[Evangelium] 2008-01-10

[evangelium at communio.hu]

   2008. január 10. - Csütörtök

   Abban az időben Jézus a  (Szent)lélek erejével visszatért Galileába.  Híre
   elterjedt az  egész  környéken.  Tanított  a  zsinagógákban,  és  mindenki
   elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
   Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett.
   Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és  éppen
   arra a helyre talált, ahol ez volt írva: "Az Úr Lelke van rajtam.  Fölkent
   engem és  elküldött,  hogy örömhírt  vigyek  a szegényeknek,  hirdessem  a
   foglyoknak a szabadulást,  a vakoknak  a látást, hogy  szabaddá tegyem  az
   elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje." Összetekerte az
   írást,  átadta  a  szolgának,  és   leült.  A  zsinagógában  minden   szem
   rászegeződött. Ő  pedig  elkezdte  beszédét: "Ma  beteljesedett  az  írás,
   amelyet  az  imént   hallottatok."  Mindnyájan  igazat   adtak  neki,   de
   meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
   Lk 4,14-22a

   Elmélkedés:

   A szentírást és főként az evangéliumokat olvasva gyakran találkozunk olyan
   történetekkel   és   példabeszédekkel,   amelyek   hasonlítanak    egy-egy
   élethelyzetünkre. Mintha  csak rólunk  szólna  néhány jézusi  beszéd,  oly
   könnyen felismerhetjük magunkat a szereplőkben. Természetesen nem szívesen
   azonosulunk  a   negatív  szereplőkkel,   bár  kétségtelen,   hogy   rossz
   tulajdonságaink talán bennünk is megvannak. Inkább a jézusra figyelő, s az
   ő jótéteményeiben részesülők állnak közelebb a szívünkhöz.
   A mai evangélium szerint, amikor Jézus felolvas a szentírásból a  názáreti
   zsinagógában,  ő  is   magára  ismer  a   prófétai  jövendölésben.   Rögön
   egyértelműen hallgatói tudtára adja, hogy az ő személyében beteljesedtek a
   felolvasott  szavak.  Ezt  mi  soha   nem  mondhatjuk  el  magunkról,   de
   mindenképpen érdemes  úgy olvasnunk  a bibliát,  hogy az  egyes  jelenetek
   szereplői helyébe képzeljük magunkat, mert így sok hasznos tanácsot kapunk
   mindennapi élethelyzeteinkre.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Az Úr az én örökrészem és kelyhem,
   te irányítod, Uram, sorsomat.
   A mérőzsinór értékes részt juttatott nekem,
   valóban pompás az én örökrészem.
   Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem,
   még éjszaka is a jóra int engem bensőm.
   Szüntelenül magam előtt látom az Urat,
   ő áll jobbomon, hogy el ne essem.
   Ezért örül az én szívem,
   és ujjong a lelkem,
   sőt reménységben nyugszik testem is.
   Mert nem hagyod lelkemet a holtak hónában,
   és nem engeded, hogy pusztulást lásson szented.
   Az élet útját mutatod nekem,
   örömmel töltesz el színed előtt,
   és mindörökké tart az öröm jobbodon.
   15. zsoltár/2.