[Evangelium] 2008-03-02

[evangelium at communio.hu]

   2008. március 2. - Nagyböjt 4. vasárnapja

   Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre
   köpött, sarat csinált  a nyállal,  a sarat a  vak szemeire  kente, és  így
   szólt hozzá: "Menj, mosakodj  meg a Siloe  tavában." Siloe annyit  jelent,
   mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
   A szomszédok, és akik  azelőtt koldusként ismerték,  így szóltak: "Nem  ez
   az, aki itt  ült és koldult?"  Egyesek azt mondták,  hogy: "Ez az!"  Mások
   pedig: "Nem, csak hasonlít  rá." Ő azonban  kijelentette: "Én vagyok  az."
   Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz.  Aznap
   ugyanis, amikor Jézus sarat csinált  és megnyitotta a vak szemét,  szombat
   volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett  látni.
   Ezt válaszolta: "Sarat tett  a szememre, megmosdottam,  és most látok."  A
   farizeusok közül egyesek  megjegyezték: "Nem  Istentől való  az az  ember,
   hiszen nem  tartja meg  a szombatot."  Mások azonban  így szóltak:  "Bűnös
   ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?" És szakadás támadt köztük.
   Azután újból  faggatni  kezdték  a  vakot: "Te  mit  gondolsz  arról,  aki
   megnyitotta szemeidet?"  Ő  azt  felelte: "Hogy  próféta!"  A  zsidók  ezt
   felelték neki: "Te oktatsz minket,  aki mindenestül bűnben születtél?"  És
   kitaszították őt.
   Jézus  meghallotta,   hogy   kitaszították.   Amikor   találkozott   vele,
   megkérdezte tőle:  "Hiszel-e az  Emberfiában?" Ő  így válaszolt:  "Ki  az,
   Uram, hogy higgyek benne?" Jézus ezt felelte: "Látod őt, aki veled beszél:
   ő az!" Mire az ember így szólt: "Hiszek, Uram!" És leborult előtte.
   Azután Jézus  ezt  mondta: "Ítélkezni  jöttem  e világra,  hogy  akik  nem
   látnak, lássanak, és akik  látnak, megvakuljanak." Meghallotta ezt  néhány
   körülötte álló farizeus, és megkérdezte:  "Csak nem vagyunk mi is  vakok?"
   Jézus így  felelt:  "Ha vakok  volnátok,  bűnötök  nem volna.  De  ti  azt
   mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök."
   Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

   Elmélkedés:

   Legyőzni a látás hiányát
   A kis Esztert tíz éves korában ismertem meg évekkel ezelőtt Szombathelyen.
   A város melletti  kis faluban látta  meg a napvilágot,  de csak négy  éves
   koráig látta. Három éves volt, amikor  a látása romlani kezdett, s egy  év
   alatt teljesen  elveszítette szemevilágát.  A színekre  még emlékszik,  de
   sajnos egyre  kevésbé, lassan  elszürkül számára  mindaz, amit  emlékeiben
   hordoz, s most már mindent csak fekete-fehérben képzel el. Még álmában sem
   lát, akkor is mindig  vak. Nagyon szeretné, ha  felnőtt korában kapna  egy
   vakvezető kutyát,  de a  legjobban annak  örülne, ha  egyszer újra  látna.
   Vannak barátai, köztük olyan kisfiú is, aki soha nem látott,  születésénél
   fogva  vak.  Neki  a  kis  Eszter  mesél  korábbi  élményeiről.   Többször
   megkérdezik tőle,  hogy annak  lehet-e  jobb, aki  soha nem  látott,  vagy
   annak, aki látott,  s csak  később veszítette  el látását?  Eszter, a  vak
   kislány mindenkinek ezt  szokta válaszolni:  "Annak a jobb,  aki le  tudja
   győzni a látás  hiányát." Azóta  talán már kikerült  a vakok  intézetéből,
   ahová fiatal papként jártam egykor gyóntatni, beszélgetni és az ünnepekkor
   misézni. Talán azóta már  van vakvezető kutyája is.  Talán azóta sem  adta
   fel a küzdelmet, hogy legyőzze a látás hiányát.

   Őt juttatta eszembe nagyböjt 2.  vasárnapjának evangéliuma, amely a  vakon
   született ember  meggyógyításáról szól.  Az  elbeszélés szerint  nem  egy,
   hanem két csoda,  két gyógyulás történt.  A vaknak meggyógyul  a szeme  és
   meggyógyul a  lelke is.  Jézus először  a szemevilágát  adja vissza,  majd
   pedig a  lelkét  nyitja  meg a  hitre,  s  ez utóbbi  talán  fontosabb  az
   előzőnél. A vak ember a hit útján jár. A farizeusoknak először azt mondja,
   hogy gyógyítója  próféta, majd  pedig  újra találkozva  Jézussal  kifejezi
   hitét az  Emberfiában. Úgy  tűnik, hogy  a testi  gyógyulás élménye,  azaz
   látás ajándékának elnyerése  szükséges volt ahhoz,  hogy elinduljon a  hit
   útján. Nem a maga erejéből gyógyult meg, hanem Jézus volt a gyógyítója  és
   a hitet is ő ébresztette fel benne.

   Az elmúlt  vasárnap  evangéliumában  arról  volt  szó,  hogy  Jézus  hitet
   ébresztett a szamariai asszonyban, akitől vizet kért Jákob kútjánál. A mai
   elbeszélésben  pedig   hitet  ébreszt   a  meggyógyított   vak   emberben.
   Mindkettőjüknek  szüksége  volt   a  Jézussal   való  találkozásra,   hogy
   megszülessen bennük a hit. A hit útját járva a nagyböjtben mi is  Jézussal
   találkozunk, aki bennünk is hitet akar ébreszteni.

   A hitetlenséget jogosan nevezzük lelki vakságnak, hiszen sokban hasonlít a
   testi vaksághoz.  Vannak, akik  születésüktől fogva  hitetlenek, azaz  nem
   jutottak még el a  hitre, s vannak olyanok  is, aki gyermekkorukban  ugyan
   vallásos nevelést kaptak  és eljutottak a  hitre, de közben  elveszítették
   azt. Mindkettő szerencsétlen állapot, ugyanúgy, mint ahogy tragikus az, ha
   valaki születésétől fogva nem  lát és az  is, ha később  vakul meg. A  kis
   Eszter történetének mondanivalóját  erre alkalmazva  azt mondhatjuk,  hogy
   annak jó,  aki  le  tudja győzni  a  hit  hiányát, aki  képes  legyőzni  a
   hitetlenséget.  De  hogyan  lehetséges  ez?  Egyedül  Jézus   segítségével
   győzhetjük le lelki vakságunkat! Egyedül ő töltheti be a hit hiánya miatti
   űrt a lelkünkben. Egyedül ő  segíthet hitetlenségünkön. Csak az a  kérdés,
   hogy akarok-e a hit szemével látni?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Uram, te azt mondtad  tanítványaidnak: Ti vagytok  a világ világossága.  A
   fény világít, szórja sugarát és elűzi a sötétséget. Engedd, Uram, hogy  én
   is fénysugár lehessek!
   Hadd vigyem az öröm fényét  az emberek közé, hiszen  én is a te  kegyelmed
   fényességében élek!
   Hadd legyek  akaratod  szerint a  világosság  gyermeke! Világítson  az  én
   életem is,  hogy  a  téged  kereső, utánad  vágyó  lelkek  általam  hozzád
   találjanak!