[Evangelium] 2007-09-16

[evangelium at communio.hu]

   2007. szeptember 16. - Évközi 24. vasárnap

   Abban az időben: A vámosok és  a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy  hallgassák
   őt. A farizeusok és  az írástudók zúgolódtak emiatt,  és azt mondták:  "Ez
   szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük."
   Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: "Ha közületek valakinek
   száz  juha   van,   és   egy   elvész  belőlük,   nem   hagyja-e   ott   a
   kilencvenkilencet, s  nem  megy-e az  elveszett  juh után,  amíg  meg  nem
   találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele,  összehívja
   barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek, mert  megtaláltam
   elveszett juhomat. Mondom nektek, éppen  így nagyobb öröm lesz a  mennyben
   egy megtérő bűnösön,  mint kilencvenkilenc igazon,  akinek nincs  szüksége
   megtérésre. Ha pedig  egy asszonynak  tíz drachmája van,  és elveszít  egy
   drachmát, nem  gyújt-e  világot, nem  sepri-e  ki a  házát,  nem  keresi-e
   gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg
   a szomszédasszonyokat, és  azt mondja: Örüljetek  velem, mert  megtaláltam
   elveszett drachmámat.  Mondom  nektek,  az Isten  angyalai  is  éppen  így
   örülnek majd egy megtérő bűnösnek."
   Lk 15,1-10

   Elmélkedés:

   A bűnöst kereső Irgalom
   A múlt héten történt, hogy valaki jelezte, eljönne azért a könyvért,  amit
   pár hete adott kölcsön nekem, mert  most szüksége volna rá. Mondtam  neki,
   hogy másnap nyugodtan jöhet. A gondom akkor kezdődött, amikor észrevettem,
   hogy a könyv nincs ott, ahová emlékezetem szerint tettem. Mindjárt keresni
   kezdtem, de nem  jártam gyors sikerrel.  Hiába kutattam minden  lehetséges
   helyen, de bizony sehol sem  volt. A könyv minden előzetes  figyelmeztetés
   nélkül eltűnt. Mit mondok most a tulajdonosának, amikor megérkezik? És  mi
   lesz a  véleménye  rólam?  Lám,  még  egy  papban  sem  bízhat  meg,  mert
   elveszítettem a  könyvét. Másnap  reggel aztán  újabb módszeres  kutatásba
   kezdtem, hogy előkerüljön a könyv, mert semmiképpen sem akartam szégyenben
   maradni. Egyre  elkeseredettebben  és már-már  minden  reményt  elveszítve
   kerestem mindenütt, míg végre előkerült. A közeledő szégyen súlya hirtelen
   szertefoszlott  és  megkönnyebbülten  sóhajtottam  fel.  Nem  egy  értékes
   dologról, hanem csak egy könyvről  volt szó, mégis mennyire tudtam  örülni
   neki. Bizonyára mindannyian voltunk már hasonló helyzetben. Amikor  valami
   elveszett dolog  után kutatunk,  minden, régóta  keresett dolog  előkerül,
   csak  éppen  az  nem,  amire  szükségünk  volna.  Aztán  a  végén,  milyen
   megkönnyebbülést és  örömet érzünk,  amikor végre  megtaláljuk a  keresett
   tárgyat.  Még  nagyobb  az  aggodalom  és  persze  az  öröm  is,  ha   egy
   zarándoklaton vagy egy kiránduláson veszik el valaki a csoportból és végre
   előkerül.

   A mai evangélium is hasonló élethelyzetekről számol be. Két  példabeszédet
   hallottunk. Az egyik az  elveszett bárányról, a  másik pedig az  elveszett
   pénzről szól. Könnyen magunk elé képzelhetjük a nyugtalan pásztort, aki  a
   számolás végén észreveszi, hogy a nyájból egy bárány hiányzik. Hogyan  áll
   most gazdája szeme elé? És magunk  előtt látjuk a háziasszonyt, aki  lázas
   szorgalommal keresi elveszett pénzét. A két példabeszéd azonban mégsem egy
   hétköznapi keresésről  szól.  Megértésükben  segít  minket  a  tény,  hogy
   tudjuk, hogy Jézus  azoknak a farizeusoknak  és írástudóknak mondja,  akik
   rossz szemmel nézték, hogy szóba áll a bűnösökkel. A helyes  magyarázatban
   segít továbbá az is, hogy a két hasonlat a tékozló fiúról vagy pontosabban
   az elveszett fiúról szóló példabeszéddel folytatódik.

   Az  elveszett  juhról,  pénzről  és  fiúról  szóló  pédabeszédsorozat  azt
   szemlélteti, hogy Isten  keresi az elveszett  embereket. Irgalmas  szívvel
   keresi azokat, akik bűnös életük miatt távol járnak tőle, nem hallják  már
   vezető hangját  vagy elhagyták  őt. Igen,  Istennek minden  ember  fontos,
   mindenkinek az  üdvösségét és  boldogságát szeretné,  és utánamegy  minden
   embernek, aki letér az  üdvösség útjáról. A három  történet tehát a  bűnös
   embert kereső irgalmas Istenről szól.

   XVI. Benedek  pápa  a következőket  írja  az "Isten  a  szeretet"  kezdetű
   enciklikájában: "Az Újszövetség  igazi újdonsága nem  az új eszmék,  hanem
   Krisztus személye. A bibliai újdonság már az Ószövetségben sem  egyszerűen
   a gondolatokban áll, hanem Isten váratlan, s bizonyos értelemben hallatlan
   cselekedeteiben. Istennek e tevékenysége  most drámai formát ölt  azáltal,
   hogy Jézus  Krisztusban  maga Isten  indul  el az  "elveszett  bárány",  a
   szenvedő és elveszett emberiség után" (Deus caritas est 12.).
   Amikor Jézus csodálatos példabeszédeket  mond az elveszett bárányt  kereső
   pásztorról, az elveszett pénzdarabot kereső asszonyról vagy a tékozló fiút
   szeretettel visszafogadó  atyáról akkor  nem csupán  érdekes  történeteket
   mond el nekünk,  hanem megmagyarázza  saját küldetését.  Azért jött,  hogy
   keresse és megtalálja azokat, aki elvesztek és visszavezesse őket az atyai
   házba. A pásztor egészen váratlan  dolgot tesz, amikor otthagyja, s  ezzel
   veszélynek teszi ki a kilencvenkilenc  bárányt. Az asszony cselekedete  is
   hallatlan, hiszen egy  csekély öszegért nem  érdemes felforgatni az  agész
   házat. A  tékozló  fiú  atyja  is egészen  váratlan  dolgot  tesz,  amikor
   hazatérő fia  elé siet,  s ahelyett,  hogy megbűntetné  hűtlensége  miatt,
   visszafogadja őt.  A  pásztor elindul,  mert  nem tud  felhőtlenül  örülni
   annak, hogy a bárányok többsége nem  veszett el. Az asszony nem tud  addig
   megnyugodni, amíg nincs  meg az összes  pénze. És a  jóságos atya sem  tud
   annak örülni, hogy legalább az egyik  fia nem hagyta el. Isten csak  akkor
   örül igazán, ha minden embert üdvözíthet.

   Istennek ez a végtelen irgalma  talán egyeseket könnyelműségre késztet,  s
   azt gondolják,  hogy nekik  semmit sem  kell tenniük,  hiszen Isten  úgyis
   megtalálja majd  őket. Az  igazsághoz azonban  az is  hozzátartozik,  hogy
   Isten csak  azokat tudja  megtalálni, akik  elismerik, hogy  elvesztek,  s
   engedik, hogy  Isten  megtalálja őket.  Ha  belátjuk, hogy  bűneink  miatt
   elveszett emberek vagyunk, Isten irgalma megtalál minket.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Ó Jézusom, én vagyok az elveszett bárány,
   és te vagy a jó pásztor,
   aki aggódva futottál utánam,
   végre elértél, megöleltél, megsimogattál,
   aztán válladra véve visszavittél az akolba.

   És jaj, én vagyok a tékozló fiú is,
   aki elszórta vagyonodat,
   a természetes és természetfölötti ajándékokat,
   aztán a legszerencsétlenebb
   körülmények közé süllyedtem,
   mert messzire futottam tőled,
   aki az Ige vagy, aki által minden lett.

   És te vagy a végtelenül szerető Atya,
   aki ünnepelve fogadtál,
   botlásaimból észhez térítettél,
   házadba visszahívtál,
   s én ismét menedéket találtam
   árnyékodban, ölelésedben.
   Ismét a fiú ruhájába öltöztettél,
   visszaültettél a te asztalodhoz, örömeidhez,
   és meghívtál, hogy ismét részese legyek
   örökségednek.
   Boldog XXIII. János pápa