[Evangelium] 2008-03-18

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2008. Már. 18., K, 05:10:03 CET


   2008. március 18. - Nagykedd

   Az  utolsó   vacsorán  Jézus   mélyen   megrendült  lelkében,   és   újból
   kijelentette: "Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem."
   Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra  néztek, mert nem tudták,  kiről
   mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a  vacsora
   alatt Jézus  mellett ült.  Simon Péter  intett neki:  "Kérdezd meg,  kiről
   beszél!" Ő  Jézushoz fordult,  és megkérdezte:  "Uram, ki  az?" Jézus  így
   felelt: "Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel bemártotta a  falatot
   (a tálba)  és  karióti Júdásnak,  Simon  fiának nyújtotta.  A  falat  után
   mindjárt belészállt  a  sátán.  Jézus ennyit  mondott  neki:  "Amit  tenni
   akarsz, tedd  meg mielőbb!"  Az asztalnál  ülők közül  senki sem  értette,
   miért mondta ezt  neki Jézus. Egyesek  azt hitték, hogy  - mivel  Júdásnál
   volt a  pénz  -  Jézus  megbízta: "Vedd  meg,  amire  szükségünk  lesz  az
   ünnepen!" Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a  szegényeknek.
   Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
   Júdás távozása után Jézus ezeket  mondta: "Most dicsőült meg az  Emberfia,
   és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne,  az
   Isten is meg  fogja őt  dicsőíteni önmagában,  sőt hamarosan  megdicsőíti.
   Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem,  de
   amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek,
   oda ti nem  jöhettek." Erre  Simon Péter megkérdezte:  "Uram, hová  mégy?"
   Jézus így válaszolt:  "Ahová én  megyek, oda  most nem  jöhetsz velem,  de
   később  követni  fogsz."  Péter   azonban  erősködött:  "Uram,  miért   ne
   követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted." Jézus ezt felelte neki;
   "Életedet  adod  értem?  Bizony,  bizony,  mondom  neked,  mire  a   kakas
   megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
   Jn 13,21-33. 36-38

   Elmélkedés:

   Júdás árulásáról  és Péter  tagadásának megjövendöléséről  olvashatunk  az
   evangéliumban. Mindkettőt értelmezhetjük Jézussal való szembefordulásként,
   de mégsem  említhetjük a  kettőt  egy lapon.  Júdást belső  gonoszsága  és
   pénzéhsége  vezérli,  Péter  pedig  pillanatnyi  gyávaságból,   félelemből
   tagadja le, hogy ismeri Jézust és az Ő tanítványi köréhez tartozik.  Júdás
   árulásából  nincs  visszaút,  Péternek   viszont  lehetősége  lesz   Jézus
   feltámadása után újra megvallani szeretetét.
   Jézus halálának  közeledése  döntési helyzetbe  állít  engem is.  Vajon  a
   sötétség erői  vagy  az isteni  kegyelem  dolgozik bennem?  S  vajon  csak
   lelkesen beszélek arról, hogy  Jézusnak adom az  életem vagy valóban  kész
   vagyok erre?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Nehéz a keresztem...
   Nehéz a keresztem, megváltó Krisztusom,
   De amit rám mértél szívesen hordozom.
   Szívemből szeretlek, ha meg is látogatsz.
   Eléd térdelek, bár milyen csapást adsz.
   Te Krisztus vagy - mégis összerogytál,
   Én ezerszer kisebb porszem a pornál.
   Viszem a keresztem - csak erőt adj hozzá,
   Ha Neked úgy tetszik, - váljak áldozattá.
   Minden bűnömet, bocsásd meg nekem,
   Hogy a másvilágra tisztám érkezhessem.
   Légy irgalmas hozzám, mennynek, földnek Ura,
   Könyörögj érettem, Jézusnak szent Anyja. Ámen.


   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves barátaim!
   A napokban elérjük a 13500-as számot a tagság tekintetében, tehát újabb  2
   biblia keresi  gazdáját. Aki  most  ajánlja barátainak  az  e-vangéliumot,
   könnyen megkaphatja az ajándék szentírást.
   Köszönöm, hogy terjesztitek Krisztus evangéliumát!
   István atya



More information about the Evangelium mailing list