[Evangelium] 2008-06-24

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2008. Jún. 24., K, 05:10:02 CEST


   2008. június 24. - Kedd, Keresztelő Szent János születése

   Amikor  elérkezett   Erzsébet   szülésének  ideje,   fiúgyermeket   szült.
   Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr,
   és  együtt  örült   vele  mindenki.   A  nyolcadik   napon  jöttek,   hogy
   körülmetéljék a  gyermeket. Atyja  nevéről Zakariásnak  akarták hívni.  De
   anyja ellenezte: "Nem,  János legyen a  neve." Azok megjegyezték:  "Hiszen
   senki  sincs  a  rokonságodban,  akit  így  hívnának!"  Érdeklődtek   erre
   atyjától, hogyan  akarja őt  nevezni. Atyja  írótáblát kért,  és ezeket  a
   szavakat írta rá: "János a neve." Erre mindnyájan meglepődtek. Neki  pedig
   megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és  magasztalta
   Istent. Akkor félelem szállta meg  az összes szomszédokat, és Júdában  meg
   az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla,
   elgondolkodva mondta: "Mi lesz  ebből a gyermekből?  Hiszen nyilván az  Úr
   van vele." A gyermek pedig  növekedett, lélekben erősödött és mindaddig  a
   pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett.
   Lk 1,57-66. 80

   Elmélkedés:

   Mi lesz ebből a gyermekből? - kérdezik mindazok, akik részesei  Keresztelő
   János   csodás   körülmények   között   történt   születésének.   Zakariás
   megnémulását, majd  beszédképességének  visszanyerését  a  születéskor  az
   emberek isteni jelnek  tartják, amely jelből  azt a következtetést  vonják
   le, hogy az Úr a gyermekkel van. Jogosan gondolják, hogy valami készülőben
   van.  Hamarosan  valami  rendkívüli   fog  történni,  ami  Istennek   lesz
   köszönhető. Ők még azt gondolják, hogy talán János személyéhez kötődik  az
   isteni beavatkozás, s nem  is sejtik, hogy még  nála is nagyobb ember  fog
   hamarosan a világra  jönni. János születése  feszült várakozást teremt,  s
   előkészíti Jézus születését.
   Vajon én mennyire vagyok figyelmes és érzékeny az isteni jelekre?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Tágítsd ki  lelkemet;  ó  emeld  fel a  nyomasztó  mélységből,  ragadd  el
   művészeteddel, hogy félelem nélkül törjön fölfelé tüzes lendülettel!  Mert
   csak Te, egyedül Te tudsz, egyedül Te vagy képes lelkesíteni!
   Ludwig van Beethoven

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves barátaim, sokak kérésére, íme itt van kis ministránsom, Levente  és
   az új biciklije: [1]Levente biciklivel
   István atya

   Felajánlott támogatást  átutalással a  következő számlára  lehet  küldeni:
   Számlatulajdonos:   Zalalövői   Plébánia   Számlaszám:   75500313-10030493
   Külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU29  75500313-10030493-00000000
   BIC kód: TAKBHUHB
   Vagy  a  következő  címre  lehet  küldeni  postai  utalvánnyal:  Zalalövői
   Plébánia 8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.

References

   Visible links
   1. http://www.katolikus.hu/szombathely/kepek/bicikli.jpg


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról