[Evangelium] 2007-11-25

[evangelium at communio.hu]

   2007. november 25. - Évközi 34. vasárnap, Krisztus, a mindenség királya

   Abban az időben: Mikor Jézust keresztre feszítették, a nép bámészkodott, a
   főtanács tagjai pedig  gúnyolódtak: "Másokat megszabadított  - mondták  -,
   most szabadítsa meg önmagát, ha ő a Messiás, az Isten választottja."
   Gúnyt űztek belőle  a katonák is,  odamentek és ecettel  kínálták: "Ha  te
   vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!" - mondták. Felirat is volt
   a feje fölött: Ez a zsidók királya.
   Az egyik  fölfeszített  gonosztevő  káromolta: "Nem  te  vagy  a  Messiás?
   Szabadítsd meg hát magadat és minket  is." A másik rászólt: "Nem félsz  az
   Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább  tetteink
   méltó büntetését  kapjuk.  De ez  semmi  rosszat sem  tett."  Aztán  hozzá
   fordult: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor Országodba érkezel."
   Ő ezt  válaszolta  neki: "Bizony  mondom  neked,  még ma  velem  leszel  a
   paradicsomban."
   Lk 23,35-43

   Elmélkedés:

   Életünk királya
   Minden gyermek jól ismeri, s talán a felnőttek sem felejtették még el Mark
   Twain híres regényét, a Koldus és királyfit. A történet szerint a  királyi
   család ifjú tagja és a  londoni szegénynegyed koldusgyermeke, akik  nagyon
   hasonlítottak egymásra, szerepet  cserélnek. A  királyfi ugyanis  szeretné
   látni a  város szegényeinek  életét, ezért  a koldusfiú  ruháiba bújik.  A
   szerepcsere az  eredetileg tervezett  egyetlen óránál  hosszabbra  nyúlik,
   aminek köszönhetően a  koldus napokig királyi  pompában élhet, de  végülis
   fény derül mindenki kilétére, s az igazi királyfi visszatérhet a palotába.
   A szerepcsere csak játéknak indul, de aztán komolyra fordul.

   Krisztus király mai ünnepén joggal érezhetjük, hogy egy szerepcsere kellős
   közepén vagyunk. Mintha mindenki a  másik szerepében volna. Ez persze  nem
   játék, de azért a végére itt  is helyreáll a rend. A nagyböjti  keresztúti
   imádságok alatt  fel  szoktuk  idézni Jézus  szenvedésének  történetét.  A
   keresztút első állomása arról szól,  hogy Pilátus halálra ítéli Jézust.  A
   Teremtő áll  a  teremtmény  előtt.  Isten áll  az  ember  előtt.  Hát  nem
   fordított a szerep? Éppen az ellenkezőjének kellene lenni. Most azt látjuk
   hogy az ember  elítéli az  Istent. Jézus ártatlan,  valójában nincs  bűne.
   Nincs  irgalom,  szánalom  vagy  kegyelem  számára.  Pilátus  kimondja  az
   ítéletet: halál. Jól tudjuk, hogy ez egy igazságtalan ítélet. Ezt követően
   Jézus elvezetik,  hogy keresztre  feszítsék.  Az evangéliumban  az  ítélet
   végrehajtásáról, Jézus keresztrefeszítéséről hallottunk.

   Most időben  egy  nagyot ugorva  gondoljunk  az utolsó  ítéletre,  életünk
   keresztútjának utolsó stációjára. Ezen az ítéleten már helyreáll a rend és
   mindenki visszakapja a maga szerepét. Az utolsó ítéleten majd a teremtmény
   fog állni a Teremtő előtt. Az ember az Isten előtt. Az ember nem mondhatja
   el magáról, hogy  ártatlan -  mint ahogyan Jézus  az volt  - hiszen  bűnök
   terhelik lelkét. Jézus nem kapott  kegyelmet, de az ember számíthat  Isten
   irgalmára. Az isteni  irgalomnak köszönhetően  nem halál  lesz az  ítélet,
   hanem élet, az örök  élet. Jézus igazságtalan  elítélésével szemben ez  az
   ítélet minden szempontból igazságos lesz, mindenki azt kapja jutalmul vagy
   büntetésül, amit földi életével kiérdemelt.

   Jézus királysága nem csak az utolsó ítéleten válik nyilvánvalóvá az  ember
   számára, hanem  már most  is megtapasztalható,  de vigyáznunk  kell,  hogy
   milyen   értelemben   beszélünk   az   Ő   uralkodásáról.   A   csodálatos
   kenyérszaporítást követően, az emberek királlyá akarják tenni Jézust, de ő
   visszautasítja ezt a szándékot. János evangélista ezt írja: "Amikor  Jézus
   észrevette, hogy  arra készülnek,  hogy  megragadják és  királlyá  tegyék,
   ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül"  (Jn 6,15). Az Úr tehát  nem
   szeretne olyan  király lenni,  mint  a földi  királyok. Hát  akkor  milyen
   király ő?  Ez  akkor derül  ki,  ha szenvedésének  napjaira  gondolunk.  A
   jeruzsálemi bevonuláskor már  nem utasítja vissza  Jézus, hogy  királyként
   fogadják és köszöntsék, s pár nappal később Pilátustól is elfogadja,  hogy
   királynak nevezze őt,  de azonnal  jelzi, hogy az  ő országa  nem ebből  a
   világból való (vö.: Jn 18,36). Ez azonnal azt a kérdést veti fel  bennünk,
   hogy milyen ország Jézusé? Jézus királysága nem hasonlít a földi  királyok
   uralkodásához. Földi élete során Jézus nem emberi akart létrehozni,  hanem
   Isten Országának evangéliumát  hirdette, amely Ország  megvalósulása az  ő
   eljövetelével kezdődött meg.  Ebbe a titokzatos  Országba, amelyről  Jézus
   főként csak hasonlatokban  beszél, mindenki meghívást  kap: az emberek,  a
   közösségek és az  egész világmindenség.  Ki tartozik  Isten Országához?  A
   vatikáni Hittani Kongregáció,  amelynek akkori  vezetője Joseph  Ratzinger
   bíboros, a mostani XVI. Benedek pápa volt, 2000. augusztus 6-án közzétett,
   Dominus Iesus című dokumentumában a következőket találjuk erről: "Az Isten
   Országáért dolgozni annyit jelent, mint fölismerni és ápolni az  emberiség
   történelmében jelenlévő  és azt  átformáló isteni  törekvést. Az  Országot
   építeni azt  jelenti,  hogy  dolgozunk a  gonosz  minden  formájától  való
   megszabadulásért.  Röviden:  Isten  Országa   az  Ő  üdvözítő   akaratának
   kinyilatkoztatása és megvalósítása".

   Engedjük, hogy Jézus legyen a mi szívünk és életünk királya, hogy  bennünk
   is megszülessen és növekedjen Isten Országa!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Kérlek, Jézusom, Uram, jöjj segítségemre;  elismerem, hogy a tiéd  vagyok.
   Rajtad kívül, Uram Jézus, nincs más királyom!
   Jöjj tehát, Uram, hatalmaddal szórd szét az ellenfeleket, uralkodj bennem,
   mert te vagy az én Királyom és Istenem!
   Clairvaux-i Szent Bernát