[Evangelium] 2008-03-16

[evangelium at communio.hu]

   2008. március 16. - Virágvasárnap

   Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek,  Jézus
   elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: "Menjetek előre a  szemközti
   faluba. Ott  mindjárt találni  fogtok  egy szamarat  megkötve, és  vele  a
   csikóját. Oldjátok  el és  vezessétek hozzám!  Ha valaki  szólna  valamit,
   mondjátok, hogy az Úrnak van rá  szüksége, és mindjárt elengedi őket."  Ez
   azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg
   Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve,
   Egy teherhordó állat csikóján.
   A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták
   a szamarat  és a  csikóját, letakarták  ruháikkal, ő  pedig felült  rá.  A
   tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat  tördeltek
   a fákról és az útra szórták. Az  előtte járó és az utána vonuló tömeg  így
   kiáltozott:
   Hozsanna Dávid fiának!
   Áldott, aki az Úr nevében jön!
   Hozsanna a magasságban!
   Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: "Ki
   ez?"  A  tömeg  pedig  ezt  felelte:  "Ő  a  Próféta,  Jézus,  a  galileai
   Názáretből."
   Mt 21,1-11

   Elmélkedés:

   Indulnom kell
   A  mai  nappal  belépünk   a  nagyböjt  utolsó  hetébe,   Virágvasárnappal
   elkezdődik a nagyhét. E  napon Jézus jeruzsálemi bevonulására  emlékezünk,
   amely eseménnyel kezdetét veszi  Jézus szenvedése, s keresztútja.  Érdemes
   elgondolnunk, hogy milyen volna, ha mi is részt vennénk a cselekményben. A
   közelgő  ünnepekre  mi  is   elzarándoklunk  a  fővárosba,   Jeruzsálembe.
   Mindenhonnan érkeznek az  emberek, igen  nagy tömeg idén  is, mint  minden
   esztendőben. Talán nem  lesznek zavargások,  s nem  tör ki  egy lázadás  a
   rómaiak ellen. Talán  nyugodtan eltelnek  ezek a  napok, s  az ünnep  után
   békével hazatérhetek. Elfárasztott az út, a hőség szinte  elviselhetetlen,
   leülök, pihenek egy kicsit a kapu árnyékában. De mi ez a hangos kiáltozás?
   Honnan jön ez a hullámzó tömeg? Jön  a názáreti Jézus - kiáltja valaki,  s
   talpra ugrok, mert a végén még eltaposnak. Igen, ő a Próféta, a Messiás  -
   kiáltja egy  másik ember.  Egyre  csak közeledik  a  hangos tömeg,  s  már
   érthetően hallom, hogy mit kiáltoznak: Hozsanna Dávid fiának! Áldott,  aki
   az Úr nevében jön!  Ilyen éljenzés, ilyen ujjongó  öröm még sosem volt  az
   ünnepeken. Mindenki Jézust  élteti. Igen, mindjárt  itt vonul el  előttem.
   Hallottam, hogy  milyen  rendkívüli  csodákat tett,  s  mily'  nagyszerűen
   tanít, de még sosem láttam őt. De melyik lehet Jézus a hatalmas  tömegben?
   Biztosan ő lesz,  aki annak a  szamárnak hátán ül.  Sokan lombos  faágakat
   tesznek elé azt útra, egyesek pedig még  a ruhájukat is elé terítik az  út
   porába. Nem  egészen  ilyennek képzeltem  el  egy királyi  bevonulást,  de
   biztosan ő lesz az. A tömeg  egy pillanatra sem áll meg, gyorsan  sodródik
   befelé a városba. Milyen hangosan éltetik őt! S milyen barátságosak hozzá!
   Milyen szelíden  mosolyog mindenkire!  Egy  pillanatra most  találkozik  a
   tekintetünk.  Csak  egyetlen  pillanatra,  hiszen  nem  akar  megállni   a
   megkezdett úton. S nem  is tudná megállítani senki.  Továbbmegy, s vele  a
   hatalmas embertömeg. Lassan  elhalkul a távolodó  nép kiáltozása,  magamra
   maradok az út mentén, végre pihenhetek egy kicsit.

   Talán nem haszontalan  ily módon  felidéznünk az egykor  történteket, s  a
   nagyhét  kezdetén  érdemes  elgondolkoznunk  azon,  hogy  Jézus  értem  is
   végigjárta szenvedés keresztútját. Nem  dicsőséges királyként vonult be  a
   városba, hanem békét  hozó szolgaként, Isten  szolgájaként. Tudta, hogy  a
   most megkezdett úton nem fordulhat meg, mert akkor nem teljesítené az Atya
   akaratát. Nem fordulhat vissza, de  egyszer visszafelé jön majd  ugyanezen
   az úton. Azon  az úton, amelyen  most bemegy a  városba, néhány nap  múlva
   kifelé fog jönni. Akkor  is nagy tömeg fogja  majd kísérni. Akkor is  lesz
   kiáltozás, de nem éljenzés. Akkor már senki sem fogja elé teríteni ruháját
   az útra, amikor a kereszt alatt a porba roskad. És én akkor is ott  leszek
   az út szélén,  s ismét találkozni  fog tekintetünk. De  akkor már nem  fog
   előttem  elhaladni   a  tömeg   közepén.   Akkor  már   nem   szemlélhetem
   kívülállóként útját. Akkor  már nekem  is indulnom  kell nyomában.  Hiszen
   meghív, hogy  én  is  hordozzam  életem keresztjét.  Az  Úr  meghív,  hogy
   részesedjek  szenvedésében,  mert  részesíteni  akar  engem  a  feltámadás
   örömében is.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Megfeszített és föltámadt  Urunk! Taníts meg  minket arra, hogyan  küzdjük
   meg a  mindennapi  élet harcait,  és  így teljesebbé  váljon  életünk.  Te
   türelmesen  és  alázatosan   viseled  az  emberi   élet  terheit,   miként
   kereszthalálod és szenvedésed kínjait.
   Segíts, hogy  napi  fájdalmainkat és  konfliktusainkat,  mint  növekedésre
   kapott lehetőségeket  fogadjuk, és  így egyre  hasonlóbbá váljunk  Hozzád.
   Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy
   Te támogatsz.