[Evangelium] 2008-04-06

[evangelium at communio.hu]

   2008. április 6. - Húsvét 3. vasárnapja

   Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba  mentek,
   amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra  (két-három óra járásnyira)  fekszik.
   Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek
   és vitatkoztak,  egyszerre  maga  Jézus közeledett  feléjük,  és  hozzájuk
   szegődött. Ők azonban  nem ismerték  meg őt,  mert látásukban  akadályozva
   voltak. Jézus megkérdezte őket: "Milyen dolgokról beszélgettetek egymással
   útközben?" Erre szomorúan megálltak,  és egyikük, akit Kleofásnak  hívtak,
   ezt válaszolta neki: "Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben,  aki
   nem tudja, mi történt ott ezekben  a napokban?" Ő megkérdezte: "Miért,  mi
   történt?"
   Azok ezt felelték:  "A názáreti Jézus  esete, aki szóban  és tettben  nagy
   hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink
   kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi
   azt reméltük, hogy ő váltja meg  Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek,  már
   három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart  bennünket.
   Hajnalban a  sírnál voltak,  de nem  találták ott  a holttestét.  Azzal  a
   hírrel  tértek  vissza,  hogy  angyalok  jelentek  meg  nekik,  akik   azt
   állították, hogy  él. Közülünk  néhányan el  is mentek  a sírhoz,  és  úgy
   találtak mindent,  ahogyan  az asszonyok  mondták,  őt magát  azonban  nem
   látták."
   Jézus erre így szólt: "Ó,  ti oktalanok és késedelmes szívűek!  Képtelenek
   vagytok hinni abban, amit a  próféták jövendöltek! Hát nem ezeket  kellett
   elszenvednie a Messiásnak,  hogy bemehessen  dicsőségébe?" Azután  Mózesen
   kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta,  ami az írásokban őróla  szól.
   Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna
   menni. De azok marasztalták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik,  és
   lemenőben már a nap." Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor  asztalhoz
   ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és  odanyújtotta
   nekik. Erre megnyílt a szemük, és  fölismerték. De ő eltűnt előlük.  Akkor
   azt mondták egymásnak:  "Ugye lángolt a  szívünk, amikor útközben  beszélt
   hozzánk, és kifejtette az  írásokat?" Még abban az  órában útra keltek  és
   visszatértek  Jeruzsálembe.  Ott  egybegyűlve  találták  a  tizenegyet  és
   társaikat.  Azok  ezzel  fogadták  őket:  "Valóban  feltámadt  az  Úr,  és
   megjelent Simonnak!" Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan
   ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
   Lk 24,13-35

   Elmélkedés:

   Idegen vagy barát?
   A hétköznapi életben hasznos tudni, hogy kire számíthatunk, mint  barátra,
   s ki  az,  aki  ellenségként  viselkedik.  A  katonák  esetében  egyenesen
   létfontosságú pontosan tudni a másik emberről, hogy barát vagy ellenség. A
   legújabb harci  repülőgépeket  ún.  barát-ellenség  felismerő  rendszerrel
   látják, amely jelzi a pilóta  számára, hogy egy közeledő repülőgép  melyik
   táborhoz tartozik. Ha  barát, akkor  nincs ok félelemre,  de ha  ellenség,
   akkor  támadásra   kell  számítani.   Visszatérve  a   mindennapi   emberi
   kapcsolatainkhoz azt  mondhatjuk, hogy  a közös  élmények és  találkozások
   során derül, hogy  kik a  bárataink és  kiket nem  tekinthetünk annak.  Az
   igazi  barátainkat   messziről   felismerjük,  az   ellenségeinket   pedig
   igyekszünk messziről elkerülni. Akiről  az első találkozás során  kiderül,
   hogy a barátunk, azt minden további találkozáskor ismerősként köszöntünk.

   Ma, húsvét 3.  vasárnapján az emmauszi  két tanítvány történetét  olvastuk
   fel Lukács evangéliumából. A  elbeszélés problémáját az  adja, hogy a  két
   emmauszi tanítvány szívében elromlott a barát-ellenség felismerő képesség.
   A szívük rosszul működik, s ők  maguk észre sem veszik, hogy valami  nincs
   rendjén. Vagy  talán  még  pontosabban  úgy  fogalmazhatok,  hogy  ki  van
   kapcsolva  szívükben  ez  a  barát-ellenség  jelzőrendszer.  Amikor  Jézus
   közeledik feléjük  és  csatlakozik  hozzájuk, akkor  a  szívük  nem  jelez
   semmit. Nem tudják, hogy kivel találkoztak, s Jézust idegennek tartják. Az
   a Jézus, akinek  a tanítványai és  barátai, most egy  idegen személy,  egy
   ismeretlen ember  számukra. Egyikük  megkérdezi az  ismeretlent: "Te  vagy
   talán az  egyetlen idegen  Jeruzsálemben, aki  nem tudja,  mi történt  ott
   ezekben a  napokban?"  A  szívük  ugyan  lángol  az  ismeretlen  szavainak
   hallgatása közben, de ez a lelkesedés inkább az ismerős tanításnak szól és
   nem Jézus személyének.

   Könnyű kitalálnunk, hogy miért nem működik e két tanítványban a "felismerő
   rendszer": Jézus szörnyű kereszthalála lefagyasztja szívüket.  Csalódottak
   és reményvesztettek. És  persze hitetlenek.  Legalább annyira  hitetlenek,
   mint Tamás  apostol,  akiről az  elmúlt  vasárnap hallottunk.  Már  tudnak
   arról, hogy az asszonyok  és a tanítványok  üresen találták Jézus  sírját,
   mégsem hisznek nekik. Nem hiszik  el, hogy Jézus valóban feltámadt,  ezért
   meg sem  fordul a  fejükben, hogy  az idegen  személyében a  feltámadt  Úr
   szegődött melléjük.

   Napjainkban talán az  a probléma,  hogy sok ember  kikapcsolja szívében  a
   Jézus-felismerő rendszert, s emiatt nem ismerik fel, idegennek tekintik az
   Istent. Jézus sokak számára már nem  barát, nem családtag és nem  ismerős,
   hanem csak egy ismeretlen idegen.  Az ember persze könnyen szerez  magának
   evilági "barátokat", amelyektől boldogságát várja, s észre sem veszi, hogy
   gonosz erőkkel köt szövetséget, gonosz hatalmak alá veti magát, s  könnyen
   a bűn útjára téved.

   Az emmauszi tanítványok számára a fordulópontot a kenyértörés  cselekedete
   jelenti. Ez az a pillanat, amikor a "műszer" újra működni kezd a szívükben
   és jelzi, hogy Jézus az, akivel  találkoztak. Jézus nem idegen már  többé,
   hanem a legjobb barát. Érdemes bekapcsolnunk szívünk jelzőrendszerét annak
   érdekében, hogy felismerjük ellenségeinket: a félelmet, a  csalódottságot,
   a hitetlenséget, a bűnt, és felismerjük igazi barátunkat, Jézust. Segítsen
   bennünket a  szentmisén való  részvétel és  a szentáldozás  a  Feltámadott
   felismerésére!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Húsvét tiszta áldozatját a hívek áldva áldják.
   Bárány megváltja nyáját,
   és az ártatlan Krisztus már kiengeszteli értünk Atyját.
   Élet itt a halállal megvítt csodacsatával,
   A holt Életvezér ma úr és él!
   Mária, szent asszony, mondd, mit láttál utadon?
   "Az élő Krisztusnak sírját, s a Felkeltnek láttam glóriáját.
   Angyali tanúkat, szemfedőt és gyolcsokat.
   Feltámadt reményem, Krisztus Galileába elétek indult."
   Tudjuk, Krisztus feltámadott és diadalmas.
   Ő győztes Királyunk, légy irgalmas!