[Evangelium] 2008-02-17

[evangelium at communio.hu]

   2008. február 17. - Nagyböjt 2. vasárnapja

   Abban az  időben:  Jézus  maga  mellé vette  Pétert,  Jakabot  és  (ennek)
   testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott  elváltozott
   előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér
   lett, mint  a fény.  És  íme, megjelent  nekik  Mózes és  Illés:  Jézussal
   beszélgettek. Ekkor  Péter  így  szólt  Jézushoz:  "Uram,  jó  nekünk  itt
   lennünk! Ha akarod,  felállítok itt  három sátrat,  neked egyet,  Mózesnek
   egyet és Illésnek egyet!" Még beszélt, amikor íme, fényes felhő  borította
   be őket, és  a felhőből egy  hang hallatszott: "Ez  az én szeretett  Fiam,
   akiben kedvem  telik.  Őt  hallgassátok!" Ennek  hallatára  a  tanítványok
   földre  borultak  és  nagyon  megrémültek.  De  Jézus  odament   hozzájuk,
   megérintette őket, és ezt mondta:  "Keljetek fel, és ne féljetek!"  Amikor
   szemüket fölemelték,  nem láttak  mást, csak  Jézust egymagát.  A  hegyről
   lejövet Jézus a lelkükre kötötte: "Senkinek se szóljatok a látomásról, míg
   az Emberfia a holtak közül fel nem támad!"
   Mt 17,1-9

   Elmélkedés:

   Felfelé nézz!
   Tavaly ilyentájt, tehát éppen a  nagyböjti idő kezdetén egy pénteki  napon
   néhány pap  barátommal látogatást  tennünk a  Vatikánban egy  ott  dolgozó
   magyar papnál. Az atya felvitt bennünket az Apostoli Palota tetőteraszára.
   Nem felejtettem  el azóta  sem,  hogy milyen  volt  Róma városa  és  Szent
   Péter-tér onnan felülről, hiszen már akkor is sejtettem, hogy valószínűleg
   soha többé nem jutok fel oda.  Az ilyen helyen, ugyanúgy, mint ha  például
   egy magas  hegyen volnánk,  az  ember lefelé  néz  és csodálja  az  alatta
   elterülő várost vagy  vidéket. Az  ember lefelé néz  a magaslatról,  pedig
   volna más irány is, ahová nézhetne. Szent Pál apostol a következőket  írta
   egykor: "Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek az odafent valókat, ahol
   Krisztus ül az Isten jobbján. Az  odafent való dolgokkal törődjetek, ne  a
   födiekkel!" (Kol 3,1-2).

   Tévedés volna azt gondolnunk, hogy csak azért érdemes megmászni egy  magas
   hegyet, hogy  felülről  gyönyörködjünk  a szemünk  elé  táruló  csodálatos
   panorámában. A hegyről nem nem csak lefelé lehet nézni, hanem felfelé  is.
   Még a legmagasabb hegyről is lehet  felfelé tekinteni. És ne felejtsük  el
   azt sem, hogy a lefelé nézés  sokszor kísértést jelent. Éppen erről  szólt
   az elmúlt vasárnapi evangélium. A  harmadik kísértésnél a sátán egy  magas
   hegyre vitte fel Jézust, hogy onnan mutassa meg neki a világ dicsőségét és
   gazdagságát. A sátán arra akarta Jézust rávenni, hogy lefelé nézzen. Nézze
   a földet, szemlélje a lábai előtt heverő világot, amely mind az övé lehet,
   ha a gonoszt imádja. De Jézus visszautasítja a kísértést. Mégpedig  azzal,
   hogy nem lefelé néz  a hegyről, hanem felfelé.  Nem a világot nézi,  hanem
   felfelé néz Istenre, s így mondja: "Uradat, Istenedet imádd, és csak  neki
   szolgálj! (Mt 4,10).

   Az elmúlt vasárnap lélekben együtt voltunk Jézussal a megkísértés  hegyén.
   Ma,  nagyböjt  2.  vasárnapján  pedig  egy  másik  hegyre  hív  minket,  a
   színeváltozás hegyére. A három apostollal  együtt minket is magával  visz,
   hogy Isten-élményben  legyen részünk.  Ez csak  akkor lehetséges,  ha  nem
   lefelé, hanem felfelé nézünk. A hegyen Jézus áll előttünk. Az a Jézus, aki
   visszautasította a világ hamis  dicsőségét, s akinek  nem kellett a  sátán
   kétes dicsősége, most megmutatja igazi, isteni dicsőségét az  apostoloknak
   és nekünk,  hogy így  erősítse bennünk  a hitet.  S erre  szükség is  van,
   hiszen hitünk  megrendülhet Jézus  kereszthalála láttán.  Milyen jó  volna
   most megértenünk, hogy a  Jézusból áradó fény és  dicsőség, csak előíze  a
   feltámadás dicsőségének.  Milyen jó  volna, ha  ez a  ragyogás  eloszlatná
   félelmeink árnyékát,  aggodalmaink és  fájdalmaink sötétségét!  Milyen  jó
   volna,  ha  megértenénk:   csak  a  szenvedésen   keresztül  vezet  út   a
   feltámadásba!

   Amikor  a  vatikáni   látogatás  után  lejöttünk   a  magasból,  a   híres
   Sixtus-kápolnába mentünk, hogy részt vegyünk  az esti imádságon. A  máskor
   turistákkal  zsúfolt  kápolna  most  szinte  teljesen  üres  volt.   Talán
   mindössze 50 pap és szerzetes volt jelen a közös imán. Aki látta már ezt a
   pápaválasztás helyszínéül is szolgáló termet, bizonyára nem felejtette el,
   hogy milyen gyönyörű festmények  ékesítik. A művészi szépségen  keresztül,
   az imádság által és a testvéri közösségben Istennel találkozhattam. Ez  az
   élmény, ez a  találkozás különleges  varázst és lendületet  adott nekem  a
   tavalyi nagyböjtre.

   Adja Isten, hogy a mai  vasárnapon mindannyian megérezzük, hogy milyen  jó
   együtt lenni az Úrral. Ha együtt  vagyunk vele a szenvedésben és  mellette
   vagyunk a keresztúton, akkor együtt leszünk vele majd a feltámadásban is.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Uram, szeretlek téged;
   Istenem, bocsáss meg nekem,
   Istenem, hiszek benned,
   Istenem bízom benned.
   Segíts  minket,  hogy  szeretni   tudjuk  egymást,  ahogyan  Te   szeretsz
   bennünket!