[Evangelium] 2007-12-16

[evangelium at communio.hu]

   2007. december 16. - Advent 3. vasárnapja

   Abban az  időben:  Amikor  a börtönben  raboskodó  János  Jézus  tetteiről
   hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: "Te  vagy-e
   az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?" Jézus így  válaszolt
   nekik: "Menjetek,  és  adjátok tudtul  Jánosnak  mindazt, amit  láttok  és
   hallotok: a  vakok látnak,  a  sánták járnak,  a halottak  feltámadnak,  a
   szegényeknek pedig hirdetik  az örömhírt. Boldog  az, aki nem  botránkozik
   meg bennem!"
   Mikor elmentek,  Jézus  így kezdett  beszélni  Jánosról a  tömegnek:  "Mit
   akartatok látni,  amikor kimentetek  a pusztába?  Talán széltől  lengetett
   nádszálat? Vagy  miért  mentetek ki?  Hogy  finom ruhába  öltözött  embert
   lássatok? Akik finom ruhában járnak,  azok királyi palotában laknak!  Vagy
   miért mentetek  ki?  Hogy  prófétát lássatok?  Igen,  mondom  nektek:  még
   prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
   Íme, elküldöm követemet színed előtt,
   hogy elkészítse az utat teelőtted.
   Bizony, mondom  nektek:  Asszonyok  szülöttei között  nem  támadt  nagyobb
   Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek
   országában.
   Mt 11,2-11

   Elmélkedés:

   Várakozás
   "A helyes  önismeret  nem gőgre  és  nagyravágyásra serkent,  hanem  Isten
   előtti alázatra. Az isteni  Kisded is ilyen  alázatosan jött el  karácsony
   titokteli éjjelén.  Az  Ő  követésére tanít  ádventi  önismeretünk.  Saját
   nyomorúságunkat mélyen átérezve borulunk le a közeledő Kisded elé azzal az
   alázatos kéréssel,  hogy  amint  a  mai  evangéliumban  Keresztelő  Jánost
   megdicsérte, úgy dicsérje meg helyes önismeretből fakadó igaz  alázatunkat
   a mennyei Atya előtt". Ezekkel a  mondatokkal fejezte volna be kereken  50
   esztendővel ezelőtt,  advent 3.  vasárnapján prédikációját  Brenner  János
   rábakethelyi káplán. Előző este gondosan megírta ugyan a beszédet, ahogyan
   minden prédikációjára komolyan felkészült és lejegyezte azokat, de ezt  az
   utolsó beszédet  már  nem volt  lehetősége  elmondani. Vasárnap  reggel  a
   szentgotthárd-rábakethelyi templomban a hívek hiába várták a 26  esztendős
   fiatal papot. Várták, de ő nem érkezett meg. Hamarosan megérkezett viszont
   a szomorú hír, hogy papjukat az  éjszaka folyamán azzal az ürüggyel,  hogy
   egy súlyos beteghez  kell mennie  a szomszédos Zsida  faluba, kicsalták  a
   plébániáról és meggyilkolták.

   Az advent a várakozás ideje,  amikoris Jézus születésének ünnepét  várjuk.
   Minden várakozás reményteli. Az a remény él bennünk, hogy biztosan meg fog
   érkezni a személy, akit várunk, vagy biztosan be fog következi az esemény,
   amit várunk. A várakozás  napjaiban és óráiban  egyre inkább fokozódik  az
   izgalom és az öröm. De nem minden várakozás teljesedik be. Előfordul, hogy
   hiába várunk valakit vagy valamit. Ilyenkor aggódás, félelem, kérségbeesés
   és  szomorúság   költözik   a  szívünkbe,   s   talán  akkor   vagyunk   a
   legszomorúbbak, amikor  kiderül, hogy  teljesen  hiába várakozunk,  s  már
   nincs remény arra, hogy beteljesedjen várakozásunk. Bizonyára ez az  érzés
   lehetett a  rábakethelyi hívek  szívében egykoron,  amikor kiderült,  hogy
   buzgó lelkipásztoruk már nem fog misézni nekik többé.

   De nem csak a jószándékú hívek várakoztak a papra. Néhány órával  korábban
   gonosz és gyilkos szándékú emberek vártak  rá a Zsidára vezető út  mentén.
   Elrejtőztek a sötétben és várták, hogy  arra jöjjön János atya, hiszen  az
   állítólagos beteghez ezen az úton juthatott volna el a leghamarabb. Ők nem
   várakoztak hiába.  A pap  jött,  mert hivatásának  élt. Jött,  mert  éjnek
   idején sem félt elindulni, ha beteghez vagy haldoklóhoz hívták. Jött, mert
   nem tudhatta, hogy valójában kik várják. Ő azt hitte, hogy egy beteg és  a
   családja várja  őt  és  Jézust  az  Oltáriszentségben,  de  beteg  helyett
   gyilkosok várták, akik kegyetlen módon végrehajtották szörnyű tettüket  és
   harminckét késszúrással végeztek vele.

   A tettesek, vagy talán pontosabb azt mondani, hogy felbújtóik, tehát azok,
   akik a papgyilkosságot kitervelték, azt várták, hogy ezzel megtörhetik  az
   Egyházat, megfélemlíthetik a papságot és  a híveket egyaránt. Azt  várták,
   hogy majd minden pap elhallgat és a templomok kiürülnek. De ezt már  hiába
   várták. Nem így történt. Hiába  reménykedtek abban, hogy Brenner János  és
   több más pap  meggyilkolásával térdre kényszeríthetik  az Egyházat.  Hiába
   bíztak abban, hogy a hívekből sikerül kiölni a hitet és a vallásosságot. A
   templomok nem ürültek ki. Továbbra is voltak papok, akik  lelkiismeretesen
   teljesítették hivatásukat  és a  hívek, bár  valóban igen  megfogyatkoztak
   létszámban, továbbra is ragaszkodtak hitükhöz.

   A rábakethelyi papgyilkosságot követő  hetekben és években mindazok,  akik
   tudomást szereztek az  esetről, várták, hogy  megtalálják a tetteseket.  A
   családtagok, köztük János atya két szintén pap testvére, ugyanezt  várták.
   De  a  több  évig  tartó  nyomozás  nem  hozott  igazi  eredményt.  Ezt  a
   kezdetektől fogva  hiábavalónak tűnő  várást  igen hamar  felváltotta  egy
   másik várakozás. A hívekben  ugyanis az a meggyőződés  élt, hogy a  fiatal
   pap úgy halt  meg, ahogyan az  Egyház sok vértanúja.  Őt is hitéért  ölték
   meg,  miként  minden   vértanút.  Éppen   ezért  a   hívek  várták,   hogy
   megkezdődhessen  a  boldoggá  avatás  egyházi  eljárása,  s  amikor  végre
   1999-ben  megkezdődött,  ettől   kezdve  várták,   hogy  befejeződjön   az
   egyházmegyei  szakasz  és   az  ügy  Rómába   kerüljön  a   Szenttéavatási
   Kongregációhoz. Attól  kezdve, hogy  ez megtörténik  azt várjuk  és  azért
   imádkozunk,  hogy  az  Egyház  hivatalosan  is  elismerje  Brenner   János
   életszentségét és a boldogok között tisztelhessük őt. Erre bizonyára  kell
   várnunk még néhány évet, de bízunk abban, hogy ez a várakozásunk nem  lesz
   hiábavaló.

   Addig pedig még  egy másik dolgot  is várunk, tudniillik  azt, hogy  János
   atya életpéldája  sok  fiatalt  segít  hivatásának  felismerésében.  Olyan
   fiatalokat,  akik  készek  életüket  Istennek  ajándékozni,  hogy  Őt,  az
   Egyházat és a  híveket szolgálják.  Igen, buzgón várjuk,  hogy Isten  küld
   olyan új papokat,  akik Brenner Jánoshoz  hasonlóan hivatásukért élnek  és
   halnak.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Ima Brenner János boldoggá avatásáért
   Mindenható örök  Isten,  aki  János szolgádnak  megadtad  a  papi  hivatás
   kegyelmét és méltónak  találtad őt a  vértanúság nagy ajándékára,  kérünk:
   dicsőítsd meg őt egyházadban!
   Hűséges és  példás élete,  valamint papi  hivatásának szolgálatában  érted
   vállalt  vértanú  halála  eszközölje   ki  számunkra  a  kegyelmet,   hogy
   megerősödjünk szent  hitünkben és  mi is  vállaljuk érted  a küzdelmet  és
   szenvedést a Te  Országodnak eljöveteléért.  Krisztus, a  mi Urunk  által.
   Ámen.