[Evangelium] 2007-12-31
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2007. Dec. 31., H, 05:10:02 CET
2007. december 31. - Hétfő
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt
kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami
lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A
világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett
egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy
tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a
világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de
a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test
kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És
az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét,
mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: "Ő az, akiről mondtam,
hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Hiszen mi
mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt
ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18
Elmélkedés:
Az esztendő utolsó napján arról olvasunk János apostol levelében, hogy
sokan megőrizték a közösséget Krisztussal és Egyházával, de egyesek
hűtlenül eltávolodtak. E megosztottság nem csak az utolsó napokra lesz
jellemző, hanem már most is megtapasztalható. A mai napon egyrészt
visszagondolunk a mögöttünk hagyott évre, másrészt előre tekintünk. Vajon
felhasználtam-e az elmúlt esztendő napjait arra, hogy erősítsem
Krisztussal való kapcsolatomat? Törekedtem-e minden nap akaratának
teljesítésére? S vajon mire használom majd az új év napjait, melyeket új
lehetőségként kapok Istentől? Felelős vagyok azért, hogy üdvösségem
érdekében Isten akaratának megfelelően használjam fel életem napjait.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Istenünk, mindenható Atyánk, engedd összes gyermekednek megtapasztalni,
hogy úton vannak feléd, az ember végső célja felé, s hogy van kísérőjük,
aki jót akar nekik: Mária, a tiszta szeretet képe, akit eleve arra
választottál, hogy Krisztus Anyja és az Egyház Anyja legyen.
Neked, aki az élet Atyja, kezdet nélküli forrás, a legfobb jó és örök
világosság vagy, a Fiúval és a Szentlélekkel együtt legyen tisztelet és
dicsőség, dicséret és hála mindörökkön örökké! Ámen.
More information about the Evangelium
mailing list