[Evangelium] 2007-11-23

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2007. Nov. 23., P, 05:10:02 CET


   2007. november 23. - Péntek

   Amikor Jézus  Jeruzsálemben tartózkodott,  bement a  templomba, és  kiűzte
   onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: "Írva van: Az én házam az  imádság
   háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek."  Ott tanított azután mindennap  a
   templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De
   nem tudták eldönteni,  hogy mit tegyenek  vele, mert az  egész nép  odaadó
   figyelemmel hallgatta (tanítását).
   Lk 19,45-48

   Elmélkedés:

   Jézusról egyáltalán nem mondható, hogy csupán a szavak embere volt, hiszen
   cselekedeteivel és csodáival bizonyította Isten Országának eljövetelét. Ma
   mégis úgy áll előttünk, aki beszél, pontosabban tanít. Tanításának  célja,
   hogy hirdesse az Ország örömhírét.  A fogadtatás egészen különböző. Bár  a
   vezetők ellenséges füllel hallgatják és  az életére törnek, a nép  "odaadó
   figyelemmel" és  elragadtatva hallgatta  szavait.  E lelkesedés  titka  az
   lehet, amit ő maga többször  is egészen világosan elmond, hogy  tudniillik
   nem a maga tanítását  hirdeti az embereknek, hanem  azt mondja el, amit  a
   mennyei Atyától hallott, s amit az Atya rábíz. Az emberek megérzik, hogy e
   tanítás több mint  emberi szó. Jézus  által maga Isten  szól az  emberhez,
   hozzánk. Ne maradjon eredménytelen a szívünkhöz szóló igazság!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Istenünk, Atyánk, aki mindig meghallod a szegények kiáltását, hányszor nem
   ismertek föl  Téged  a keresztények  sem  az éhezőben,  a  szomjazóban,  a
   ruhátlanban, az üldözöttben, a fogságban  lévőben, s azokban, akik  főként
   létük első szakaszában, képtelenek az önvédelemre!
   Mindazok helyett, akik  jogtalanságokat követtek  el a  gazdagságban és  a
   hatalomban bízva,  és megvetve  a számodra  különösen kedves  kicsinyeket,
   bocsánatot kérünk Tőled:irgalmazz nekünk és fogadd el bűnbánatunkat!




More information about the Evangelium mailing list