[Evangelium] 2008-02-24

[evangelium at communio.hu]

   2008. február 24. - Nagyböjt 3. vasárnapja

   Abban az időben: Jézus Szamaria  egyik városába, Szikárba érkezett,  közel
   ahhoz a földhöz,  amelyet Jákob  adott fiának, Józsefnek.  Ott volt  Jákob
   kútja. Mivel Jézus  útközben elfáradt,  leült a  kútnál. Az  idő dél  felé
   járt.
   Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte:
   "Adj innom!"  Tanítványai  ugyanis  elmentek  a  városba,  hogy  ennivalót
   vegyenek. Az asszony  elcsodálkozott: "Hogyan kérhetsz  te, zsidó  létedre
   tőlem, szamariai  asszonytól inni?"  A zsidók  ugyanis nem  érintkeznek  a
   szamaritánusokkal.
   Jézus így felelt: "Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki  mondja
   neked: Adj innom!, inkább  te kérnéd őt,  és ő élő  vizet adna neked."  Az
   asszony ezt felelte: "Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély.  Honnan
   vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt
   a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?"
   Jézus  erre  megjegyezte:  "Mindaz,  aki   ebből  a  vízből  iszik,   újra
   megszomjazik. De  aki abból  a vízből  iszik, amelyet  én adok  neki,  nem
   szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre  szökellő
   vízforrás lesz benne." Erre  az asszony megkérte: "Uram,  add nekem azt  a
   vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!"
   Jézus így szólt:  "Menj, hívd  a férjedet, és  jöjj ide!"  Az asszony  ezt
   felelte: "Nincs is férjem!"  Mire Jézus: "Jól  mondod, hogy nincs  férjed.
   Mert öt férjed  volt, és  akid most  van, az  sem a  férjed. Ezt  helyesen
   mondtad." Ekkor így  szólt az  asszony: "Uram, látom,  hogy próféta  vagy!
   Atyáink ezen  a  hegyen  imádták  Istent, ti  pedig  azt  mondjátok,  hogy
   Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt."
   Jézus ezt felelte: "Hidd el nekem,  asszony, hogy eljön az óra, amikor  az
   Atyát nem itt és nem is  Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt  imádjátok,
   akit nem  ismertek, mi  pedig azt,  akit ismerünk,  hiszen az  üdvösség  a
   zsidóktól ered. De  eljön az  óra, sőt  már itt  is van,  amikor az  igazi
   imádók lélekben  és  igazságban  imádják  az Atyát.  Mert  az  Atya  ilyen
   imádókat vár.  Isten ugyanis  Lélek, ezért  akik őt  imádják, lélekben  és
   igazságban kell  imádniuk." Az  asszony így  szólt: "Tudom,  hogy eljön  a
   Messiás,  akit  Krisztusnak  neveznek.  Ha  majd  eljön,  ő  tudtunkra  ad
   mindent."
   Erre Jézus kijelentette: "Én vagyok  az, aki veled beszélek."  Tanítványai
   éppen visszaérkeztek, és  meglepődtek, hogy asszonnyal  beszélget. De  nem
   kérdezte meg egyikük  sem: "Mit  akarsz tőle?",  vagy: "Miért  beszélgetsz
   vele?" Az  asszony  pedig  otthagyva  korsóját,  elsietett  a  városba  és
   elmondta az embereknek: "Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki  mindent
   elmondott, amit  tettem!  Lehet,  hogy  ő a  Krisztus?"  Ki  is  jöttek  a
   városból, és  odagyűltek  köréje.  Közben a  tanítványok  megkínálták  őt:
   "Mester, egyél!" Jézus azonban ezt mondta nekik: "Van nekem olyan  ételem,
   amelyről ti nem tudtok!" Erre  a tanítványok kérdezgetni kezdték  egymást:
   "Talán valaki  hozott  neki ennivalót?"  De  Jézus megmagyarázta:  "Az  én
   ételem az,  hogy megtegyem  annak  akaratát, aki  engem küldött,  és  hogy
   befejezzem az ő  művét. Ugye,  azt mondjátok: Még  négy hónap,  és itt  az
   aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek  a
   földeket, aranysárgák  már,  készek az  aratásra.  Az arató  elnyeri  most
   jutalmát: Begyűjti  a termést  az  örök életre,  hogy aki  vetett,  együtt
   örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a
   másik arat. Én azért  küldtelek titeket, hogy  learassátok, amivel nem  ti
   fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be."
   Abból a  városból, a  szamaritánusok közül  sokan hittek  benne, mivel  az
   asszony  tanúsította:  "Mindent  elmondott,  amit  tettem."  Mikor  azután
   kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is
   maradt két napig.  Ezután így szóltak  az asszonyhoz: "Most  már nem a  te
   szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk  is, és tudjuk, hogy valóban ő  a
   világ Üdvözítője."
   Jn 4,5-42

   Elmélkedés:

   Szomjazom?
   "Én is  szomjas vagyok.  Keressünk egy  kutat." -  mondja a  kis herceg  a
   sivatagban kényszerleszállást  végrehajtó  repülőgépvezetőnek  Antoine  de
   Saint Exupéry  jól ismert  regényében, a  A kis  hercegben. A  pilóta  már
   nyolcadik napja hiába  próbálja megjavítani a  repülő elromlott  motorját,
   vízkészlete fogytán van. A gyermek ötletére felnőttként azt gondolja, hogy
   képtelen vállalkozás  vaktában  elindulni a  határtalan  sivatagban  kutat
   keresni, de azért mégis elindulnak. Csendben vándoroltak órákon át, lement
   a nap és felragyoktak a csillagok az  égen. A kis herceg egyszer csak  azt
   mondta: "Néha a szívnek is jó a víz." Majd hozzátette: "Az teszi széppé  a
   sivatagot, hogy valahol  egy kutat  rejt." Mivel  a kis  herceg elaludt  a
   fáradtságtól, a  pilóta a  karjába vette  és így  folytatta tovább  útját,
   mígnem hajnalra rábukkant a kútra. Amikor  felhúzták a friss vizet, a  kis
   herceg így szólt:  "Éppen erre a  vízre szomjazom. Adj  innom." S ekkor  a
   pilóta megértette,  hogy milyen  vizet keresett  a gyermek.  A kis  herceg
   "ajkához emelte a  vödröt. Hunyt szemmel  ivott. Olyan volt  ez, mint  egy
   ünnep. Ez a  víz más volt,  több volt puszta  italnál. A csillagok  alatti
   vándorlásból született. Olyan jólesett a szívnek, mint egy ajándék."

   Gyermekkorom egyik  kedvenc olvasmányának  ezt a  kis történetét  juttatta
   eszembe a mai evangélium párbeszéde Jézus és a szamariai asszony között. A
   beszélgetés azzal kezdődik, hogy Jézus  vizet kér az asszonytól,  mondván:
   Adj innom! Nem állíthatjuk biztosan, hogy Jézus szomjas volt és ezért kért
   inni. Azt kifejezetten említi János  evangélista, hogy az Úr elfáradt,  de
   azt nem, hogy szomjas  is volt. A történet  további részeiben sincs  arról
   szó, hogy  Jézus iszik  a  kút vizéből.  Amikor a  visszaérkező  apostolok
   megkínálják ennivalóval, nem eszik. Joggal gondolhatjuk, hogy ha  Jézusnak
   van olyan étele, amiről nem tudnak tanítványai (vö.: Jn 4,32), akkor ilyen
   itala is lehet. Úgy tűnik tehát, hogy Jézus valójában nem is volt szomjas,
   hanem az asszony hitére szomjazott. Nem saját szomját akarta csillapítani,
   hanem az igazság utáni szomjat akarta felébreszti az asszonyban. Nem  inni
   akart, hanem  ő  akarta  a  hit italával  megkínálni  az  asszonyt  és  az
   embereket. És  Jézus  eléri célját.  Néhány  mondattal élő  hitet  ébreszt
   először az asszonyban, majd pedig a városból hozzá érkező emberekben, akik
   nem  az  asszony  szavára  hisznek  benne,  hanem  azért,  mert  személyes
   hallhatták tanítását (vö.: Jn 4,42).

   A történet tanulságát keresve és azt  magunkra alkalmazva nem az a  lényeg
   számunkra, hogy tudnánk-e Jézusnak vizet  adni, ha minket kérne meg  arra,
   hogy  adjunk  neki  inni,  hanem  az  a  kérdés,  hogy  szomjas  vagyok-e?
   Szomjazom-e az élő vízre,  szomjazom-e az élő  hitre, amit Jézus  szeretne
   nekem adni?  Vagy  talán még  pontosabb,  ha azt  kérdezem  meg  magamtól:
   Szomjazom-e az élő vízre, magára Jézusra? Szomjazom-e a benne való hitre?

   Nagyböjt 3. vasárnapjának imént hallott  evangéliuma elindít minket a  hit
   útján. Az asszony még csak azt mondja  a város lakóinak, hogy talán az  az
   ember a  Krisztus,  a  Messiás,  akivel találkozott,  de  az  emberek  már
   egyértelműen azt mondják, hogy "valóban ő a világ Üdvözítője (Jn 4,42).  A
   jövő vasárnap egy vakon született  emberről lesz szó, aki gyógyulása  után
   szintén  kifejezi  hitét.  Majd  pedig  ezt  követően,  az  5.   nagyböjti
   vasárnapon Lázár  feltámasztásáról olvasunk,  amikoris Márta  vallja  majd
   meg, hogy Jézus a Messiás.

   A mai vasárnapon érdemes  elindulnunk, hogy inni  kérjünk, hogy élő  vizet
   kérjünk Jézustól. Ő pedig  olyan élő vizet, élő  hitet ad nekünk, ami  jól
   esik a mi szívünknek.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Erőt kértem az Úrtól, s Ő nehézségeket adott, melyeken megedződtem.
   Bölcsességért imádkoztam,  és Ő  problémákat adott,  melyeket  megtanultam
   megoldani.
   Előmenetelt óhajtottam,  gondolkozó  agyat  és  testi  erőt  kaptam,  hogy
   dolgozzam.
   Bátorságot kértem, és Isten veszélyeket adott, melyeket legyőztem.
   Szeretetre vágytam,  és  kaptam  az Úrtól  bajba  jutott  embereket,  hogy
   segítsek rajtuk.
   Kegyes jóindulata helyett, alkalmakat kaptam a jóra.
   Semmit nem  kaptam, amit  kértem, és  mindent megkaptam,  amire  szükségem
   volt.
   Meghallgatta imádságomat!