[Evangelium] 2008-06-22

[Evangelium minden nap]

   2008. június 22. - Évközi 12. vasárnap

   Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az  emberektől!
   Nincs rejtett  dolog, amelyre  fény ne  derülne, sem  titok, amely  ki  ne
   tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el  világosban:
   és amit fülbe  súgva hallotok,  hirdessétek a háztetőkön!  És ne  féljetek
   azoktól, akik a  testet megölik, de  a lelket nem  tudják megölni.  Inkább
   attól féljetek, aki a  lelket is, a testet  is a pokolba taszíthatja.  Egy
   fillérért ugye két verebet adnak? És  mégsem hull a földre egy se  közülük
   Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig  minden szál hajatokat számon  tartják!
   Ne féljetek hát: sokkal  többet értek ti a  verebeknél! Ha valaki  megvall
   engem az emberek előtt, én is  megvallom őt Atyám előtt, aki a  mennyekben
   van. De ha  valaki megtagad engem  az emberek előtt,  én is megtagadom  őt
   Atyám előtt, aki a mennyekben van.
   Mt 10,26-33

   Elmélkedés:

   A nem hétköznapi megélése a hétköznapokban
   A  múlt  vasárnapi  evangéliumban   a  tizenkét  apostol   kiválasztásáról
   hallottunk, s arról,  hogy Jézus  miként küldi  tanító útra  őket. E  rész
   folytatása  a  mai  vasárnap   imént  hallott  örömhíre,  amelyben   Jézus
   bátorítást és  hasznos  tanácsokat ad  az  útnak indulóknak.  Elsőként  az
   igehirdetésről, másodszor annak veszélyeiről,  harmadszor pedig az  isteni
   gondviselésbe  vetett   bizalomról  hallottunk,   s  mindezt   lezárja   a
   tanúságtételre való felszólítás. Érdemes  végignéznünk az beszédének  ezen
   elemeit.

   "Amit én sötétben mondok nektek, azt  ti mondjátok el világosban: és  amit
   fülbe súgva hallotok,  hirdessétek a háztetőkön!"  (Mt 10,27) -  hallottuk
   Jézus  első  intését.  Krisztus   tanítását  nem  zárhatjuk  magunkba.   A
   középületeken és  minden  olyan  épületen,  ahol  sok  ember  tartózkodhat
   egyszerre,  biztonsági  okokból  mindig   kifelé  nyílnak  az  ajtók.   Ha
   véletlenül tűz ütne  ki az épületben,  az emberek a  kifelé nyíló  ajtókon
   keresztül könnyen  kimenekülhetnek,  de  ha  befelé  nyílnának,  akkor  az
   épületben rekedhetnének és ez sok  ember halálához vezetne. A  járműveken,
   például a  vonaton  viszont szintén  biztonsági  okból befelé  nyílnak  az
   ajtók, nehogy könnyen kieshessen valaki. De vajon merre nyílik  keresztény
   életünk ajtaja? Ajtót kell nyitnunk  a világ felé! Nem zárhatjuk  magunkba
   az Úr tanítását, hanem nekünk is hirdetnünk kell örömhírét a világban.  Ha
   keresni szeretnénk, hogy mi köt össze minket, keresztényeket, s mi  formál
   bennünket  közösséggé,  Egyházzá,  akkor   rá  kell  jönnünk  arra,   hogy
   elsősorban nem  egy  közös  szeretet-érzés  Isten  iránt,  nem  egy  közös
   gondolkodásmód, de  nem is  egy közösen  vallott világnézet,  hanem  Jézus
   Krisztus  személye,  az  Ő   meghívása  és  a   tőle  kapott  küldetés   a
   tanúságtételre.

   Ha valaki komolyan  veszi az  igehirdetést és a  tanúságtételt, akkor  nem
   reménykedhet abban, hogy mindig és mindenütt a kedvező fogadtatásra talál,
   hanem arra is számíthat, hogy Éppen  Jézus miatt támadások érik vagy  akár
   veszélyben  is  foroghat  az   élete.  Erre  figyelmeztet  Jézus   második
   kijelentése: "Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket  nem
   tudják megölni" (Mt  10,28). A vallás  szabad gyakorlása és  a hit  szabad
   hirdetése nem  természetes  a  föld  minden  országában,  gondoljunk  csak
   például  Kínára,   ahol  a   katolikus  hívők   mindennapi   fenyegetésben
   részesülnek az állami hatóságok és a rendőrség részéről.

   A tanúságtételre, a misszióra,  a hithirdetésre vállalkozó személy  mégsem
   fél a  veszélyektől, hanem  bátran bízik  az isteni  gondviselésben.  Erre
   bátorít Jézus  beszédének  harmadik  része. Ha  Isten  gondoskodik  még  a
   verebekről is, mennyivel inkább törődik az emberekkel.

   Manapság igen  gyakran  beszélünk arról,  hogy  az igazi  kereszténység  a
   mindennapokban, a  hétköznapokban  megélt  kereszténység.  Jókai  Anna,  a
   Kossuth-díjas írónő  mondta a  következőt: "Kereszténységünk  vagy  minden
   pillanatban jelen van, vagy  életünk egészében is  csak frázis marad."  De
   vajon megértik-e ezt, felfogják-e ennek jelentőségét az emberek egy  olyan
   korban,  amikor  már  vasárnapi  keresztényből  is  egyre  kevesebb   van?
   Vállalkoznak-e olyan emberek a hit mindennapi megélésére, akik az  egyórás
   vasárnapi szentmisén  való  részvételt is  túl  soknak tartják?  A  kérdés
   kapcsán egyesek  talán  azt  a  következtetést vonnák  le,  hogy  előbb  a
   vasárnapi szentmisét kellene megszerettetni, s utána beszélhetnénk  arról,
   hogy a hétköznapokban is  Krisztus tanítása szerint  kell élni. Talán  van
   ebben is  igazság,  de  mégsem  ilyen egyszerű  a  dolog,  hiszen  csak  a
   mindennapi keresztény életet élők számára fontos a hit közös  megünneplése
   vasárnaponként.

   A mai nap tanulsága legyen  a következő: A vasárnapi kereszténységnél  egy
   kicsivel  többet  kellene  tennem,  ha  a  hétköznapokban  is  meg  akarom
   valósítani Jézus nem hétköznapi tanítását.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Add, hogy ezen a napon is leljek valamit, amivel jóllakhatom. Nyomorúságom
   Istene, adj nekem eledelt, adj tejet, adj húst, Atyám!
   (A masszaik reggeli imája)