[Evangelium] 2007-11-26
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2007. Nov. 26., H, 05:10:02 CET
2007. november 26. - Hétfő
Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a
templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két
fillért dobott be. Erre megjegyezte: "Bizony, mondom nektek, ez a szegény
özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból
adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami
szegénységéből telt: egész megélhetését."
Lk 21,1-4
Elmélkedés:
Ellentmondásosnak tűnik számunkra, hogy a kevebb adományt Jézus mégis
nagyobbnak értékeli más, kisebbeknél. Ezen vélemény mögött az lehet, hogy
észrevette az özvegy igazi nagylelkűségét, amely képes mindent odaadni
Istennek. A mi ítéleteink azért lehetnek sokszor mások, mert nem vesszük
észre ezt a nagylelkűséget.
Az is érdekes kérdés lehet, hogy ki tud nagylelkű lenni? Mégpedig a nehéz
helyzetekben. Úgy tűnik, hogy aki mindent a maga érdemének tekint, s azt
gondolja, hogy saját erejébel szerzett meg mindent, amit birtokol, nem
képes erre. Aki viszont vagyonra, értékre úgy tekint, mint Istentől kapott
ajándékra, az könnyen le tud róla mondani mások vagy Isten javára.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Istenem, Uram, Teremtőm és Megváltóm, újítsd meg ma bensőmben
Szentlelkedet, végy be fogadott gyermekeid sorába mint újszülöttet, hogy
örvendve hirdessem az ígéret fiaival: elnyertem kegyelmed árán, amit a
természet nem adott meg.
________________________________
Aktuális:
Papi élményeim a Zala-völgyben (10.)
Idén Szent Márton püspök valószínűleg csak azért nem érkezett fehér lovon,
mert kölcsönadta őket Szent Erzsébetnek. Ő pedig a múlt vasárnap reggelre
meghozta a havat. A jónép persze alaposan megijedt, amit abból tudtam
lemérni, hogy a misérejárók csaknem a fele otthonmaradt. Bevallom, engem
is váratlanul ért, hiszen nem tettem még fel az autóra a téli gumikat.
Vakmerőségemnek köszönhetően két mise között majdnem elakadtam
Őrimagyarósd és Hegyhátszentjakab között, mert ezen a vidéken ekkora
hóesésben bizony a madár se jár, nemhogy hótoló. Ezen kis falvak jobb
térképeken már megtalálhatóak, érdemes megkeresni őket. Mindenesetre
gyönyörű a Zala-völgy behavazva. Téli kiránduláshoz kiváló úticél.
E hét legmosolyfakasztóbb perce az volt, amikor nagy felfedezést tettem.
Az emeletes plébániát a tetőig benövő gaz a zord időben részben lehullatta
levelét, s ennek köszönhetően láthatóvá vált egy eddig rejtett tábla a
falon. Felirata: "Tiszta udvar, rendes ház." Tavaszig eldöntöm, hogy a
növényzet marad vagy a tábla. Az egyiknek mindenképpen mennie kell.
Plébániánk életében jelentős esemény történt. Krisztus király ünnepén
megkezdtük az ifjúsági és családos szentmiséket kéthetente szombat
esténként. A frissen alakult ifjúsági ének és zenekarunk fogja végezni a
zenei szolgálatot e miséken. Lelkes fiatal barátaim persze nem csak
énekelni tudnak három szólamban, hanem közösen készítettünk egy adventi
naptárat. Na nem olyan kicsit, amiben csokik vannak, hanem egy
embernagyságú házat, szép színes ablakokkal, s az ablakokban csoki helyett
szentírási idézetekkel. Az advent folyamán templomunkba betérők e naptár
segítségével is készülhetnek karácsonyra.
Szeretnék egy új betlehemet is. Ez viszont sajnos nem olyan egyszerű. De
nem adom fel, mert gyermekkoromtól fogva nagyon szeretem a betlehemeket, s
tudom, hogy mennyire elbűvöli a gyerekeket. Meg a gyermeki lelkű
felnőtteket. Igen, gyermeki lélekkel várom az ünnepet.
Nagy örömmel vettem, hogy a három és fél éve elkezdett e-mailes
e-vangélium mérföldkőhöz érkezett. E hónapban ugyanis feliratkozott a
tízezredik listatag is, Szendrey Lászlóné, aki egy éves Új Ember
előfizetést nyert. Szintén ugyanezt nyerte Személyiné Sz. Márta, aki őneki
ajánlotta az e-vangéliumot.
A világ legszebb imái című könyvet pedig Molnár Enikő, Helfrich Zoltán,
Kiss Tamás, Kiss Sándorné, Endrédy Orsolya, Komáromi Mária, Takáts Zsolt
és Takáts Csilla kapják (2 személy még nem jeletkezett).
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik lelkesen terjesztik ezen
ingyenes "szolgáltatást". Pillanatnyilag 10.500 postafiókba érkezik meg
reggelente az e-vangélium. Istennek legyen hála!
István atya
More information about the Evangelium
mailing list