[Evangelium] 2007-11-13

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2007. Nov. 13., K, 05:10:02 CET


   2007. november 13. - Kedd, Magyar szentek és boldogok

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének
   vagy bojtárjának, amikor  a mezőről  hazajön: "Gyere ide  tüstént, és  ülj
   asztalhoz." Nem ezt  mondja-e inkább: "Készíts  nekem vacsorát, övezd  fel
   magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és  ihatsz
   te is?" S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait?  Így
   ti  is,   amikor  megteszitek,   amit  parancsoltak   nektek,   mondjátok:
   haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak  azt tettük, ami a  kötelességünk
   volt.
   Lk 17,7-10

   Elmélkedés:

   A szolgálat  értékéről  megfeledkező,  s helyette  inkább  az  uralkodásra
   törekvő ember számára maga Jézus ad példát a szolgálatra. Ő a mennyei Atya
   engedelmes szolgájának bizonyult, amikor küldetését teljesítve  feláldozta
   magát a kereszten.  Ugyanakkor az embereket,  megváltásunkat is  szolgálta
   önfeláldozásával.
   Isten  szolgájának   lenni  nem   megalázó,  hanem   éppen   ellenkezőleg,
   kitüntetést   jelent.   Isten   meghív   minket   a   szolgálatára,   azaz
   együttműködésünket kéri szándékainak  megvalósításához. Ezt a  szolgálatot
   azonban csak teljes alázatossággal lehet végezni. Tanuljuk meg Jézustól az
   igazi alázatot és a szolgálatot!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Szentséges Atyánk, Teremtőnk, Megváltónk,
   vigasztalónk és Üdvözítőnk.
   Szenteltessék meg a te neved,
   ragyogjon föl bennünk a te ismereted,
   hogy felismerjük,
   milyen a te jótéteményeid szélessége,
   ígéreteid hosszúsága, fönséged magassága
   és ítéleted mélysége.
   Assisi Szent Ferenc


   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves listatagok!
   10 000, azaz tízezer. Ez  már egy elég nagy szám  és elég kerek. Nem,  még
   nem értük el, hogy ennyi tagja legyen az e-vangélium e-mailben listánknak,
   de már közeledünk. Olyannyira, hogy előreláthatólag egy héten belül, tehát
   november 19-ig elérjük. Istennek  legyen hála az evangélium  terjedéséért!
   Hogy pontosan mikor? Ez csak rajtatok múlik.
   Korábban minden  ezredik feliratkozó  kapott egy  ajándékkönyvet és  az  a
   személy is,  aki neki  ajánlotta  a listát.  Mivel  a mostani  elég  ritka
   alkalom, ezért  nagyobb  lesz  a  tét  is.  Kérlek  benneteket  ajánljátok
   listánkat barátaitoknak! A tízezredik feliratkozó ugyanis 1 éves Új  Ember
   előfizetést kap, és az is, aki őneki ajánlotta a listatagságot. Mindketten
   egy évig ingyen megkapják az Új  Ember hetilapot a kiadó jóvoltából.  Ezen
   kívül további 10  könyvet (Híd az  égbe - A  világ legszebb imái)  ajánlok
   fel, amelyből 5 darabot véletlenszerű sorsolás alapján 5 olyan új tag kap,
   aki szintén a tízezredik feliratkozás napján lett a lista tagja, a másik 5
   darabot pedig azok, akik őnekik ajánlották az e-vangéliumot.
   Érdemes tehát  ezen  a  héten  barátaitok  körében  népszerűsíteni  ezt  a
   lehetőséget.
   Köszönöm,  hogy   nem   csak   olvassátok,  hanem   terjesztitek   is   az
   e-vangéliumot!
   István atya



More information about the Evangelium mailing list