[Evangelium] 2007-10-17

[evangelium at communio.hu]

   2007. október 17. - Szerda

   Egy farizeus  lakomáján  így  beszélt Jézus  az  asztalnál  ülőkhöz:  "Jaj
   nektek,  farizeusok!  Tizedet  adtok  mentából,  rutából  és  minden  apró
   veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten  szeretetét.
   Ezt meg kell tenni, azt meg  nem szabad elhagyni! Jaj nektek,  farizeusok!
   Szeretitek a főhelyeket  a zsinagógában,  és a  köszöntéseket a  nyilvános
   tereken. Jaj  nektek!  Olyanok  vagytok,  mint  azok  a  sírok,  amelyeket
   kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak - anélkül,  hogy
   tudnák."  Erre  egy  törvénytudó   méltatlankodni  kezdett:  "Mester,   ha
   ilyeneket mondasz,  minket is  gyalázol." Ő  azonban így  folytatta:  "Jaj
   nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre,  ti
   magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni."
   Lk 11,42-46

   Elmélkedés:

   Jézus korában farizeusok  csoportja arról volt  ismert, hogy ők  tartották
   meg a  legszigorúbban a  vallási  előírásokat. A  parancsok  megtartásával
   önmagában nem is volna semmi hiba, de az eredeti mózesi törvényeket számos
   helyen  kiegészítették   és   a   vallásosi  élet   minden   területét   a
   legaprólékosabban igyekeztek  szabályozni. Ez  a törvénytisztelet  ugyanis
   kimerült a szabályok  külső teljesítésében, s  annak lényege elveszett.  A
   farizeusok inkább csak az emberek tetszését keresték és nem Istenét.
   Jézus ezt  a  külsőségekben megnyilvánuló  vallásos  magatartást  bírálja,
   felfedve az amögött  meghúzódó helytelen szándékot.  Az igazságosság és  a
   szeretet gyakorlása nélkül nincs igaz vallásosság.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Teremtő Istenünk, te  úgy rendezel  mindent, hogy  aki felfuvalkodhatna  a
   neki juttatott ajándék  miatt, az  alázkodjék meg  hiányai miatt.  Egyszer
   kegyelmeddel fölemelsz valakit, más dologban meg megalázod.
   Uram,  add,   hogy  jól   gazdálkodjunk  sokféle   kegyelmeddel,   legyünk
   meggyőződve arról, hogy  a nekünk juttatott  adományok voltaképp  másokéi,
   mivel az  ő  javukra  adattak.  Add, hogy  a  szeretet  által  kölcsönösen
   szolgáljuk egymást.
   Ennek során megértjük, hogy mások adományai  egyben a mieink is, és  saját
   adottságainkat is úgy  ajánljuk fel  másoknak, mintha  valamennyi az  övék
   volna.
   Nagy Szent Gergely