[Evangelium] 2007-11-18

[evangelium at communio.hu]

   2007. november 18. - Évközi 33. vasárnap

   Abban az időben: Amikor némelyek  megjegyezték, hogy milyen szép  kövekkel
   és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta:
   "Jönnek majd  napok, amikor  abból, amit  most itt  láttok, kő  kövön  nem
   marad, mindent lerombolnak."
   Erre megkérdezték tőle:  "Mester, mikor történik  mindez? És milyen  jelek
   előzik  meg?"  Ő  így  válaszolt:  "Vigyázzatok,  nehogy   félrevezessenek
   titeket! Sokan  jönnek  az  én  nevemben,  s  mondják:  "Én  vagyok".  És:
   "Elérkezett az idő." Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról
   hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb  meg kell történnie, de  ezzel
   még nincs itt a vég!"
   Aztán így folytatta: "Nemzet  nemzet ellen és  ország ország ellen  támad.
   Nagy földrengés  lesz  itt is,  ott  is, éhínség  és  dögvész.  Félelmetes
   tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet  emelnek
   rátok, és üldözni  fognak benneteket. Kiszolgáltatnak  a zsinagógáknak  és
   börtönbe vetnek.  Királyok és  helytartók elé  hurcolnak az  én  nevemért,
   azért, hogy  tanúságot  tegyetek.  Véssétek hát  szívetekbe:  Ne  törjétek
   fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet
   adok majd  nektek,  hogy egyetlen  ellenfeletek  sem tud  ellenállni  vagy
   ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok  és
   barátok, s némelyeket meg is ölnek.  Az én nevemért mindenki gyűlölni  fog
   titeket. De egyetlen  hajszál sem vész  el a fejetekről.  Állhatatossággal
   őrzitek meg lelketeket."
   Lk 21,5-19

   Elmélkedés:

   Nem én, hanem Krisztus
   Megfigyelhető,  hogy  a  filmkészítők  gyakran  dolgoznak  fel  természeti
   katasztrófákat alkotásaikban. Évekkel korábban talán azt gondoltuk  volna,
   hogy a filmes kataszrófaláz  egy idő után alábbhagy,  de nem így  történt.
   Éppen ellenkezőleg, egyre  nagyobb természeti  csapásokat visznek  filmre,
   amelyeknek persze nincs sok alapja,  hanem csupán a fantázia  szüleményei.
   Az 1970-es években még csak egy várost fenyegetett egy vulkánkitörés  vagy
   egy földrengés,  de  mostanra  már  a  világűrből  érkeznek  a  félelmetes
   nagyságú meteoritok, amelyek  az egész földet  elpusztíthatják. A  régebbi
   filmeknél elég  volt egyetlen  ember is,  hogy megállítsa  a veszélyt,  az
   újabbaknál már egy egész  csapat fáradozik a  világ megmentésén. Az  olyan
   tipusú filmekre  gondolok, amelyeknek  az elején  egy okos  ember,  akiről
   később kiderül, hogy ő a főhős, figyelmeztet a közeledő nagy veszélyre, de
   az illetékesek  nem veszik  őt komolyan  és félreállítják.  A  katasztrófa
   bekövetkezik és rengeteg ember életét  veszti, amikor is kiderül, hogy  ez
   csak a  kezdet,  mert  az  igazi pusztulás  csak  ezután  következik.  Ezt
   megelőzendő újból előkerül a főhős, akinek a munkáját egy kicsit lassítja,
   hogy szerelmes lesz egy  veszélyben lévő, gyönyörű nőbe.  Világmegmentőnek
   lenni nem könnyű,  sokszor már-már  feladja a  kilátástalan küzdelmet,  de
   végülis sikeresen megakadályozza a föld pusztulását és helyreáll a rend. A
   film végén a nézők felsóhajtanak: "Hála Istennek, ez nem a mi  városunkban
   történt!"

   Minden bizonnyal még az  amerikai filmrendezők fantáziáját is  megmozgatná
   mindaz, amiről Jézus a mai evangéliumban beszél. Az utolsó napokról szólva
   azt mondja, hogy "kő  kövön nem marad", minden  elpusztul, az országok  és
   nemzetek háborúzni  fognak  egymás  ellen, földrengések  és  éhinség  lesz
   mindenütt, "félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az  égen"
   (Lk 21,11), a tanítványokat pedig üldözés fogja érni. Az egyházi év utolsó
   előtti vasárnapján,  a  Krisztus  király ünnepét  megelőző  vasárnapon  az
   utolsó  időkre  gondolunk,  amikor  Krisztus  újra  eljön  a  világba.   E
   visszatérés döntő lesz  a világ számára  és az emberek  számára is.  Ekkor
   majd eldől, hogy  ki tudta állhatatosan  megőrizni hitét, ki  ragaszkodott
   hűségesen az Úrhoz, s ki készült fel lelkileg a vele való találkozásra.

   Az evangéliumi leírásban  mégsem a  félelmetes jelekről  szóló mondatok  a
   legjelentősebbek, hanem a következő: "Vigyázzatok, nehogy  félrevezessenek
   titeket!  Sokan  jönnek  az  én  nevemben,  s  mondják:  "Én  vagyok".  Ne
   kövessétek őket!" (Lk 21,8) - mondja Jézus.

   Jézusnak ez a kijelentése egyértelműen azt jelenti, hogy a végső  időkben,
   s talán ma  is, egyesek  Jézus helyébe akarnak  lépni, Istennek  képzelvén
   magukat. A  szentírásban  ugyanis  az "én  vagyok"  kijelentések  Istenhez
   kötődnek. Emlékezzünk  csak  arra,  hogy amikor  Isten  megjelent  az  égő
   csipkebokorban Mózesnek, akkor így mutatkozott be: "Én vagyok, aki vagyok"
   (Kiv   3,14).   Éppen   ezért   különös   jelentősége   van   Jézus    "én
   vagyok"-mondásainak, hiszen ezek  az Ő istenségére  utalnak. Idézzünk  fel
   belőlük néhányat: "Én vagyok az élet  kenyere" (Jn 6,48), "Én vagyok a  jó
   pásztor" (Jn 10,11), "Én vagyok a  feltámadás és az élet" (Jn 11,25),  "Én
   vagyok az  Út, az  Igazság és  az Élet"  (Jn 14,6),  "Én vagyok  az  igazi
   szőlőtő" (Jn  15,1).  De még  ezeknél  is jelentősebb,  amikor  az  utolsó
   vacsorát követően, a Getszemáni-kertben  az elfogására érkező  katonáknak,
   akik a názáreti Jézust keresik, ezt mondja: "Én vagyok" (Jn 18,5-6), amire
   a katonák meghátrálnak és a földre rogynak, mert ilyet csak Isten mondhat.
   A főtanács tagjai előtt, kihallgatásakor  a főpap megkérdezte Jézust:  "Te
   vagy-e a  Krisztus,  az  áldott  Isten  Fia?"  (Mk  14,61),  amire  ő  ezt
   válaszolta: "Én vagyok" (Mk 14,62).

   Mindezek  az  idézetek  tehát  világosan  mutatják  számunkra,  hogy  ezen
   kijelentéseivel  Jézus  Istennek  nevezte  magát.  Mindazok,  akik   ilyen
   értelemben azt mondják,  hogy "Én  vagyok Krisztus",  ember létükre  Isten
   helyébe állnak. Nagy kísértés az ember számára, hogy Isten létét  tagadja,
   de az is hogy  önmagát istenítse, s  teremtményként azt gondolja  magáról,
   hogy ő a Teremtő. Ne engedjünk az önimádat kísértésének, hiszen Krisztus a
   mindenség királya és a mi életünk Ura. Ne önmagunk, hanem Krisztus  legyen
   életünk középpontja.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg  nekem
   az istengyermekség szellemét,  taníts meg arra,  hogyan kell mindig  Isten
   gyermekéhez méltóan cselekednem!
   Maradj  bennem!  Add,  hogy   én  is  mindig   benned  maradjak,  és   úgy
   szerethesselek, ahogyan  te szeretsz  engem!  Nálad nélkül  semmi  vagyok.
   Magamtól  semmire   sem  megyek.   De   egyesíts  önmagaddal,   tölts   el
   szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!
   Boldog Columba Marmion