  nem  elegendő  önmagában  a   mag
   kikeléséhez, hiszen csak  megperzselné, elégetné azt.  Szükség van  esőre,
   vízre is, életet adó vízre. Lelki értelemben ez a víz a tanításból  fakadó
   cselekedeteinket jelenti, azaz azt, hogy  a tanításnak életté kell  válnia
   bennünk.

   Isten tanítása emberi közreműködők által jut el hozzánk, de ahogyan  Szent
   Pál apostol is tanít minket:  "Nem számít sem az,  aki ültet, sem az,  aki
   öntöz, hanem csak  a növekedést adó  Isten" (1Kor 3,7).  Adja Isten,  hogy
   bennünk is életté váljon  az Igazság tanítása és  mi is sokszoros  termést
   hozzunk!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Ó Jézus, te  mindenkinek egyforma nagylelkűséggel  felajánlod szavadat  és
   tanításodat. Ahogy a  magvető nem tesz  különbséget a földre  vonatkozóan,
   hanem egyszerűen mindenütt vet, éppúgy te is egyformán intézed tanításod a
   gazdaghoz,  a  szegényhez,  a  bölcshöz,  a  tudatlanhoz,  a  buzgóhoz,  a
   lustához, a  bátorhoz és  a  gonoszhoz. Megkülönböztetés  nélkül  beszélsz
   mindenkihez.  Add,  Uram,  hogy  tanításodat  figyelemmel  hallgassam   és
   állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam.