[Evangelium] 2008-07-06

[Evangelium minden nap]

   2008. július 6. - Évközi 14. vasárnap

   Abban az  időben  Jézus megszólalt,  és  ezt mondta:  Magasztallak  téged,
   Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak  elől,
   és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen,  Atyám, így tetszett ez  neked!
   Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az
   Atya, s az Atyát  sem ismeri más, csak  a Fiú, és akinek  a Fiú ki  akarja
   nyilatkoztatni. Jöjjetek  hozzám  mindnyájan, akik  fáradtak  vagytok,  és
   terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat,
   és tanuljatok  tőlem,  mert  én  szelíd vagyok  és  alázatos  szívű  -  és
   nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
   Mt 11,25-30

   Elmélkedés:

   Jöjjetek hozzám!
   Eszter szülei a városnak azon a  részén laktak, ahol a házak felnyúltak  a
   domboldalra. A  domb  tetején,  a hegyi  gyümölcsösök  és  pincék  között,
   pontosan Eszterék háza fölött a Szent Anna tiszteletére épült kis  kápolna
   várta évente csupán egy alkalommal, július végén a híveket a  szentmisére.
   Mellette kis harangláb emelkedett  az ég felé, de  inkább csak a  harangok
   hangja szállt az ég felé, a magasba naponta háromszor. A kis Eszter  éppen
   a negyedik osztályt járta. Három  éven keresztül mindig édesanyjával  ment
   az iskolába, s együtt is szoktak hazamenni. A kislány megtanulta az  utat,
   ezért negyediktől kezdve megengedték neki,  hogy egyedül menjen haza.  Egy
   decemberi délutánon a szokásosnál később  indult haza az iskolából. Őt  is
   meglepte, hogy milyen korán sötétedik ilyenkor, télen. Úgy gondolta,  hogy
   egy másik útvonalon talán hamarabb érhet haza. De bizony hamar eltévedt  a
   néptelen  utcákon.  Ismeretlen   helyre  került.   Egyre  fáradtabban   és
   kimerültebben kereste a kis utcát,  amely felkanyarodik a dombra, s  amely
   hazavezethette volna, de nem találta. A sötétséggel együtt lassan  félelem
   borult Eszter  lelkére. Belátta  tévedését, beismerte  magának, hogy  jobb
   lett volna a megszokott útvonalon menni, de ez a belátás már nem  segített
   rajta. Sírni kezdett, de alighogy elindult az első könnycsepp, meghallotta
   a Szent  Anna  harang  ismerős  hangját, s  megindult  a  hívogató  hangok
   irányába. Másnap, hittanóra után  már mosolyogva mesélte  el nekem a  vele
   történteket. Azt  mondta, hogy  olyan volt  a harang  hangja, mintha  csak
   Jézus hívta volna: Jöjj felém!

   Az ő szerencsétlen eltévedése és szerencsés hazatalálása jutott eszembe  a
   mai evangéliumról,  amelyben  egy  kis harang  csendes  hangjához  hasonló
   szelídséggel  mondja  Jézus:  "Jöjjetek   hozzám  mindnyájan!"  De   vajon
   meghalljuk-e ezt a  csendes hívást? Vajon  elindulunk-e Jézus felé?  Vajon
   megtaláljuk-e a felé vezető, s a hazafelé vezető utat?

   Életünk során könnyen elveszíthetjük a  helyes útirányt, s letérhetünk  az
   Isten felé vezető  útról. Ilyen kor  jusson eszünk Tamás  apostol, aki  az
   utolsó vacsorán a következőt kérdezte: "Uram, mi azt sem tudjuk hová mész,
   hogyan ismerhetnénk hát  az utat?"  (Jn 14,5). Tamás  kérdése jó  alkalmat
   szolgáltat Jézusnak arra,  hogy kinyilvánítsa az  apostoloknak és  nekünk,
   hogy ő maga az Út (vö.: Jn 14,6), aki az Atyához vezet.

   Ha Jézust megtaláljuk, megtaláljuk az Istenhez vezető utat. Jézushoz  kell
   tehát közelebb  kerülnünk.  De  miként  juthatunk  közelébe?  Valahányszor
   tanúságot  teszünk  szeretetéről  a  világban,  közelebb  kerülünk  hozzá.
   Valahányszor megvalljuk, hogy az Egyház tagjai vagyunk, közelebb  kerülünk
   hozzá. Valahányszor megosztjuk kenyerünket az éhezőkkel, Jézushoz kerülünk
   közelebb, hiszen  minden  éhezőben felismerhetjük  arcát.  Valahányszor  a
   gyengék  védelmére   kelünk,   őhozzá  kerülünk   közelebb.   Valahányszor
   szeretettel ápoljuk  a  betegeket és  a  haldoklók mellé  álunk,  Jézushoz
   kerülünk  közelebb,   hiszen   mindannyiukban  Ő   szenved.   Valahányszor
   türelmesen neveljük a  gyerekeket, hozzá  kerülünk közelebb.  Valahányszor
   kiállunk a gyengék jogaiért, s segítjük azokat, akiket igazságtalanság ér,
   Őhozzá kerülünk  közelebb.  Valahányszor kezünkbe  vesszük  a  szentírást,
   Jézushoz kerülünk közelebb. Mindannyiszor, amikor a szentgyónásban eltörli
   bűneinket, s  amikor szentáldozáshoz  járulunk,  Jézushoz, a  mi  Urunkhoz
   kerülünk közelebb. Íme,  ezek azok  a konkrét  lehetőségek, amelyek  által
   elindulhatunk Jézus felé.

   Ahogyan az eltévedt kislányt aggódva várták haza szülei, ugyanúgy Isten is
   aggódva vár  minket,  eltévedt  gyermekeit. Induljunk  el,  mert  a  hívás
   mindenkinek, nekem is szól.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Uram, eljöttem házadba; hogy meghalljam, mit mondasz nekem Te,  Atyaisten,
   Teremtőm, s Te, Úr Jézus,  Megváltóm, Te, jóságos Szentlélek,  Vigasztalóm
   életben  és  halálban.   Nyisd  meg  szívemet   Szentlelked  által   Jézus
   Krisztusért, hogy szavaidból megtanulhassam megbánni bűneimet, életben  és
   halálban hinni Jézus Krisztusban, s  minden nap jobbá lenni szent  életben
   és életmódban. Halld meg és  hallgasd meg, Istenem, Jézus Krisztus  által.
   Ámen.