[Evangelium] 2008-03-20

[evangelium at communio.hu]

   2008. március 20. - Nagycsütörtök

   Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus  tudta, hogy elérkezett az óra,  amikor
   ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
   a világban voltak, még egy  végső jelét adta szeretetének. Vacsora  közben
   történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon  fiának
   szívében a  gondolatot, hogy  árulja  el őt.  Jézus  tudta, hogy  az  Atya
   mindent a  kezébe adott,  s hogy  Istentől jött  és Istenhez  tér  vissza.
   Fölkelt  hát  a  vacsora  mellől,   letette  felső  ruháját,  fogott   egy
   vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
   mosni kezdte tanítványainak a lábát,  majd a derekára kötött kendővel  meg
   is törölte. Amikor  Simon Péterhez  ért, az  így szólt:  "Uram, te  akarod
   megmosni az  én lábamat?"  Jézus  így felelt:  "Most  még nem  érted,  mit
   teszek, de később  majd megérted".  De Péter tiltakozott:  "Az én  lábamat
   ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: "Ha nem moslak meg, nem lesz
   semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: "Uram, akkor ne csak a lábamat,
   hanem a  fejemet  és  a  kezemet is!"  Jézus  azonban  kijelentette:  "Aki
   megmosdott, annak csak a lábát kell  megmosni, és egészen tiszta lesz.  Ti
   tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
   azért mondta: "Nem vagytok  mindnyájan tiszták." Miután megmosta  lábukat,
   fölvette felső  ruháját,  újra  asztalhoz  ült,  és  így  szólt  hozzájuk:
   "Megértettétek-e, hogy mit  tettem veletek? Ti  Mesternek és Úrnak  hívtok
   engem, és jól  teszitek, mert  az vagyok.  Ha tehát  én, az  Úr és  Mester
   megmostam lábatokat,  nektek is  meg kell  mosnotok egymás  lábát.  Példát
   adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
   Jn 13,1-15

   Elmélkedés:

   Mindennapi kenyér
   Néhány napja az áruházban az egyik kenyér csomagolásán pillantottam meg  a
   következő feliratot: "A nem  mindennapi kenyér." A reklámszöveg  kitalálói
   bizonyára azt akarták tudatni a vásárlókkal, hogy egy egészen  különleges,
   különösen is finom ízű kenyeret ehetnek majd, ha ezt vásárolják meg. Ők is
   és a  vásárlók  is  jól tudják,  hogy  a  kenyér bizony  a  legtöbb  ember
   mindennapi étele. És  ha az ember  éhes, akkor jól  esik az  mindenhogyan,
   frissen is, meg  akkor is,  ha már megszáradt  egy kissé.  De akár  nagyon
   éhesen esszük, akár nem, a kenyér különleges ízét nem a szánkban  érezzük.
   S ez a különleges íze minden kenyérnek megvan.

   Ma, Nagycsütörtökön,  amikor  Jézus  utolsó  vacsorájára  emlékezünk,  egy
   valóban nem mindennapi, különleges kenyér áll ünneplésünk  középpontjában.
   Egy kenyér,  amely  látszólag olyan,  mint  minden más  földi  kenyér,  de
   valójában jóval több annál. Egy kenyér, amely más kenyerekkel  ellentétben
   elsősorban nem  a  testünket, hanem  a  lelkünket hivatott  táplálni.  Egy
   kenyér,  amely  más  kenyerekhez  hasonlóan  az  emberi  munka  gyümölcse,
   ugyanakkor mégis Istentől  kapjuk. Egy  kenyér, mely nem  a földi  életben
   maradásunkat akarja szolgálni, hanem az  örök élet tápláléka. Egy  kenyér,
   amelyet  nem  lehet  pénzért   megvásárolni,  mégis  értékesebb  a   többi
   kenyérnél. Ez a kenyér az Úr  Jézus valóságos Teste, az Oltáriszentség.  S
   ha létezik a  világon különleges  kenyér, akkor  az Oltáriszentség  ilyen,
   hiszen ebben a kenyérben az Úr Szent Testét vehetjük magunkhoz. Az  isteni
   jelenlét kenyere ez, hiszen minden szentmisében, amikor a pap elmondja  az
   átváltoztatás  szavait,  Krisztus  valóságosan  jelenvalóvá  válik  benne.
   Ugyanakkor az isteni szeretet jele ez a kenyér, melyben Jézus önmagát adja
   nekünk. Jézus  jelenléte  teszi különlegessé  e  kenyerünket, amely  az  ő
   akarata szerint mindennapi táplálékunk.

   Albino Luciani, aki I.  János Pál néven 1978-ban  mindössze 33 napig  volt
   pápa, gyermekként egyszer a szomszéd faluban segített egy asszonynak a ház
   körüli munkákban.  Munkájának  fizetségeként  egy  szelet  fehér  kenyeret
   kapott este. Bár nagyon éhes volt,  s megérdemelte volna, hogy a  fárasztó
   munka után megegye a kenyeret, ő mégsem ezt tette. Kis kabátjának  zsebébe
   tette a  kenyérszeletet és  hazavitte. Az  út 2-3  órányi volt  gyalog.  A
   kenyeret otthon odaadta a testvérének, hogy inkább ő egye meg. A testvére,
   aki egyébként  éppen  a  múlt  héten hunyt  el,  évtizedekkel  később  így
   emlékezett vissza  az  esetre:  "Még  most is  érzem  a  számban  annak  a
   kenyérnek az ízét. Azóta sem ettem ennél finomabb kenyeret."

   I. János Pál pápa  testvére bizonyára megértette,  hogy ebben a  kenyérben
   benne van fivére  egész napi  munkája, benne van  önzetlensége, benne  van
   éhsége, hiszen ő is legalább annyira éhezett, mint a család többi tagja, s
   benne  van  testvére  iránti  szeretete.  Megérezte  a  megosztott  kenyér
   különleges ízét, a szeretet semmi máshoz nem hasonlítható ízét.

   Milyen jó volna, ha az Oltáriszentségben, Krisztus minden emberért megtört
   Testében mindannyian megéreznénk  az Úr  szeretetét! Milyen  jó volna,  ha
   minden keresztény  ember tudatában  volna annak,  hogy az  Eucharisztia  a
   szeretet szentsége! XVI.  Benedek pápa  a Szeretet  szentsége című,  2007.
   február 22-én megjelent apostoli buzdításában többek között azt írja, hogy
   "az Eucharisztia olyan titok,  amelyet meg kell  élni, vagyis amelynek  át
   kell hatnia a hívek  életét, kezdve az  ünneplés napjától, a  vasárnaptól"
   (Sacramentum caritatis 74.). Úgy tűnik tehát, hogy nagyon keveset ért  meg
   az Oltáriszentség  titkából  és  jelentőségéből az  magát  hívőnek  nevező
   ember, aki nem tartja  fontosnak, hogy legalább  vasárnap részt vegyen  az
   Eucharisztia ünneplésében,  a szentmisén.  De  az is  keveset ért  meg  az
   Oltáriszentség titkából,  aki  részt  vesz ugyan  a  vasárnapi  misén,  de
   szentáldozáshoz nem járul.  Higgyük el:  nem a  vallásos túlbuzgóság  vagy
   elvakultság jele az, ha valaki minden nap elmegy a szentmisére és  naponta
   szentáldozáshoz járul. Ahogyan nem múlik el nap, hogy ne ennénk  kenyeret,
   ugyanúgy  az  volna  az  ideális,  ha  nem  múlna  el  nap  szentmise   és
   szentáldozás nélkül. Krisztus minden áldott nap felkínálja számunkra az  ő
   Szent Testét,  a szeretet  kenyerét.  Legyen az  Oltáriszentség  számunkra
   mindennapi eledel, az örök élet tápláléka!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Aquinói Szent Tamás: Himnusz az Oltáriszentségről
   Zengjed, nyelv, a dicsőséges
   test titkát s a drága vért
   melyet hullatván értékes
   váltságul az emberért
   a föld ura, a felséges
   méh gyümölcse nem kímélt.

   Egünk küldte, s nekünk szülte
   tiszta szűz, szeplőtelen.
   Köztünk élt és hinté földre
   az Igét, mely jót terem;
   a csodás szertartással ülte
   búcsúestjét idelenn.

   Mert a végső estebédet
   tartván ő és társai,
   együtt a törvényes étket
   jámborul fogyasztani:
   étkül a tucatnyi népnek
   önmagát osztotta ki.

   És a kenyeret testévé
   igézte az Ige-test
   s a bor lett Krisztus vérévé:
   magyarázni ne keresd!
   Hit dolga és igaz szívé,
   hogy erősen tartsa ezt.

   Azért kell e nagy szentséget
   leborulva áldani
   és a régi Szövetséget
   új rítussal váltani:
   pótolják a rest érzéket
   a merész hit szárnyai!

   Az Atyának és Fiának
   légyen áldás, dicsőség,
   üdv, hozsanna és imádat,
   ujjongások hirdessék!
   S aki kettejükből árad,
   a Lélek is áldassék!