[Evangelium] 2007-12-02

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2007. Dec. 2., V, 05:10:02 CET


   2007. december 2. - Advent 1. vasárnapja

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia  eljön,
   ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek
   ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek -, egészen addig a napig,  amikor
   Noé beszállt  a  bárkába.  Semmit  sem sejtettek  mindaddig,  míg  be  nem
   következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz
   ez akkor is,  amikor az  Emberfia eljön. Ha  akkor ketten  lesznek kint  a
   mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat  otthagyják. Ha két asszony őröl  a
   malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Virrasszatok  tehát,
   mert nem tudhatjátok,  mely napon jön  el a ti  Uratok! Mert  nyilvánvaló,
   hogy ha  a  ház gazdája  tudná,  hogy melyik  órában  jön a  tolvaj,  fenn
   virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti  is
   készen,  mert  az  Emberfia  abban  az  órában  jön  el,  amikor  nem   is
   gondoljátok.
   Mt 24,37-44

   Elmélkedés:

   Az igazi fény
   Egy budapesti jóbarátom  mesélte, hogy  tavaly december  elején, az  egyik
   délutánon  a  feleségével  és  három  gyermekükkel  elmentek  megnézni   a
   karácsonyi kínálatot. Körül  akartak nézni  egy kicsit,  hogy mit  érdemes
   venni ajándékba a gyerekeknek. A lakásuk közelében lévő bevásárlóközpontot
   választották, hiszen jól tudták, hogy a több száz üzletben minden kapható.
   A hatalmas épület a karácsonyi vásár idejére óriási díszvilágítást  kapott
   kívül és belül  egyaránt. Távolról is  jól látható színes  lámpák és  égők
   ezrei vonzották a vásárlókat a pláza felé, s mentek is az emberek a  sötét
   decemberi napon a  csillogó fények  irányába. Az  épületbe lépve  mindenki
   elámulhatott az óriási fényártól,  s a barátom  két nagyobbik gyermeke  is
   versengve  kezdték  el   egymásnak  mutatni  a   különleges  lámpákat   és
   karácsonyfákat, amelyeket a folyosókon vagy az üzletekben felfedeztek. Így
   indultak el a nyüzsgő embertömegben,  hogy végignézzék a boltokat. A  nagy
   nézelődés közepette hirtelen észrevették, hogy a legkisebb gyermek, a négy
   éves kis Eszter eltűnt. Egy pillanat  alatt földbe gyökerezett a lábuk  és
   kétségbesve néztek körül, hogy hol lehet a kislány. Hová tűnhetett ebben a
   nagy tömegben? Lám, a nagy csillogás és a rengeteg megvásárolható  ajándék
   annyira  elvonta   a  figyelmüket,   hogy   még  saját   gyermekükről   is
   megfeledkeztek. Hogy fogják most megtalálni? Merre induljanak el  keresni?
   A gyerek valójában csak  néhány méterre volt tőlük,  de a tömeg miatt  nem
   láthatták. Azonnal visszafelé  kezdtek el indulni,  s nagy  szerencséjükre
   két üzlettel  odébb mindjárt  meg  is találták  Esztert, aki  csak  néhány
   métert maradt le. Nagy megkönnyebbüléssel léptek oda a kislányhoz, aki egy
   kirakat előtt állt és valamit nagyon  nézett. Vajon mi tetszett meg  neki?
   Talán egy  szép  baba?  Vagy  valamilyen más,  érdekes  játék?  Talán  egy
   csillogó-villogó karácsonyfa? De  a kirakatban  nem gyerekjátékok  voltak,
   hanem mindenféle utazótáskák, bőröndök és hátizsákok. A kis Eszter viszont
   nem a táskákat  nézte, hanem  egy kis adventi  koszorút. A  kisebb-nagyobb
   bőröndök között egy  asztalkán ott volt  egy hagyományos adventi  koszorú,
   egyszerű fenyőágakkal,  három lila  és rózsaszín  gyertyával. Mivel  éppen
   advent első hete  volt, a  koszorún még csak  egy gyertya  égett, s  ennek
   fénye vonzotta a  kislányt. Eszter felnézett  a szüleire, s  a kis  lángra
   mutatva ezt mondta: "A templomban  is ugyanilyen gyertya égett vasárnap  a
   koszorún".

   Ezt az adventi kis történetet azért meséltem el, mert valamit  tanulhatunk
   ettől a négy esztendős  kislánytól. Valami nagyon fontosat  megtanulhatunk
   tőle, ami hasznunkra  lehet az  adventi készületben.  Esztert ugyanis  nem
   kápráztatta el a hatalmas fényár,  ami betöltötte a bevásárlóközpontot,  s
   amely mindenki mást elkápráztatott. Ez a kislány a sok millió lámpa között
   is felfedezte  ezt  a  kicsiny  lángocskát, ezt  a  parányi  fényt,  amely
   valahonnan ismerős volt számára,  s addig nézte,  amíg eszébe nem  jutott,
   hogy a templomban látott hasonlót. Egyedül  ő fedezte fel az igazi  fényt,
   amit talán  senki más  nem vett  észre a  csillogás közepette.  Talán  nem
   csupán egy gyermek képes erre, hanem azok a felnőttek is, akikben van  még
   egy   kis   gyermeki   lelkület,   s   megőriztek   valamit   gyermekkoruk
   vallásosságából.

   A mai  napon elkezdődik  az advent,  a karácsonyi  előkészület ideje.  Ezt
   jelzi  a  templomunkban  felállított  adventi  koszorún  meggyújtott  első
   gyertya. Vajon jelent-e nekünk valamit  ez az apró fény? Észrevesszük-e  e
   lángocskát? E gyertya meggyújtásával  egyidőben a városok üzleteiben,  meg
   az utcákon mindenütt sokezer, talán  sokmillió lámpát gyújtanak. Bizony  e
   nagy fényözönben, a sok  mesterséges fényforrás között nehéz  észrevennünk
   egyetlen szál  gyertya természetes  fényét. Bizony,  ebben az  időszakban,
   amikor minden az ajándékvásárlásra buzdít minket, nehéz odafigyelnünk  még
   nekünk, vallásos  embereknek is  az advent  lényegére. Pedig  ezt  kellene
   tennünk. Az előttünk álló négy hétben lassan fel kellene készülnünk  Jézus
   születésének ünnepére. De vajon elég  lesz-e az, hogy hétről hétre  eggyel
   több  gyertyát   gyújtunk   meg?   Nem   lesz   ez   kevés   a   decemberi
   díszvilágításban? Elárulom,  hogy  nem  lesz kevés.  A  karácsonyi  fények
   kialszanak, az égőket januárban leszerelik. De a világ Világossága,  Jézus
   Krisztus mindig  ragyogni fog.  Nem csak  karácsony éjszakáján,  hanem  az
   ünnep után is. Ő az igazi fény. Ő az igazi világosság. Ő az egyetlen,  aki
   elhozhatja életünkbe a  hit fényét,  a remény világosságát  és a  szeretet
   ragyogását. Vegyük észre a napról napra közeledő fényt, aki maga Jézus  és
   engedjünk, hogy bevilágítsa életünket és családjaink életét.

   Befejezésül még  elmondom,  hogy  a  barátom  említette  azt  is,  hogy  a
   következő vasárnapon, amikor este a  család összegyűlt az adventi  koszorú
   körül, Eszter gyújtotta meg a második  gyertyát, s ezzel már nagyobb  lett
   az igazi fény. Ha meg akarjuk  találni az igazi világosságot, Jézust,  nem
   kell a plázákba járnunk, hiszen odahaza, a családi adventi  gyertyagyújtás
   alkalmával megtalálhatjuk  Őt. Javaslom  mindenkinek, hogy  legyen  otthon
   adventi koszorúnk. Esténként gyűljön össze  a család egy rövid imára,  egy
   kis szentírásolvasásra, közös éneklésre. Ha ezt megtesszük, akkor az igazi
   fény növekedni fog bennünk, családunkban és a világban. Adja Isten, hogy a
   világ szemkápráztató,  hamis és  csalóka fényei  helyett az  igazi  fényre
   tudjunk figyelni! Így várjuk  a világ Világosságának, Jézusnak  érkezését!
   Egyedül ő  képes  arra, hogy  az  éjszaka  homályát és  a  bűn  sötétségét
   karácsony éjjelén legyőzze születésével.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Jöjj el, Úr  Jézus, akire a  népek várakoznak, s  akire mi is  várakozunk!
   Örvendeztess meg minket  isteni jelenléteddel! Nagy  szükségünk van  arra,
   hogy fényt  hozz  bűnös  életünk sötétségébe.  Saját  erőnkből  képtelenek
   vagyunk arra, hogy legyőzzük a sötétséget. Nehezen tudjuk megkülönböztetni
   a  világ  csalóka  fényeit  a  te  világosságodtól,  amely  most  még  oly
   erőtlennek látszik. Jézus,  legyel Te bennünk  a Fény! Növekedjél  bennünk
   Te, az  igazi fény!  És add,  hogy  Téged, az  igazi fényt  sugározzunk  a
   világba!




More information about the Evangelium mailing list