[Evangelium] 2008-03-21
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2008. Már. 21., P, 05:10:01 CET
2008. március 21. - Nagypéntek
Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol
egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott
egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: "Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti Jézust." Jézus erre így
szólt: "Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt
mondta nekik: "Én vagyok", meghátráltak és a földre estek. Ezért újra
megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti
Jézust." Erre Jézus így szólt: "Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát
engem kerestek, engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban
megmondott: "Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál."
Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott
vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus
rászólt Péterre: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a
kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki
abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb,
ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte
Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik
tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban
őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben
megjegyezte: "Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?" Ő
azt felelte: "Nem vagyok!" Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek
tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és
melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
Jézus ezt válaszolta neki: "Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a
zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása
van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd
azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket
mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így
szólt: "Így felelsz a főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: "Ha rosszul
szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?"
Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
"Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: "Nem vagyok!" A
főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
megjegyezte: "Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter ismét
tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és
elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: "Ha nem
volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt mondta:
"Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!" A
zsidók ezt válaszolták neki: "Nekünk senkit sem szabad megölnünk!" Így
beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog
meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
megkérdezte tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus így válaszolt:
"Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus ezt
felelte: "Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe.
Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: "Az én országom nem ebből a világból
való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének,
hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való."
Pilátus megkérdezte: "Tehát király vagy?" Jézus így felelt: "Te mondod,
hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy
tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a
szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: "Mi az igazság?" E szavak után Pilátus
újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: "Én semmi vétket sem találok
benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből koszorút
fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje
járultak, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben arcul
verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: "Íme, elétek
vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket." És kijött
Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: "Íme, az
ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek:
"Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus azt mondta nekik: "Vigyétek,
feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!" De a
zsidók ezt felelték: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell
halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még
jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust:
"Honnan való vagy?" De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt
mondta neki: "Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra,
hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?" Erre Jézus azt
mondta: "Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad
volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E
szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe
ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti
készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: "Íme, a
királyotok!" De azok így kiáltoztak: "El vele, el vele! Feszítsd meg!"
Pilátus megkérdezte: "Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok
azonban ezt felelték: "Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre
kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért
az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott
keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez
volt ráírva: "A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan
olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
kérték Pilátust: "Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A
zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: "Amit írtam,
megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között ruháimat,
s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a
tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!"
Azután a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva
házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy
szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte
az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre
feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat
ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a
lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek.
Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték
meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába.
Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és
az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is
higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot
ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra,
akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus
testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött
Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy
száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel
együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a
helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új
sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók
készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1-19,42
Elmélkedés:
Nagypénteki szemlélődés
Uram, Jézus Krisztus, megváltó királyom! Kereszthordozásod, szenvedésed és
halálod tanúja szeretnék lenni, ezért Téged szemléllek ma, Nagypénteken,
kereszthalálod napján.
Először a kezeidet nézem. A te megkötözött, sebzett, átszegezett kezeidet.
Milliók kezét látom a te kezedben. Látom a munkanélküli családapa kezét,
aki üres kézzel tér haza és semmit sem tud adni családjának. Látom a
kemény munkától vérző munkáskezeket is. Látom a katonák fegyvereket tartó
kezét, a megsemmisítő, pusztító és ölni kész kezeket. Látom a koldusok
alamizsnát kérő kezét, a gyermekek segítséget kérő kezét és az éhezők
könyöradományért nyúló kezét. Látom a zsugori ember összeszorított markát.
Látom a felindult ember pofont adó kezét. S látok erőszakos kezeket,
melyek megragadnak vagy fellöknek másokat. Látom a szenvedélybetegek
reszkető kezét, amely a cigaretta, az alkohol vagy a kábítószer után nyúl,
s látom a testi betegségben szenvedők elgyengülő kezét. Látom a halál felé
közeledők gyenge, erőtlen, elernyedt kezét. Ugyanakkor más kezeket is
látok a Te kezedben, Uram. Látom az adományt osztó kezet, a segítséget
nyújtó kezet, az elesettet felsegítő kezet. Látom a családapa kenyeret
megtörő kezét. Látom a pap eucharisztiát megtörő kezét. Látom az édesanya
beteg gyermekének homlokára tett kezét, s az anya gyermekét simogató
kezét. Látom, amint a szerelmesek egymás kezét fogják. S látok áldást adó
kezeket, keresztet magasba emelő kezeket.
Aztán a lábaidat szemlélem, Uram. A Te sebzett, vérző, átszegezett
lábaidat, amelyek már egyetlen lépést sem képesek tenni, s amelyekkel már
nem kell tovább menned a keresztúton. S látom azokat is, akik lábbal
tiporják mások jogait. Látom azokat, akik sárba tapossák mások becsületét,
s akik földre tiporják a gyengéket. Látom a kedvetlenek, a kételkedők, a
csüggedők és a reményvesztettek lábát, akik már nem képesek újabb lépést
tenni abba az irányba, hogy kijussanak nehéz helyzetükből. Látom a bénák
mozgásképtelen lábát, látom az amputáltak lábának csonkját. Látom a
menekültek lábát, akik kénytelenek elhagyni hazájukat. Látom a menekülő
lábakat, amelyek nem állhatnak meg egy pillanatra sem, s látom üldözőik
rohanó lábát is. Látom a menkülttáborokban és szükségszállásokon évekig
tengődők piszkos, sebes lábát. Látom az úton lévők mindig siető lábait.
Látom a félrelépők lábát, akik elhagyják házastársukat. Látom a rossz úton
járók lábát, s azokét, akik már nem képesek megállni a lejtőn. Látom a
tanácstalanok és tétovázók bizonytalan lépteit. S látom a maguk lábán
megállni nem tudó szegényeket is. Ugyanakkor látom a mások segítésére
igyekvő lábakat is. Látom a nehéz munkában helytállók lábát. Látom a
házastársakat, akik megvetik lábukat a sziklán, a biztos ponton a válság
napjaiban. S látom a megtérés útjáró lépők lábát.
És most az arcodat szemlélem, Uram, amelyre a töviskoszorú okozta sebekből
vér patakzik. Arcodban látom az álarcot viselőket, akik eltakarják igazi
arcukat, s elrejtik bűneiket. Látom azok hiú arcát, akik plasztikai
műtéttel igyekeztek arcukat "szebbé" tenni. Látom az arcátlanul hazudozók
és gazemberek arcát is. Látom az arcnélkülieket. Látom a símaszkos betörők
arcát. Látom az arcukat eltakaró randalírozókat, s látom a rohamsisak
mögötti rendőrarcokat. Látom az éhezők beesett arcát, a betegek sovány
arcát. De látok örömtől sugárzó arcokat is, természetes szépségüket
megőrző női arcokat és ártatlan gyermekarcokat. Látom a szerelmesek boldog
arcát. Látok egymásra mosolygó arcokat, s egy irányba, egy cél felé néző
arcokat. Uram, a te isteni arcod, amely egykor véres nyomot hagyott
Veronika kendőjén, ma sok ember arcán tükröződik vissza.
S végül a szívedet szemlélem, Uram. A Te lándzsával átszúrt szívedet.
Látom a megcsalt vagy elhagyott házastársak sebzett szívét. Látom azokat,
akiknek egy-egy csalódás nagy szívfájdalmat okoz. Látom a megkérgesedett
szívűeket, akikben már nincs részvét mások iránt. Látom a felelőtlen
szívtiprókat, s azokat, akik szívtelenül megtagadják a segítséget a
rászorulóktól. De látom a szíve alatt gyermeket hordozó kismamát is.
Azokat, akik kitárják szívüket embertársaik felé. Látom azokat, akik meg
szeretnék őrizni szívük tisztaságát és a bűntelen életre törekszenek.
Látok nemes szívű embereket. Látok irgalmas szívűeket, akik mindenkor
készek a megbocsátásra.
Uram, ölelj át minden embert karoddal és vezesd a mi lábainkat, hogy a te
utadon járjunk! Segíts minket, hogy fájdalmas és dicsőséges arcod vonásait
hordozzuk arcunkon! Uram, ölelj minket a te megváltó szívedre!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Jézus, Te vagy az Istenem.
Jézus, Te vagy az életem.
Jézus, Te vagy az egyedüli Szeretet.
Jézus, Te vagy a Minden a mindenben.
Jézus, Te vagy minden javam.
Jézus, szeretlek teljes szívemmel, egész lényemmel.
More information about the Evangelium
mailing list